Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Emlékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 43-58.
44 ján a 750 körüli szavárd vándorlásról beszél 1 1. A magam részéről szintén indokoltnak tartom ebben az esetben a radikalizmust. Ismerve a császár munkamódszerét, valóban nagyon valószínűnek látszik, hogy a császár itt különböző adatokat kever össze, pontosabban: a császári levéltárnak egy régi szavarti— kangar háborúra vonatkozó datálatlan feljegyzését egyesítette gyanútlanul a 889. évi magyar—besenyő harcokra vonatkozó más információival. Korábban ugyanis, elsősorban a 850 körüli kazár főség idején, valóban hívhatták a magyarokat a kazárok egyik nevén (szavir) szavartinak is, s ugyanakkor a besenyők is szerepelhettek vezértörzseik, a kangarok nevén. Ebben az esetben három besenyő—magyar háborút kell megkülönböztetnünk; az elsőt még szavarti aszfali és kangar néven viselték, nézetem szerint 854 táján; a másodikat 889-ben. amikor Levedi és magyarjai a besenyők elől Etelközbe menekültek. A harmadik besenyő támadás a császár szerint a 889. évi — ezek szerint — második után „néhány évvel" érte a magyarokat, és végeredményben a magyar honfoglaláshoz vezetett, ami teljes összhangban van a magyar honfoglalás más forrásokból is ismert 895., illetőleg 896. évi dátumával. Más kérdés, s ebben három évtizedes vizsgálódások után ma én is új véleményre jutottam, hogy a kazárok szavir neve azonos ugyan a magyarok szavarti elnevezésével, de nem feltétlenül azonos a szavarti aszfali elnevezéssel. Ez azt jelenti, hogy 854 táján minden számbavehető forrásunk alapján valóban mehettek a magyar törzsek a Kaukázuson keresztül a Kur folyó völgyébe. Különböző forrásaink azt is világossá teszik, hogy a magyarok a Kalifátussal harcban álló dél-kaukázusi népek hívására és engedélyével tudtak átkelni a Darieli-szoroson. A korábbi szavarti vándorlások azonban forrásaink szerint nem szavarti aszfali, tehát magyar vándorlások voltak, hanem szavir, vagyis kazár betelepülések Dél-Kaukáziába, amelyek közül az elsőt bizánci források már 575 körül megemlítik. Mindez számomra azt jelenti, hogy nem szükséges továbbra is ragaszkodnunk a magyarok kaukázusi őshazájának sokat vitatott elméletéhez. Míg azonban korábban 1 2 csak az ellen szóltam, hogy az arab források két folyóját a Donnal és a Kubánnal azonosítsuk, ezzel látszólag megdönthetetlen alapot teremtve a kaukázusi magyar haza elmélete számára, — most úgy látom, hogy a magyar nyelv bolgár jellegű jövevényszavainak átvételére, valamint a magyar—alán nyelvi kapcsolatok kialakulására bőségesen elegendő alkalmat nyújtottak a magyarok 850 után időnként szoros kazár kapcsolatai és főleg kazá riai tartózkodásuk. Az igen erős és hosszú időt igénybe vevő bolgár—török átvételek legnagyobb része egyébként sem délen, a IX. században történt meg, hanem a volgai bolgár birodalom táján, még a VIII. század második felétől kezdve, valamint a szaltovo—majackoe-i (Donec-vidéki) bolgár települések vidékén, a magyarság déli vándorlásának idején. A 850 után kialakult szoros kazár kapcsolatok teljesen érthetővé teszik bizonyos, életföldrajzi okokból csak 1 1 Vö. a szavárd—kangar háború kérdéséről korábbi megjegyzéseimet: IV—IX. századi népmozgalmak a steppén: A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 84. sz. (Budapest, 1954.), 38—45. 1 2 A magyar őstörténet kérdései: Nyelvtudományi Értekezések, 5. sz. Szerk.: Czeglédy Károly, Hajdú Péter. Budapest, 1955. 33—4. 122
