Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Tibeti források Közép-Ázsia történetéhez [KCsA I. kieg.k./l 936/, 76-103.]

356 A VIII—

X. századból eddig ismert legrégibb tibeti kéziratok és sgrafittik mindjárt grafikai szempontból is mutatnak bizonyos jellegzetességet. így pl. az i jelét visszafordítva írják, nem úgy mint ma; az r jegye nagyjából olyan, mint egy mai visszafordított n, stb. A helyesírás körébe utalhatjuk valószínűleg azt a jelenséget, hogy a szóvégi mássalhangzót az első mássalhangzó alá írjuk, nem pedig melléje, mint ma. Semmiesetre sem tarthatjuk azonban puszta helyesírást illető változásnak a következő eseteket: a) az m alatt ú. n. aláírt y-t találunk, ha utána e vagy i következik, pl. : myi ember' (ma: mi), myih 'név' (ma: min), mye tűz' (ma : me); b) az aspiráció eltérő a maitól, így ch és ch helyett c-t és c-t találunk, pl.: byah-éub (ma: byah-chub); c) a ma használatos pa, po „névelő" helyett pha, pho található; d) a szóvégi mássalhangzó után igen gyakran még egy odatüggesztett ' (hiatus) következik (Barnett magánhangzó megnyújtás jelének vette. Laufer, igen helyesen, elvetette ezt a magyarázatot); e) az előbbieknél sokkal többet fejtegetett sajátosság az ú. n. da drag

1 Még pontosan meghatározni sem tudták eddig. Hackin. Formulaire sanscrit-tibétain, 85 köv. találunk megjegyzéseket. Természetesen olvashatunk idevonatkozó megjegyzéseket a későbbi szövegkiadó-okban is. 1 Már Körösi Csoma Sándor (Grammar 28) foglalkozik a da drag magyarázatával. A régibb, utána következő leifogásokat B. Laufer ismerteti és bírálja a Toung Pao XV, 56 köv. I. Szerinte a da drag különben nem a régiség jele. mert 1 nincs meg a Pelliot-féle, Bacot által kiadott tibeti kéziratban. 2. hiányzik a 783-i (1/ Ihaszai leiiratban is, 3. egy XVIII. sz.-i tibeti Astasähasrikä-mäsolatban viszont következetesen megtalálható. Laufer érvelése azonban nem meggyőző, mert a Ihaszai felirat Waddel-féle kiadása, melyet L. ismert, távolról sem kifogástalan, a helyesírás benne önkényesen meg van vátoztatva : a XVIII. sz.-i régi helyesirású kézirat pedig csak annyit bizonyít, bogy egy régi kézírat nyomán készült a másolat (XIV. sz.-i mongol nyelvemlékeink jórésze XVII—XVIII. sz.-i másolatokban maradt ránk.) Ami pedig a X. sz.-i Pelliot-féle kéziratot illeti, az csak azt bizonyítja, hogy a X. sz.-ban a da drag az eltűnés útjára lépett (már a VIII—IX. sz.-i emlékekben is találunk bizonyos ingadozást: hol kiírják, hol nem). J. Przyluski—M. Lalou. Le da drag tibétain : BSOS. VII 1933, 87—9. fonetikai alapon próbálja magya-