Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Kangarok és zavarok: Magyar Nyelv LII (1956), 120-25
121 J. B URY , G. M ANOJLOVIC és M ACARTNEY , tehát „három nem magyarországi" kutató jelölte ki a helyes utat, s nem említi THÚRY nevét, holott mind M ANOJLOVIC (Rad Jugosl. Akad. 187. Knj. Zagreb, 1911. 88-106), mind pedig M ACARTNEY (i. m. 88-112) éppen a 38. fejezet forrásokra való bontásában THÚRY alapgondolatára, illetőleg annak MARQUART-féle kiegészített változatára épít. M ACARTNEY javaslata a feltett korábbi támadásban résztvevő népnek a besenyőktől való elválasztására egészen a legutóbbi időkig elfogadhatatlannak látszott. A császár ugyanis egyrészt maga megmondja azt, hogy a feltett korábbi támadás résztvevői a kangarok voltak, másrészt a 37. fejezetből fent idézett mondatokban látszólag azt is világosan megmondja (legalább is ekként értelmezte a császár szavait a teljes idevonatkozó szakirodalom, így GYÖRFFY GYÖRGY is: KCsA. I. kieg. k., 436; Krónikáink és a magyar őstörténet 65, 67), hogy a régibb támadásban résztvett kangarok neve besenyő közszó, amelynek a kangarok saját besenyő nyelvében 'előkelő születésű, vitéz' a jelentése. — Ezért nem keltett visszhangot M ACARTNEY (i. m. 104 — 8) több tárgyi tévedést is tartalmazó merész kombináció-sorozata, amely szerint az első támadást a cserkeszek hajtották volna végre, s ezért nem voltak bizalmat gerjesztőek GRÉooiREnak a MACARTNEY alaptételére épített furcsa fejtegetései sem, amelyekben GRÉOOIRE még a kangar név meglétét is kétségbe vonta. Mindez azonban természetesen nem változat azon a tényen, hogy M ACARTNEY , amikor a császár elbeszélésének kettősségére besenyő vonatkozásban is rámutatott, valóban létező nehézségekből indult ki, s hogy 1930-ban valóban nem volt semmi olyan adat, amellyel a kangarok (besenyők) 750 körüli szerepeltetését vulószműsítciii lehetett volna. 5. Lényeges változást hozott a tárgyalt kérdésekben az a szír adat, amelyre 1950-ben lettem tigyelmes. Mar Aba nesztóriánus püspök életrajzénak egy helyéről van szó, ahol az 541. év eseményei során említés történik a kangarok transzkaukáziai betöréséről is. Ezt az adatot előzetes közlésül szánt sorok kíséretében azonnal közzétettem (MNy. XLVI [1950.], 360 — 1), s egyben hozzáfogtam a szír adattal, valamint Konstantin Ijesenyő tudósításaival kapcsolatos filológiai kérdések tisztázásához. E munkámról az 1950 és 1954 között tartott egyetemi előadásaimon kívül 1954-ben egy összefoglaló cikkben („A kangarok [ besenyők] a VI. századi szír forrásokban": I. OK. V, 243-76 = „IV-IX. századi népmozgalmak a steppén": MNyTK. 84. sz. 12-45) számoltam be. Bár 1950-ben írt előzetes beszámolómban még nem tárgyaltam részletesen az új kangar adat magyar őstörténeti vonatkozásait, néhány kétes pontra az 541-ből származó szír adat puszta megléte is világos fényt derített. Így először: most már bebizonyosodott, hogy a korábbi feltett támadást a császár szavainak megfelelően akkor is a kangaroknak tulajdoníthatjuk, ha ennek a támadásnak az időpontját 750-be vagy akár annál korábbi időkbe képzeljük. Választ nyert továbbá GRÉOOIRE (i. h.) kérdése, aki orientalisták közreműködését kérte a kangar név meg nem voltához füzödó feltevései végső igazolásának ügyében. — Kezdettől fogva nagy nehézséget jelentett az a tény, hogy az új szír adat 541-ből való, vagyis négy évvel megelőzi a türkök belsőázsiai fellépését és nyugati hódításait. Ebből látszólag vagy az következik, hogy a kangarok 541-ben még nem voltak törökök, vagy pedig az, hogy a kangarok a törökségnek nem a türk ágához tartoztak. Előzetes beszámolómban (i. h. 362) az utóbbi lehetőségre mutattam rá. A kangarok és besenyők eredetének és egymáshoz való viszonyának megítélése végső fokon természetesen attól függ, hogy hogyan értelmezzük a császárnak a kangar névről adott magyarázatát. Ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozva, a magam részéről arra a meggyőződésre jutottam (I. OK. V, 269 — 71), hogy a császár — az eddigi irodalomban begyökeresedett nézettel szemben — sehol sem mondja, hogy a kangar besenyő 302
