Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Nyugati türk eredetű méltóságnevek (Termacu, barsbeg, Jebu, bayatur): Névtudományi vizsgálatok, szerk. Mikesy S., (1960), 119—25

.131 formák tanúsága szerint nincs akadálya annak, hogy a yabyu méltóságnév nyugati türk megfelelőjét egy *)ebyu formában lássuk. A köztörök tani és iavdur szavak magyar megfelelői, a csősz és a csődör, szintén ilyen vegyeshangrendű kipcsakos formákra ( *éauS, *(avdur) mennek vissza (KNIEZSA: MNy XXX, 104; HASAN EREN

: MNy. XXXIX, 26). 5. A kazár (nyugati türk) méltóságnevek közül Ibn A't a m még egy másikat is közöl: uy^*

3 Ez a forma (pontosabban a ) a nyugati türk *bayatur feljegyzése, s ez azért is érdekes, mert a bayatur jebyu méltóságnév más források szerint (CHAVANNES, Documents 72, 219) a nyugati türk uralkodók állandó címe volt. A Kazárián uralkodó nyugati türk eredetű kagánok tehát rokonuknak, a nyugati türk főkagánnak nem csak a jebyu méltósugnevét, hanem e méltóságnév díszítő jelzőjét, a bayatur-t is átvették. így a kazár bayatur-1, bár különleges kipcsakos jelleget nem visel magán, szintén a kipcsakos nyugati türk nyelv szórványai közé kell sorolnunk. Hasonló „semleges" nyelvi jellegű kazár szórványt még szá mosat ismerünk (például: tudun, Sad, t ar yarı, *kündü; ezekhez járul még néhány kazár személy- és földrajzi név is: Qadir-üitber, Corpan, SariySin stb.); minthogy azonban ezek a nevek valamilyen formában a Kazárián uralkodó 'nyugati türk dinasztiához kapcsolódnak, a legtermészetesebb, ha bennük is nyugati türk formákat látunk. 6. Lényegében hasonló a helyzet török eredetű régi méltóság-, törzs- és személyneveink esetében is. Ilyenek: a kündü, Termacsu, 6ő-vel összetett neveink és a Tas. Ezekről már régen ismert, hogy szinte kivétel nélkül köztörök jellegűek; azt viszont, hogy valamilyen kipcsak típusú köztörök nyelvből származnának, semmi sem bizonyítja. Ennek ellenére, tekintettel a kazáriai nyugati türk dinasztia és a honfoglalás előtti magyarság kapcsolataira, történeti okokból mégis a leghelyesebb, ha nyugati türk eredetűnek tekintjük őket. Honfoglalás előtti gy-s szókezdetű, egyébként azonban nem csuvasos jellegű közszavaink (BÁRCZI, A magyar szókincs eredete

2 73 nyomán: gyaláz, gyalom, gyapjú, gyarló, gyárt, gyász, gyáva, gyékény, gyenge, gyeplő, gyertya, gyertyán, gyomor, gyopár, gyöngy, gyúr-, gyűl-, gyümölcs, gyűr, gyűrűfa, gyűszű) esetében eddig is számoltunk (vö.: LIGETI: MNy. XLII, 10; BARCZI: i. h.) a kipcsakos típusú köztörök nyelvből való átvétel lehetőségével. Az elmondottak alapján ehhez még hozzátehetjük, hogy az átadó török nyelv ebben az esetben a legnagyobb valószínűség szerint a kazáriai nyugati türk lehetett. Ugyanezt mondhatjuk e! a Gyarmat törzs és a gyula

1 méltóságnévről is. Ezekben szintén láthatunk kipcsakos át vételeket is. A Jutocsa (< köztörök yut- ~ csuvas éát 'nyel') ;-je viszont nem csuvasos és talán nem is kipcsakos török nyelvből származik, bár tekintetbe kell vennünk, hogy a nyugati türk y- > )- hangváltozást nem minden fonetikai helyzetre vonatkozólag tudjuk igazolni, s így elképzelhető esetleg egy kipcsakos nyugati türk yu- szókezdet is. A mai kipcsakos török nyelvek y- > f- hangváltozása mindenesetre szinte kivétel nélkül csak részleges és a y-re következő magánhangzó minőségétől függ. 1 A gyula méltóságnevet „Géza" etimológiám (MNy. LII, 325—33) alapján nyugati türknek gondolja GYÖRFFY GYÖRGY (Száz. 1958:569). 93