Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Árpád és Kurszán (Az Árpád-ház megalapításához): (Pais Dezső Emlékünnepség, Zalaegerszeg, 1974): Zalai Tükör 1975/11, 43-58.
44 voltak. Az egyetlen lehetőség tehát pillanatnyilag az, hogy a császár szövegében levő „hármat" érintetlenül hagyjuk, a „minden háborújokat" kifejezést pedig a kazárok évenként megismétlődő besenyő harcaira vonatkoztatjuk azzal, hogy a kazároknak ezenkívül is támadhattak háborús konfliktusaik szomszédaikkal, amelyekben szerephez juthatott az ú;j kazár katonai segédnép, a magyar is. Mindez világosan érthetővé teszi, hogy a kazár kagán a magyaroknak a közös ellenség, a besenyőktől elszenvedett veresége és a besenyőknek a magyar terület egy részére való költözése után magához hívatja tárgyalásra Levedit, és iparkodik rávenni, hogy rendezze a megvert magyarok sorait, mégpedig úgy, hogy az egyszerű, vezető törzsfőségét cserélje fel a kazár vazallusi fejedelemség szerepével. A megvert Levedi helyzete rendkívül kényes volt. A csatavesztes hadvezérekkel, különösen a szállásterület nagy részének elvesztése után, válogatott kegyetlen eszközökkel szoktak elbánni mind a türkök, mind a mongolok, s így Levedi is kétségtelenül a halálfélelem állapotában volt, amikor a besenyőktől elszenvedett veresége után nyugatra kényszerült menekülni népével. Helyzetét csak az enyhítette, hogy a kazár uralkodó még korábban egy előkelő kazár nőt adott hozzá feleségül, ami az egyik legmagasabb kitüntetés a türköknél a vazallus uralkodó számára. Teljes biztonságban azonban még így sem érezte magát Levedi, s jobbnak látta, ha örül életének, és nem igyekszik kényes helyzetében még feljebb, a monarcha uralkodói széke felé törni. Ez magyarázza meg lemondását, és teszi teljesen érthetővé, hogy Levedi inkább a tekintélyben következő vajdát, Almost, illetőleg annak fiát, Árpádot javasolja a vazallus fejedelmi tisztségre. Mindenesetre hangsúlyoznunk kell a sok önkényes kombinációval szemben, amely ezekkel az adatokkal kapcsolatban napvilágot látott, hogy Árpád már megválasztásakor monarcha lett ugyan, de csak vazallus monarcha, a kazár kajánnak alárendelt vazallus magyar fejedelem. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Árpád fejedelmi tiszte mellett sor kerülhetett ugyan a régi másodfejedelmi, pontosabban hadvezéri, gyulai tiszt betöltésére is, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az új magyar monarchia kazár vazallus államalakulat volt, nem pedig a régi magyar szakrális nagyfejedelemség folytatása. A továbbiak megértéséhez először közelebbről szemügyre kell vennünk a császár tudósításának bizonyos részleteit. Először is feltűnő, hogy a császár az első. 889. évi besenyő támadásról szólva arról beszél, mégpedig feltűnően határozatlanul, hogy a magyarokat e támadás idején szavarti aszfali-nak, a besenyőket pedig kangar-nak hívták. Ugyanakkor más keleti forrásaink már következetesen magyar-nak és besenyő-nek nevezik a magyarokat és besenyőket a honfoglalás idején. A szavárdok pedig, a császár szauarti-jai, szintén nem 889-ben telepedtek meg a Kaukázuson túli, Perzsia közelében levő területükön, hanem örmény források szerint a 850-es évek idején, arab források szerint pedig száz évvel korábban, 750 táján. Ezeknek az adatoknak az alapján született meg 1896-ban Thúry József radikális elmélete, aki az örmény adatok alapján Levedi történetét a 850 körüli időkbe helyezi, majd J. Marquarté, aki az arab adatok alap121
