Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Régi török eredetű neveink III—IV. [MNy LXXV /1979/, nyomás alatt]
444 / a XII. század legvégén, illetőleg a XIII. század elején tűnik fel" (Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig 70). A másik probléma súlyosabb, igaz, nem a szókezdőt, de az első szótag magánhangzóját érinti. Az Anonymusnál található legrégibb magyar személy névi adatokról van szó. Ezek közül Gylá1 és Gyylá1 hagyományosan Gyilának, Geulá1 pedig Gyulá-nak szokás olvasni. MELICH ezt nem fogadja el, szerinte (A Konstantinos Porphyrogennetos-féle yvhág olvasásáról: MNy. XXX, 268 és Még egyszer a yvAaç: MNy. XXXI, 53) a Gyla és Gyyla másolási hiba, a név helyes olvasata ennek folytán egyöntetűen Gyula. KNIEZSA (Helyesírásunk 82) Anonymus helyesírásáról szólva megállapítja, hogy a gy e és i előtt jelöletlen, veláris magánhangzók előtt ge. Példái közt ott találjuk Gylá1 é- Geulá1 is, de hozzáfűzött megjegyzéséből úgy látszik, hogy Gylá-val kapcsolatban a másolási hibát ő sem tartja teljesen kizártnak. Anonymus kettős olvasatát (Gyila és Gyula) fenntartás nélkül magáévá tette PAIS DEZSŐ (Magyar Anonymus 117). MELICH állásfoglalása a kizárólagos Gyula olvasat mellett két indítékból táplálkozott. Először ő még úgy gondolta, hogy a görög átírás Gyula olvasatot képvisel. Másodszor valószínűtlennek tartotta egy IX—X. századi i — u típusú magyar szónak a XI. századtól kezdve u — a típusúvá válását. A magyar méltóságnév török eredetije az első szótagban csak veláris f-t tartalmazhatott; ha a magyar a török magánhangzónak ezt a jellegét megőrizte, akkor ez azt jelenti, hogy egy magyar első szótagbeli veláris f-nek w-vá válásáról van szó. BÁROZI, (Hangt. 2 53) lehetségesnek tartja az f > u fejlődést az első szótagban. A magyarázat egyetlen nehézsége az, hogy egyesek kételkednek a veláris f-nak az ómagyarban való meglétében: régi török jövevényszavaink alapján ezt a kételkedést magam indokolatlannak tartom. Az első szótagban ez a változás ritka, de ilyen a BÁRCZitól is idézett szúnyog < sin'iq (még csak nem is csuvasos típusú a szó). A magyar adatokból arra következtethetünk, hogy az eredeti első szótagbeli veláris f csak szórványosan és párhuzamosan jelentkezik az w-val a később általánossá váló Gyula személynévben. Ezzel szemben a bizánci átírásokban még Gyila (gyila) az általános. Mindezt mérlegelve az arab írásos [flh] gráfiát filá-nak olvassuk, ahogyan már a MHK. olvasta annak idején, és ahogyan ma CZEGLÉDY is olvassa (Numen XIII, 20). Az arab jila írásmód ha magyar ajakról származik — természetesen gyilá-nak értelmezendő, az arab írás a m. gy-t csak /-vei tudja visszaadni. Megemlítjük, hogy PAIS DEZSŐ szerint (Gyila, Julus: MNy. XXXI, 53 4) a Gyila és Gyula egymástól független (a hildesheimi és altaichi évkönyvekből kikövetkeztetett Jului persze csak szellemes ötlet). Ez a nézet ebben a formában ez idő szerint védhetetlen. Végső soron tehát a m. Gyula\< Gyila) szn. korábbi m. gyila méltóságnévre megy vissza, ez utóbbi pedig egy csuvasos típusú fila átvétele. A magyar méltóságnévre, annak török megfelelőjére alább még visszatérünk (vö. III, 10). Géza. Régóta ismeretes, hogy e ma élő alak egy régi fejedelmi név írott, már nem értett alakjának gépies felelevenítéséből kelet kezelt. Ezt viselte Géza fejedelem, ezt viselte I. és II. Géza magyar király, rajtuk kívül a család
