Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Etimológia és filológia (bolgár-török jövevényszavaink átvételének történeti hátteréről: Az etimológia elmélete és módszere (Nyelv-tud. Ert., 89. sz., 1976), 82-9
82 ra, a későbbi volgai bolgár területre mentek. Az északra vonulókkal ment volna egy magyar csoport is, Magna Hungaria lakóinak elődei. Új kronológiáját GOMBOCZ egy igen nyomósnak tűnő nyelvészeti érvvel is megtámogatta. Rámutatott ugyanis arra, hogy míg a magyar nyelv csuvasos jövevényszavai lényegében őstörök hangalakot mutatnak, a többi volgai finnugor népek olyan csuvasos török jövevényszavakat vettek át, amelyeknek legtöbb hangsajátsága már inkább a modern csuvassal mutat rokonságot. Ugyanakkor a bolgár-török nyelvi hatásnak a finnugor nyelvekben, földrajzi okokból, közvetlenül a bolgárok északi vándorlása után meg kellett kezdődnie. GOMBOCZ szerint ez világosan annyit jelent, hogy a magyar nyelv csuvasos jövevényszavainak átvétele korábban és más területen történt, mint a többi volgai finnugor nyelveké. A magyarok Urálon túli hazájának feltevése csak látszólag volt modern vonás az új elméletben, hiszen a szavir—Szibir azonosítás XVII. századi (vö. MNy. LV, 380 — 1), és az onogur—Hunuguri — magyar azonosítás is igen regi kelléke nálunk az őstörténeti kombinációknak. Mégis ZICHY előadásában meggyőzően hatott az onogur szavir és magyar vándorlás összekapcsolása, és sokan voltak GoMBoezon kívül is, akik elfogadták a Tobol és Isim vidéki magyar őshaza elméletét (például B. WIKLUND). Az Urálon túli finnugor szállásterületek kérdéséhez röviden csak a következőket jegyezhetjük meg, FODOB ISTVAN, „Vázlatok a finnugor őstörténet régészetéből" (1973.) című kitűnő tájékoztatása alapján: A legújabb, egyre hatalmasabb arányokban folyó régészeti kutatások tanúsága szerint a finnugor és ugor kori régészeti kultúrák számára az Urál-hegység nem jelentett határvonalat. Érvényes ez már a volga—kámai újkőkori finnugor műveltségre, amely az i. e. IV. és III. évezredben átnyúlt az Urálon túli területre is. De az Urálon túl voltak részben az ugor szállások is, mind a bronzkorban, mind pedig a korai vaskorban, egészen időszámításunk kezdetéig. Az Urálon túli haza északi részén az obi-ugorok elődei, déli részén pedig, az Urálon túli ligetes steppén, a magyarok elődei helyezkedtek el. Keleten, a Tobol, Isim és Irtis vidékén a legnyugatibb és legrégibb török törzsek, a ting-lingek helyezkedtek el, akik az i. sz. III. század óta szerepelnek a kínai forrásokban. A ting-lingek keleti törzsei a Bajkáitól délre levő területeket és az Altáj-Szaján vidékét népesítették be. A ting-lingek irtisi csoportja e nép legnyugatibb ágát alkotta. I. sz. 350 után, amikor a hunok egyik ága Európába, a másik ága pedig (a fehér hunok) Kelet-Irán területére vonult, a Szir-darjától északra levő steppék felszabadultak. Ekkor költözött délre a ting-lingek irtisi ága a Szir-darjától északra levő területekre. A ting-ling név helyett azonban később már a *tig-lig, még később a *til-lig nevet találjuk. Mint majdnem minden nagy steppei nép, a tiligek is több néven szerepelnek forrásainkban. Egyik kínai feljegyzésű nevük, a yilan-ho talán "ngrwr-nak hangozhatott az V—Vl. század táján. Ez azonban azt is jelenti, hogy az ogur népek 463. évi európai vándorlása más néven a tiligek vándorlása volt. S hogy nem tévedünk következtetésünkben, azt a tilig törzscsoportok i. sz. 600 körüli kínai jegyzéke mutatja, amelyből kitűnik, hogy a tilig törzsek legnyugatibb törzscsoportja a Kaukázusnál táborozott, s hogy törzsei közé tartozott az a-lan is. (vö. részletesebben: CZEGLÉDY, Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. 1969. 90 110). Az elmondottakból adódik, hogy az ugor korban, a korai vaskor végén megvolt a lehetősége az Urálon túl az ugorok és az irtisi ogur népek érintkezésének. Ezt a lehetőséget annál inkább sem zárhatjuk ki, mert ismeretes, hogy 160
