Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Nyugati türk eredetű méltóságnevek (Termacu, barsbeg, Jebu, bayatur): Névtudományi vizsgálatok, szerk. Mikesy S., (1960), 119—25

.131 natban aligha eldönthető kérdés, hogy az arab h (illetőleg a bizánci %) közelebbről milyen eredeti spiránst jelöl ebben az esetben. — A b.h változatnak egyébként Ibn Fadlán egyik kéziratában van egy őáu-nak írt, de nyilvánvalóan hibás és az új Ibn Fadlán-kéziratban sem szereplő kézirati válto»ata. Erre a hibás bhu alakra FRAEHN és D'OHSSON ideje óta mind nálunk, mind külföldön gyakran történt felesleges és téves hivatkozás. 4. A Barsbég ~ Barsbig név é ~ f je egyébként már a második olyan mozzanat, amely a nyugati türk nyelv kipcsakos jellegét bizonyítja. — Amint ugyanis már korábban rámutattam (MNy. XLIX, 319—20), Herakleios nyugati türk (kazár) szövetségesének a legjobban értesült forrásban, Moses Katankatvac' inál S^pm.: Jebu formában feljegyzett neve szókezdő j-t tartalmazott, ugyanennek a méltóságnévnek a keleti türk yabyu alakjával szemben. A j- pedig, eredeti őstörök y- helyén szintén kipcsakos nyelvi sajátság. A j-re következő eredeti a itt a j- (vagy már a y ) palatalizáló hatásának következtében vált e-vé. Ez a jelenség a kipcsakos nyelvek történetének régebbi korszakaihói, így a besenyő szórványokból és a C'odex Cumanicusból is kimutatható. A besenyő Tepx egy eredeti *Yciy'iq ~ "Yay'iy alak feljegyzése (vö. NÉMETH i. m. 57; RÁSANEN, Lautgcschichte 81 Jâjik-e

t olvas: az Ibn Fadlfin-nál található é^-^-.J.y.h ["Jeyiq ~ "Jeyiy] ő-ja azonban szintén veláris szóvégre mutat). A Codex Cumanicus iayhalmas < iayqalmaz; aycik < ayaq, maymafiq < maymaciq; áyg'ir < ayy'ir formái (vö. NÉMETH: i. h.) szintén világosan mutatják a y és a ( palatalizáló hatását, de kitűnik belőlük az is, hogy a másodlagos á-k csak vegyeshangrendűvé változtatták ezeket az eredetileg veláris hangrendű szavakat és még nem szüntették meg az egész szó veláris jellegét. A nyugati türk *Jebyu esetében a Ya- > Je- palatalizációt az összes idevonatkozó örmény (Jebu), grúz (Jibgo), középperzsa (jep-ik, arabbetűs középperzsa -jibu), bizánci (-Çıftovkoç, ZiéfiyX, Çevyovv) adatok mutatják. Az e ~ i váltakozás ezekben az adatokban (vö. MNy. XLIX, 320) egy eredeti nyugat türk ere mutat. Az arabok, akik több mint félévszázadig harcoltak a nyugati türk és a tokharisztáni karluk jebyuval, szintén sokszor feljegyezték ezt a nevet, mégpedig : j.b.y.w(ya) formában (a -ya perzsa—arab végződés). Ezt az arab betűcsoportot MARKWART különböző munkáiban a keleti türk yabyu-T». való tekintettel egyszerűen jabyu-nak írta át, nem véve figyelembe, hogy az összes többi adat eredeti első szótagbeli e-t tanúsít. MARKWART hatása alatt azután a szakirodalomban általánosan elterjedt az állítólagos nyugati türk "jabyu forma, amelyet azonban egyetlen forrásadattal sem tudunk megtámogatni. Felmerülhetne természetesen az a gondolat is, hogy a nyugati türk "jebyu különböző forrásokban feljegyzett alakjait egy "jébgü eredetire vezessük vissza. Ebben az esetben azonban az arab j.b.y.w(ya) forma y-je maradna megmagyarázatlanul. Az arab y (t) ugyanis már a legrégibb, arab írással feljegyzett török szórványokban is veláris hangrendű szavak y-jét jelöli. Egy eredeti török "jcbgü-t tehát az arabok minden bizonnyal a j.b.g.w(ya) betűcsoporttal jegyeztek volna fel, amelyben a g-t természetesen „perzsa" g (f) jelölné. Az elmondottak értelmében azonban a "jébgü forma feltevésére nincs is szükség: a fent idézett kipcsak vegyeshangrendű 92