Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Gyarmat és Jenő: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből [Nytud.Ért. XL/1963/, 230-239.]

62 abban, hogy nincs rajta semmi csuvasos jelleg, ellenkezőleg tipikusan köztörök mind a kettő. Nem is okvetlenül kun (besenyő) eredetűek ezek a nevek, mint ahogy nem azok a honfoglalók ilyen típusú nevei sem; gondoljunk csak a 77/«ra meg a Jutocsá-ra. Valóban, a Jenő1 csuvasos típusú jövevényszavainkhoz kapcsolja a szóvégi aq > ilk >6 megfelelés; ilyenek: borsó < buriaq; unó < iiiäk, bölcső < biSik stb. Ellenben élesen elválasztja tőlük a szókezdő). Csuvasos jellegű jövevényszavainkban kétféle képviselete is van az őstörök «/t-nek: 1. yt- > fi- >gyi-: fisnay > gyisznó > disznó; fiyay > gyivó > dió; 2. yi- > t- > i-: ir- < ir- (őstörök yaz-; csuvas iir- < *fir-); író < iray (őstör. ynzaq); ildom < ildarn (őstör. y'ildam). Csuvasos jellegű jövevényszavaink közt azonban egy sincs, amely )-vel kezdődnék. De ellentmondásban látszik lenni a Jenő — a szókezdő tekintetében — a Gyarmat-tal is. Az ellentmondás látszólagos, a Jenő „rendhagyó" jellege azonban nem. De a magyar törzsnevek közt nem ez az egyetlen török eredetű törzsnév, amely csuvasos jellege ellenére lényegesen eltér csuvasos jellegű jövevényszavaink megszokott hangtani normáitól. B) „Szabálytalan" fonetikai fejlődést tükröz az ötödik törzs neve, a Taçlavov, azaz Tarjan(u). Ezt a nevet NÉMETH GYULA kétségtelenül helyesen a törökből származtatja, s forrásául — végső soron — a türk feliratokból jól ismert tarqan méltóeágnevet jelöli meg. Ez az alak azonban nem lehet a Tarján törzsnév közvetlen forrása, mert csuvasos török jövevényszavainkban az rk változatlanul megőrződött (boszorkány, serke), csakúgy, mint a honfoglaláskori és Árpád-kori személy- és helynevekben (Tarkacs, Tárkány). E török szónak van egy iráni közvetítésű tar yan alakja is; ez utóbbi körülményre itt nyomatékosan utalnék. (A mongol daryan aránylag kései alak, mely a XIII—XIV. században még darqan-nsk hangzott.) Mint NÉMETH helyesen mutatott rá, a magyar Tarján-nak csak ez a tar yan lehet a forrása. A magyar hangtörténet számára mindenesetre érdemes feljegyezni az ry > rj fejlődésnek ezt a korai, IX. század végére mutató példáját. Hasonlóképpen „szabálytalan" a nyolcadik törzsnek Konstantinos Porphyrogennetostól feljegyzett Katrq, azaz Kesz(i) alakja, szemben a szabályos, csuvasos típusú *käsäy-re visszamenő, helynevekben megőrzött Kesző változatával. Alighanem igaza van PAisnak (MNy. XXVI, 298—9) abban, hogy a kétféle magyar változat mögött kétféle török alakot kell keresnünk. 7. Ezekhez csatlakozik harmadik rendhagyónak a Jenő törzsnév. A) A Jenő szókezdő )-je másodlagos, ezért nem összeegyeztethetetlen a Gyarmat szókezdő gy < f jével. Arról van ugyanis szó, hogy a két törzsnév egyformán csuvasos jellegű nyelvből való (legfeljebb nyelvjárási különbség lehet közöttük), azonban ebben a csuvasos jellegű nyelvben az őstörök j > f stb. fejlődés már rég lezajlott, amikor a — bizonyos szókezdő magánhangzók előtt — másodlagos j kezdett feltűnni. Szempontunkból most tehát nem az a kérdés, van-e a török nyelvekben j protézis (köztudott dolog, hogy van), hanem ez: az anyagunkból levonható következtetés megtámogatására tudunk-e hivatkozni élő török analógiákra? Más szóval: van-e olyan török nyelv, amelyben az őstörök )-ből / fejlődött, viszont a j protézis megmaradt )-nek? (A NÉMETHtől idézett dunai tatár firak 'messze', oszmánli iraq 'ua.' nem tartozik ide, a firaq alak ugyanis az — ujgur, Kááyari stb. — «/iram hoz csatolandó, nem pedig az oszmánli iraq-hoz.) Szórványos példákat bőségben idézhetnék; most csak a magam gyűjtéséből származó egyik özbeg nyelvjárás tanulsága