Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Emlékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 43-58.
44 hanyagoljuk a bizánci és az arab adat kronológiai értékelését, és egyszerűen mindkettőt ugyanarra az időre, általában a honfoglalás előtti korra vonatkoztatjuk, akkor a két tudósítás magyarázatában leküzdhetetlen nehézségekkel kerülünk szembe. Hiszen Dzsajháni kündéje, a magyar uralkodó, olyan nagy hatalmú fejedelem volt Kelet-Európában, mint rajta és a kazár kagánon kívül senki más. Levedi viszont, a császár félreérthetetlen tanúsága szerint, kazár vazallus volt, aki viselhette ugyan elődeinek künde méltóságnevét, de ez sem változtatott semmit kazár vazallusi státusán. Mindenesetre világosan látnunk kell, hogy a szakrális nagyfejedelemség intézménye nem kapcsolódik elválaszthatatlanul a künde méltóságnévhez. Ugyanez a méltóságnév például a kazároknál csak a harmadik méltóságot és nem a szakrális nagyfejedelmet jelölte. De az is tanulságos ebből a szempontból, hogy a magyar kendék nemzetsége még azután is viselte ezt a nevet, amikor méltóságától megfosztva a szétszórtságban élt, és határőri szolgálatot teljesített. Az ellentét azonban csak látszólagos, s amint már előbb is hangsúlyoztam, a két tudósítás nem pontosan ugyanarra az időre vonatkozik, következésképpen nem is lehet tartalmilag ellentétes. Dzsajháni leírása időben megelőzi a császárét: 870—880 körüli állapotokat rögzít, szemben a császárnak a Levedire vonatkozó, pontosan datálható elbeszélésére, amelyben Levedi a 886-ot megelőző években Levediában mint a kazárok szövetségese, 886 és 889 között pedig Kazáriában mint a kazárok magyar katonai segédnépének vazallus vezére szerepel. A magam részéről tehát elhibázottnak tartom Dzsajháni és a bizánci császár e tudósításainak, mint pontosabban azonos időre vonatkozó leírásoknak az egymással való szembeállítását. A künde és a gyula méltóságnevek Levedi idején, sőt Árpád vazallus fejedelemmé való megválasztása idején is meglehettek, arra azonban semmi sem jogosít fel bennünket, hogy akár Árpádban is, legalábbis megválasztása idején, mást mint kazár vazallus fejedelmet lássunk. Csak az események alakulása, főleg a magyarságnak az Etelközből a Kárpátmedencébe való költözése és ezzel együtt kazár kapcsolatainak meggyengülése vezetett oda, hogy az uralom megszilárdult Árpád családjában, s ezzel kialakult a monarchia, illetőleg az Árpád-dinasztia örökös fejedelemsége. Mindez összhangban van a magyar Konstantinos-kutatásnak azzal a fontos eredményével is, hogy Konstantinos tudósításának forrása annak a két magyar fejedelmi személynek, Tormásnak és Bulcsunak az elbeszélése volt, akik 948-ban látogatták meg Konstantinost a császári udvarban. Tormás és Bulcsu pedig még személyesen is ismerhette Tormás dédnagyapját, Árpádot, s így aligha gondolhatjuk, hogy alapvető tévedésekel követtek volna el tudósításaikban Levedi és Árpád korával kapcsolatban. De értelmetlen és indokolatlan volna az a vád is, hogy Tormás és Bulcsu éppen Levedi és Árpád vazallus fejedelemségének történetével akarták volna valamilyen hízelgő, de hamis fényben feltüntetni az Árpád-dinasztia eredetét. Igaz, hogy a „cui prodest" kérdést legutóbb a kazár—kaliz származásúnak mondott Bulcsu személyével kapcsolatban is felvetették 1 4, mondván, hogy a kazárok szerepének túlzott kidomborítása Levedi történetében Bulcsu műve "Dümmerth Dezső: Filológiai Közlöny, 1971. 412, 124
