Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Régi török eredetű neveink I. [MNy LXXIV/1978/, 257-274.]

422 Gymukhynfa; 1323: gumulchenfa; 1382: ,,ad du as arbores quarum una pirus [körtefa! | et edtemGymulchenfa nuncupatur"; XAlk.GymekhenfaéaGy v mele kenfa. Anonymus híres helyén (40) silua '(gvümölcsényfákból álló) erdő' a megjelölése: „iuxta siluam Gemeinen'. Az egyik adatban lignum '(kiszáradt) fa' „pervenit ad lignum Gymelchenfa nominatum". Számos esetben nem 'fa', de 'bokor, cserje' a meghatározása. Gyakran dumus '(sűrű) bokor': 1272: „ad dumum Gumulchen"; 1287: „ad dumum quendam Dymulchen"; 1313: „dumus wlgariter gyumulchen dictus"; 1339: „ad dumum Gymukhin és sub alio dumo similiter gymulchin nominato". A magyar névben a 'bokor' meghatározás is megjelenik: 1332: „ad vnum dumum GemulchenbukuT vocatum"; 1383 k.: „ad unum dumum qui wlgariter Gymekhenimkur appellatur"; 1471: „ad dumum Gyumelchenhokor". Hasonló értelemben használatos a rubus is (a latin szónak erre a jelentésére vö. BesztSzj. 873): 1374: „sub quodam rubo gymukhin vocato". Más cserjék meghatározására is használatos e latin szó: 1324/1363: „venit ad rubum Tyuisbokur vocatum"; 1344: „dumus rubi qui wlgo dicitur Chypkebokur" (a latin szó itt eredeti értelmében jelentkezik); 1394: „quodam rubo galagonyabokor vocato"; 1363: „in vno rubo vlmi Zylbukur dictum"; 1351: „quidam rubus sumbukur vocatus". Közelebb visznek a gyümölcsény meghatározásához azok a latin megjelölések, amelyek tövises cserjére utalnak. liven a spina 'tövis': 1284: ,,spinae Gymulcldn uocate". Dumus spinarum 'tövises bokor': 1335: „dumus spinarum Gymidchen vocatarum". Ehhez: „ad dumum spinarum vulgo tyuvsbokur dictus". Spinetum virgultum 'tövises bokor': 1411: „ad spinetum virgultum quod dicitur Gymelchenbokor". Vö. még: „sub vno dumo spineto wlgo Chypkebokor dicto", Spineum virgultum 'tövises bokor': 1095: „dirigitur ad spineum uirgultum quod dicitur gemissenbuqur". Az eddigiekből úgy látszik, hogy a gyümölcsény egy tövises cserjét (fát), illetőleg annak a gyümölcsét jelenti. Teljes bizonyossággal a fenti adatok alapján nem azonosíthatjuk e növényt, azonban a következő adatok közelebb visznek bennünket ehhez. Ezek szerint a galagonyáról lehet szó, amelynek ebben a korban alba spina a neve: 1277: „Alba spina Gyumulchen uocata". Ugyanez a meghatározás egy másik oklevélben így hangzik: „quasdam arbores albe spine wluo Galagonya". Vö. galagonya-bokor 'spina alba' (OklSz. 290), továbbá TESz. I, 1015: ,,galagonya 'tüskés cserjefajta, melynek fehér virága és piros bogvójú termése van', szaknv. Crataegus". Érdemes megjegyezni, hogy a galagonya szó a magyarban akkor jelenik meg, amikor a gyümölcsény eltűnőben van, a XIV—XV. században. A gyümölcsény : galagonya botanikai azonosítása dolgában PRISZTEB SzANiszLÓhoz fordultam, aki levélben (1978. I. 28.) volt szíves közölni a következőket: „Amint az a szó értelmezései legtöbbjéről feltételezhető, alighanem galagonyáról (Crataegus) van szó. Ezt bizonyítaná a növény mindenütt említett tövises, szúrós volta és a piros termése, valamint az a tény, hogy mindkét galagonya-faj (Crataegus oxvacantha és C. monogyna) közönségesnek mondható az országban." PBISZTEE SZANISZLÓ utal különben JÁVOBKA „Magyar flórájá"-ra (1924 -5.), ahol a galagonya régi magyar nevei közt megtalálható a „fehér tövis" is. GOMBOCZ szerint a gyümölcsény -ény képzős magyar származékszó, a benne előforduló képző támogatására felhozott kökörcsin nem éppen szerencsés példa, mert az utóbbi szó teljes egészében török származék. Helvette hirte-