Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Gyarmat és Jenő: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből [Nytud.Ért. XL/1963/, 230-239.]
64 Példaként idézhetjük a jól ismert méltóságnevet, melyet yilfawdr-n&k szokás átírni, S amely egv yel-teudr kiejtést tükröz. Ide tartozik még a JUJ méltóságnév is, melyet Ftnflí-nak vagv Yanal-n&V. szokás értelmezni. (Vö.: ZEKI VALIDI TOGAN i. m. 45 6 és 162—4; CZEGLÉDY KÁROLY, Egy bolgártörök yilta war méltóságnév: MNy. XL, 179 — 86; A. P. KOVALEVSKIJ, Kniga Achmeda Ibn-Fadlana o ego puteéestvii na Volgu v 921 — 922 gg. Charkov, 1956. 160.) 8. A mondottak alapján nemigen vitatható, hogy a csuvas j és v protézis megvolt a IX —X. században a mai csuvas előzményeiben, a bolgár-török és a kazár ilven jellegű nyelvjárásaiban. Úgy látom, nincsen többé akadálya annak a feltevésnek, hogy a profetikus j-vel számoljunk a honfoglalást közvetlenül megelőző idők török eredetű törzs- és személyneveiben, sőt — alkalmasint — csuvasos jellegű jövevényszavainkban is. A v protézis kérdése már korábban felmerült (vályú, vejsze, ver stb.). NÉMETH (HonfKial. 126—7) az ilven típusú jövevényszavakban a bolgár-török hatás honfoglalás utáni emlékeit kereste, később — 1948 táján — egy akadémiai előadásban visszatért a kérdésre, kár, hogy az előadás szövege kéziratban maradt (vö. BÁRCZI, Szók. 2 76; vö. még: M. K. PALLÓ, Zur Frage der tschuwaschischen U-Prothese: AOr. XII, 33 — 44). Kellő mérlegelés után ma úgy látom, hogy a j és v protézist tartalmazó nevek és szavak nem állanak magukban, hanem összetartoznak azokkal a (szintén nem nagyszámú) szavakkal, amelyek a normális gy szókezdőtől eltérőleg «z-et tartalmaznak (szél, szűcs, szőlő; ? szérű), tígv látszik, ezek a rendhagyó jelenségek mind egy és ugyanazon török nyelvjárásnak a sajátságai. Ezt a nyelvjárást, melyet régi török jövevényszavaink «z-nyelvjárásának neveznék, a szókezdő s (o: sz), j, v mellett persze egyéb neologizmu8ok is jellemeztek. Megállapíthatjuk tehát — s ez eleve valószínű volt —, hogy a Gyarmat és a Jenő törzsek neve két különböző csuvasos nyelvjárásból származik. 9. A baskír hagyomány szerint a baskíroknak a mongol hódítás (1229., illetőleg 1236.)előtt 12 törzsük volt; ezek közül 7 az egykori ufai kormányzóság területén, 5 pedig annak Uráltól keletre eső részein lakott. A baskír törzsek és nemzetségek összetétele az Oroszországhoz való csatlakozáskor már meglehetősen bonyolult volt; a legrégibb értesítések a nemzetségek egy részét törzsök ősnek, más részüket idegenből odaszakadt jövevénynek tartják. A „törzsökös" baskír nemzetségek között kezdettől fogva ott találjuk a Jurmaty törzset. (Vö. S. I. RUDENKO, Baákirv. Istoriko-étnografiéeskie oóerki [Moszkva —Leningrád, 1955.] 50.) Érdemes megjegyezni, hogy a baskírok, a két nagy baskír nyelvjárás közül az egyiket, a délit vagy délnyugatit korábban jarmr/ZY-nyelvjárásnak is nevezték (vö. Z. (!H. KIEKBAEV, Baákort dialektárii hám ular?vg tarichenii qvsqasa ineS: Uéenie Zapiski III [Ufa, 1958.], 77). A jelenleg ismert orosz feljegyzések közül a legrégibb Juchnev baskírföldi utazásairól (1725 1726.) szóló beszámoló; ez 60 nemzetséget említ. A nemzetségek neveit, sajnos, nem ismerjük. Második forrásunk az ufai tartományi kancellária rege-ztája 1730-ból. E regeszta szerint, melynek adatait RUDENKO más egykorú források alapján kiegészítette és kiigazította, a harmadik törzs a Jurmnty, amelv a Belaja, az Igenj, az ASkadar és más kisebb folyók mentén, valamint erdőkben és pusztákon lakik. KlRlLLOVnak (1735.), az orenburgi expedíció parancsnokának jegyzéke 7 jurmnty nemzetséget említ.
