Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Régi török eredetű neveink I. [MNy LXXIV/1978/, 257-274.]
420 Van a szónak más etimológiája is, ezt először EGOROV (EtymSlov. 214), majd újabban HAMILTON (Un conte 136) vetette fel. E szerint a yémil 'gyümölcs; étel' a yé- igéből képzett yem, 'étel, takarmány' névszónak -i képzős származéka. A kiindulási pontul választott yem jól ismert a török régiségben (az ujgurtól kezdve), és megfelelő módon van képviselve a mai török nyelvekben is. Az -i deverbalis nomenképző általánosan elterjedt a törökségben, temérdek példával igazolható. Ezzel szemben az -l denominalis nomenképző ritkának mondható; funkciója GABAIN szerint (i. m. 63) nem világos, HAMILTON (i. h.) viszont nagyító (augmentativ) képzőnek tartja. Példák: ótör. bayii 'Stricke' (bay 'Band'), bügül 'Weisheit' (bügü 'weise'), tärlcii 'Hast' (tärk 'ua.'), arqil 'Bote, Karavane', yoqul 'Aufstieg' ( RÄSÄNEN , Morphologie 112). A yém-il magyarázat mellett szól az a körülmény, hogy ugyanezen yem szónak van egy másik származéka, amely ha nem is gyümölcsöt, de egy növénynevet jelent. Ez a csag. yimlxk [olv. yémlik] 'ein breutblättigee Gras' (RADL. III, 533), 'une plante (meg nem határozott perzsa ée arab megfeleléssel)' (PDC. 559); oszm. yämlik 'der Bocksbart (Tragopogon)' (RADL. III, 396; magyarul 'bakszakáll, babszakáll, bakfú, kakukksaláta, kígyómarást gyógyító fű, tejeefű': CSAPODY—PBISZTKB, MNövSz. 26). A csuvas éimli elválaszthatatlan a lime 'takarmány; étel, eledel', valamint a ii- 'eszik' (CRS. 362) szótól. Egységes szócsaládot alkotnak, mégpedig hosszú idő óta, hiszen a szókezdő i-t együtt alakították ki. A limll ugyanakkor azonban egy félreismerhetetlen rendhagyó sajátságot is tartalmaz: a szóvégi s helyett ugyanis l-t várnánk. A jelenlegi é csak kétféleképpen magyarázható. Vagy korábbi í-ből keletkezett: ivái 'marok' (tör. avul, tat. uX, uS) ; jul- 'savanyodik' (tat. alî-) ; további példák felsorolását feleslegesnek tartom, mert — figyelembe véve a török szó történetét — ez a lehetőség eleve kirekesztendő. Vagy pedig a szóvégi i korábbi i-re megy vissza: pil- 'érik, fő' (tat. pH-), Jctlen- 'nverít' (tat, kelne), pul 'fej' (tör. bal), Hl- 'villámlik' (tör. yal-), Mem 'villám' (tör. yal'in), lural- 'megbékül' (tör. yaral-, tat. yäräl-), Hpel- 'hozzáragad' (tör. yapil-), %irli 'elébe, ellen' (tör. qaril) stb. Ez esetben a csuvas szó jövevény valamely török nyelvből. RÄSÄNEN némi kétkedéssel a kazáni tatárból próbálja magyarázni a csuvas alakot; e nézet felé hajlik BKNZING is. A bizonyosság azonban hiányzik ítéletükből, és nem ok nélkül. Helyesen állapítja meg POPPE (Die tschuwassische Sprache: KCsA. II, 82—3): „Was in der tschuwassischen Sprache kompliziert ist und oft grosse Schwierigkeiten bereitet, das sind die chronologisch verschiedenen Entlehnungsschichten, welche dem Lautsystem des Tschuwassischen ein höchst buntes Aussehen verleihen". Kétségtelen, hogy az imént felsorolt példák, amelyekben a csuv. szóvégi l korábbi i-ből keletkezett, nem tartoznak a jövevényszavaknak egyetlen kronológiai rétegébe. Közülük a éimli éppen igen korai rétegből való. Ez a szó nem lehet kazáni tatár eredetű, nemcsak azért nem, mert a csuvas ilyen jövevényszavai nem j-, de /-nyelvjárásból valók, és megőrizték eredeti j szókezdőjüket, de nem lehet azért sem, mert olyan korán került nem is a csuvasba, de annak előzményébe, mégpedig eredeti á-es szóvéggel, amikor kazáni tatár nyelvről még beszélni sem lehetett. Ebből a — ba tetszik, ócsuvasnak tekinthető — jimil alakból keletkezett ugyanis a mi gyümölcs szavunk; a TESz. igen helvesen ugyanebből az alakból indult ki.
