Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A Rézváros: Antik Tanulmányok VII (1960), 211-16
213 rézváros vagy egy Vörösrézváros szerepel. Ez a csodálatos város, amely szintén az Oikumené szélén van, már a IX. és X. századi arab földrajzi írók érdeklődésének is a központjában állt. Így Ibn al-Faqlh és Mas'üdi szerint a Sárgarézváros a legtávolabbi nyugaton van, Andalusban vagy Cadixban és szép ólomkupolái vannak, amelyeket már messziről látni lehet. A Sárgarézváros egyben a drágakincsek városa, tele mindenféle drágakővel és arany tárgyakkal. Ugyanakkor azonban a Sárgarézváros egyben egy megkövesedett, halotti város is, amelyben az emberek úgy haltak meg, ahogyan éppen csodálatos kincseik között utoljára voltak. Feliratok is vannak itt, amelyek az arab kaszídák versformájában az emberi élet múlandóságát hirdetik. Mas'üdi leírása Ibn al-Faqih leírásával lényegében azonos, Ibn al-Faqih leírását pedig még számos késői kivonatból is ismerjük. Itt tehát valójában két képzetről van szó: egyfelől rézszobrokról, amelyek, mint Herakles oszlopai, a világ járható területének végső határát mutatják, másfelől pedig az Oikumené szélén fekvő Sárgarézvárosról. Felmerül természetesen a kérdés, hogy jogosultak vagyunk-e ebben a Sárgarézvárosban a belsőázsiai Rézvárost látni. Mielőtt azonban erre a kérdésre felelhetnénk, az Ezeregyéjszaka idevonatkozó elbeszélésével kell foglalkoznunk röviden. 4. Mas'üdi előbb idézett helyén, ahol a Sárgarézvárosról van szó, hivatkozás történik «Egy általánosan ismert könyv»-re is, amelyben egy hosszú és csodálatos történet olvasható a Sárgaréz városról. Ez az «általánosan ismert» könyv nem más, mint az Ezeregyéjszaka, amelyben, az 537. és következő éjszakák elbeszélésében valóban található egy hosszú történet a Sárgarézvárosról. Ez az elbeszélés két motívumból tevődik össze: az egyik azoknak a sárgaréz korsóknak a története, amelyekbe Salamon a lázadó dzsinneket zárta, a másik pedig a Sárgarézváros története. A két motívumsort az elbeszé lés szerkesztői egy útleírásban kapcsolták össze, amelyben arról van szó, hogv 'Abd al-Malik ibn Marwán kalifa szerezni akart magának egyet Salamon rézkorsói közül. A karaván Egyiptomból indult a rézkorsókért. Először kairuánba jutott, Észak-Afrikába, majd a Fekete várhoz, majd a Sárga réz városhoz és a Homokfolyóhoz, s csak azután érte el a tengerpartot, ahol egy ősi nép él barlangokban, s ahol sikerült szerezni egyet a korsók közül. Az Ezeregyéjszakának ezt a történetét már többször is magyarázták, azonban nézetem szerint kevés sikerrel. Ennek az volt a főoka, hogy nem tisztázták az elbeszélés eredetét: a lázadó dzsinnekről szóló történet leválasztása után ugyanis a megmaradó elbeszélés a Sárgarézvárról nem más, mint a görög Nagy Sándor-regény nysai epizódjának keleti ízléssel, bőbeszédűen előadott változata. A Sárga réz várhoz vezető út leírása pedig minden lényeges ponton egyezik azzal a leírással, amelyet a görög regény ad a Drágakövek városába vezető útról. A görög forrásra való utalás azonban nemcsak Enno Littmann szép Ezeregyéjszaka-fordításában, hanem a korábbi irodaionban is hiányzik. A hiányt Littmann legújabb idevonatkozó megjegyzéseiben, az Encyclopedy of Islam új kiadásában közölt tanulmányában sem pótolta. 0. Reseher, aki szintén foglalkozott ennek az elbeszélésnek a motívumaival, úgy nyilatkozik, hogy az emberi élet és értékek múlandóságának tudata az egész arab irodalomban egyetlen más helyen sem jut olyan erővel kifejezésre, mint azokban a versekben és feliratokban, amelyeket a Sárgarézvárosban találtak az utazók az Ezeregyéjszaka elbeszélése szerint Ezzel szemben rá kell mutatnunk arra, hogy ez az egész elbeszélés görög szellemi termék, s hogy itt végeredményben egy olyan kibővített idézetről van szó, amely a Nagy 356
