Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Megjegyzések a honfoglalás előtti magyar királyság intézményéhez: A magyar nyelv története és rendszere, szerk. Imre S., Szathmári I., (Nyelvtud. Ért., 58. sz„ 1967), 83-7

.131 táján történt meg. A tudósítás ante quem-jét a 889. évben kell látnunk, minthogy a besenyők nyugati vándorlásáról Dzsajháni még nem tud, sőt nincsen tudomása a magyarok és a kazárok együttéléséről sem, amely a császár szavaiból ítélve 886 táján kezdődött meg. Az arab tudósítás ezek szerint 870 és 886 között keletkezett, s kronológiailag közvetlenül érintkezik Konstantin császár leírásával. Ha tehát a magyaroknál az arab tudósítás szerint megvolt a szakrális kettős királyság intézménye, akkor semmiképpen nem lehet hiteles a császár megismételt közlése, amely Bzerint a magyaroknak Árpád előtt soha nem volt fejedelmük. Mielőtt azonban a császárnak, illetőleg informátorainak ezt a teljes joggal vitatott hitelű közlését közelebbről szemügyre vennénk, nem lesz felesleges megjegyeznünk, bogy a császárnak és Dzsajháninak a magyar fejedelemségre vonatkozó összes többi közlése egymással kifogástalan összhangban van és jól ki is egészíti egymást. A „régibb idők"-re, tehát a 870 előtti korra vonatkozik Dzsajháni szerint is informátorainak az a közlése, hogy a kazárok a magyaroktól és más szomszédaiktól való félelmükben sáncolták körül magukat. Dzsajháni tudósítása egyébként, amint az imént láttuk, e mondat kivételével a 870. és a 886. évek között készült és a magyarokat saját, szakrális királyuk uralma alatt élő független törzsszövetségként írja le, anélkül, hogy a magyarok és a kazárok közötti viszonyról bármilyen részletet közölne. A magyarok függetlensége azonban a császár szavaiból ítélve csak 886-ig tartott. Ekkor ugyanis a magyarok szövetségre léptek a kazárokkal, sőt Levedi vezetése alatt kazár területre is költöztek, majd három esztendőn át együtt harcoltak a kazárokkal azok minden háborújában. A kazárok háborúiról a császár nem közöl részleteket, Dzsajháninak a kazárokról szóló tudósításából azonban megtudjuk, hogy a kazárok minden évben háborút viseltek a besenyőkkel. A 889. évi besenyő támadást a magyarok ellen ezek szerint évről évre megismétlődő összecsapások előzték meg a kazárok és fi magyarok, valamint a besenyők között. A császár tudósításából tehát csak egyetlen mondatot utalhatunk a dinasztiaalapítási legendák világába, mégpedig azt, hogy a magyaroknak Árpád előtt soha sem voltak fejedelmeik. Mindjárt megjegyezhetjük azonban, hogy hiba volna ennek az arab adatok tanúsága szerint téves közlésnek túlzott jelentőséget tulajdonitanunk. Figyelembe kell ugyanis vennünk, hogy a dinasztiaalapítási elbeszélések és legendák általában keveset foglalkoznak az előző dinasztiák legitimitásának kérdésével, különösen, ha az új dinasztia fegyverrel döntötte meg az előző dinasztia hatalmát. Nem ismerjük azokat a körülményeket, amelyek során Levedi és a kazárbarát irányzat hatalomra jutott a magyaroknál. Elképzelhető azonban,- hogy az új politika dinasztiaváltozással is öB8ze volt kötve. Ebben az esetben könnyen érthető, hogy a császár Árpád-házi informátorai nem akartak tudni a Levedit megelőző ós a kazároktól független, sőt talán kazárellenes régi dinasztiáról. A császár tudósításának a magyar fejedelemválasztásra vonatkozó egyéb részei a legcsekélyebb mértékben sem viselik magukon a dinasztiaalapítási legendák mitikus hamvát. Így semmiképpen sem tekinthetünk Árpádházi hercegektől származó kitalálásnak olyan részleteket, mint hogy a magyarok a kazárok szövetségesei voltak a velük harcoltak a kazárok háborúiban, hogy Levedinek a kazár feleségtől nem született gyermeke, vagy hogy a magyarok kétszer is vereséget szenvedtek a besenyőktől, s hogy végül is a kazár kagán parancsára választották meg Árpádot fejedelemül. Ellenkezőleg, ezek 96