Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Emlékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 43-58.
44 délen átvehetett bolgár szavak jelenlétét a magyarban, s megmagyarázzák olyan bolgár szavainknak az északi átvételektől eltérő hangalakját is, mint például az onogundur népnévnek a magyarban kimutatható protetikus r-s bolgár alakra (*vnandur) visszamenő nándor formája. 1 3 Kronológiai szempontból érdekes még a császár tudósítása a lázadó kavar törzseknek a magyarokhoz való csatlakozásáról, ami a bajor évkönyvek tanúsága szerint 881-ben már megtörtént, mert ebben az évben a magyarok Bécs táján „cum Cowaris" portyáztak. Más kérdés, hogy a csatlakozás időpontjának meghatározása továbbra is nehéz feladat, elsősorban azért, mert a kavarok a jelek szerint elég önállóak maradtak a magyarokhoz való csatlakozásuk után is, s így nem tudjuk eldönteni, hogy például a „hétmagyar" korban együtt voltak-e már a kavarok a magyarokkal. Számolnunk kell azzal, hogy forrásunk szerzője nem tekintette a magyar törzsszövetség szerves részének a kavarokat, s ezért beszél a hét magyar törzsről, noha ugyanabban az időpontban már a kavarok is együtt éltek a magyarokkal. Földrajzi vonatkozásban a császár tudósítása még mindig nem teljes mértékben világos. Csak az látszik valószínűnek, hogy Levedi eredeti szálláshelye valahol a Dontól nyugatra, a Dzsajhánitól megjelölt magyar területen volt. A császár szerint Levediát átszelték a Chidmas és a Chingilus folyók. Bár megfelelő nyelvészeti bizonyítás lehetőségét a magam részéről e pillanatban nem látom, elképzelhetőnek tartom, hogy e nevek a ma Kodüma, illetőleg Ingül néven ismert folyókat jelölik. Ezek közül a Kodüma nyugati mellékfolyója a Déli-Bugnak, az Ingül pedig ugyanennek a folyónak a torkolati deltájába ömlik. Levediából a vezér — amint láttuk — kazár területre költözött. Ezután azonban összekeverednek az elbeszélés fonalai, minthogy a császár a 889-es esztendő eseményeit a korábbi kangar—szavárd harcéival keveri, s így nem tudunk világos képet alkotni egyik esemény földrajzi vonatkozásairól sem. Etelköz helyzete azonban bizonyosnak látszik: a császár ismételt utalásaiból ítélve Etelköz a Don és a Duna közötti nagy folyók vidékén volt. Levedi eredeti szállásterülete ezek szerint éppen Etelköz központi részén volt, ott, ahol a szláv törzsek szállásai a legmesszebb értek déli irányban. Ez is összhangban van Dzsajháni tudósításával, amely szerint a magyarok kényükre-kedvükre bántak a szlávokkal, rabszolgává tették őket, és súlyos élelmiszer-adókat vetettek ki rájuk. A legnagyobb viharokat azonban nem az eddig tárgyalt adatok keltetlék, hanem a császárnak a magyar fejedelemségről szóló tudósításai. Ha ugyanis el1 3 A szavarti asztali transzkaukáziai bevándorlása dátumának nagy jelentősége van az egész magyar őstörténet kronológiája szempontjából. Németh Gyula új őstörténeti elmélete (Acta Linguistica 16: 18—20) szerint a magyarok valószínűleg 730 után, talán évtizedekkel a 830-as évek előtt mentek Baskíriából a Dentü-Mogyerbe, a Bon körüli magyar hazába. A kaukázusi magyar haza elméletére most már csak közvetve utal, jelezve, hogy a bolgár (onogur) nyelvi hatás a déli vándorlás után a Don és a Kaukázus közötti vidéken érte a magyarokat (i. h. 18). Nem világos, kronológiai okokból, Németh utalása Muageris hun vezérnek a „valószínűleg magyar" nevére. Muageris a bizánci források szerint 527 táján szerepelt a Kubán folyó torkolatának vidékén. 123
