Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A kangarok (besenyők) A VI. századi szír forrásokban: IV—IX. századi népmozgalmak a steppén (Nyelvtud. Társ. Kiadv., 84.sz.), 12-45
10 nevezetes szerepet játszottak. Ehhez a területhez tartozott Örményországnak $> perzsa fennhatóság alatt álló része, valamint a Kaukázus déli oldalánál, a Káspi-tenger és a Fekete-tenger között kelet-nyugati irányban elhelyezkedő Sirván, Albánia (a mai Észak-Azerbeidzsán), Grúzia és a lázok területe (ma Abkházia a Fekete-tenger mellett) is. A család legnevezetesebb tagja 3 1 az 590 körül szereplő legendás hírű hadvezér, a későbbi trónbitorló, Vahrám Cőben volt, akitől Muhammad ibn Yazíd, Sirván X. századi uralkodója származtatta családfáját (vö. MARQUART,.Eransahr 119). A VI —X. századi albán uralkodók, amint a legfontosabb albán történeti forrásból, Moses Kalankatvac'i művéből tudjuk, szintén Mihránok voltak. 3 2 A Mihránok egyik ágával azonos újabb kutatások szerint a grúz khoszroidák dinasztiája és Mihránok uralkodtak az Albánia és Grúzia között elterülő Gogarénében is. 3 3 Lazikében Prokopios (ed. H AURY I, 296 ul t) szerint az egyik katonai parancsnok Miggávqg viselte a család nevét, aki PíránguSnasp kortársa és közeli rokona (vö. alább 22, 39) is volt. Mindezek a területek már igen korán keresztyén befolyás alá kerültek (vö.: MORAVCSIK: Szent-István Emlékkönyv 178 — 82; E. STEIN, Histoire du Bas-Empire II. Paris —Bruxelles —Amsterdam, 1949. 270). A bizánci orthodoxia mellett hódított itt az örmény monofizita egyház s Mar Grigor történetéből ítélve 3 4 a perzsa nesztoriánusok is. 3 1 A Mihran család ismert tagjainak névsorát K. PATKANJAN, NÖLDEKE, JUSTI és CHHISTENSEN (i. m. 105 4. jegyz.) állították össze. Ez a névsor újabban tovább' adatokkal bővült (vö. a következő két jegyzetet). A pertsa összetett nevekben igen gyakori mihrelem természetesen önmagában még nem lehet a Mihrân -eredet bizonyítéka (vö. NÖLDEKE i. m. 139 3. jegyz.); a Mihrân, Mihrdât stb. neveknek az albán, grúz ós gogarénei dinasztiáknál megfigyelhető rendkívüli gyakorisága azonban világosan a Mihranokkal való kapcsolatra mutat (vő. C. TOUMANOFF: Le Musóon LXV[1952.], 17 2. jegyz., 244). 1 1 Az albán Mihránok Mihrakan neve M.-F. BaossETiiek (Histoire de la Góorgie. Additions et éclaircissements. St. Pétersb., 1851. 471 — 80) és PATKANJANnak (Journal Asiat. 1866/1, 131 — 2) Moses Kalankatvac'i szövegére alapozott fejtegetései nyomán terjedt el a szakirodalomban. Moses (II, 17) szerint a Vahrám Góbén történetében szereplő Vindöe és Vistahm, valamintJ/ıTır (másik neve Mihran), a Mihrakanok öse, rokonok voltak. Minthogy MARQUART (Eransahr 71 — 2, 119: vö. még CHRISTENSEN i. m. 104 I, jegyz.) meggyőző érvei szerint Vindöe és Vistahm családja Mihran eredetű volt, Moses elbeszélése is amellett szól, hogy a Mihrakanok a perzsa Mihrán-ház rokonságához tartóztuk. — A mtáí-nek a Mosesnél szereplő származékai: mihrakan (ed. SAH NAZ AREA K II, 67,), mihrean (II, 67,,), mihran (I, 286,,). BROSSÉT (i. m. 475) és PATKANJAN (McTopiis ArBSH. St.-Pbg. 1861.341) már rámutattak arra a kronológiai nehézségre, amely Mihr(an) történetéhez fűződik. Az albániai mibránok öse - amint PATKANJAN (i. m. 339 — 43) meggyőzően kifejti — nem Vahrám Góbén kortársa volt, hanem Vahrám Cöbén előtt száz évvel került Albániába. 3 3 A gogarónói Mihránok a IV. században léptek az újabban felfedezett armazi-i görög ós arám nyelvű feliratokban említett korábbi gogarénei dinasztia örökébe; Mihran eredetüket elsősorban onomasztikonjuk bizonyltja (TOUMUNOFF i. h. 234). 2 4 A. M INOANA (The early spread of Christianity in Central Asia. Manchester, 1925. 9 4. jegyz.) szerint az albániai püspökség a perzsiai nesztoríánus egyházfő alá tartozott. Ps. Zachariasnak az albánok hunniai missziójáról (vö. MORAVCSIK: SzentIstván Emlékkönyv 188) szólöTíIcfósítása azonban igen szoros örmény monofizita és albán egyházi kapcsolatokról tanúskodik (vö. H. GELZER megjegyzését: Die sogenannte Kir chengeschichte des Zacharias Rhetor, in deutscher Übersetzung herausgegeben von K. AHRENS-G. KRÜGER. Leipzig, 1899. 383). 253
