Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Tibeti források Közép-Ázsia történetéhez [KCsA I. kieg.k./l 936/, 76-103.]
347 De érdemes kutatni ebben a hatalmas anyagban akkor is, ha nem kizárólag vallástörténeti problémák, szanszkrit szövegmagyarázatot illető kérdések érdekelnek is. Különösen erre az utóbbi körülményre kívánunk nyomatékosan rámutatni, mert kezdettől fogva szinte napjainkig úgy tekintették a tibeti nyelvet, mint a szanszkrit filológiának szerves részét, vagy legalább is elengedhetetlen járulékát. Már Laufer több ízben rámutatott arra, hogy a tibetinek e tagadhatatlanul fontos szanszkrit-kapcsolatán kívül még más, nem kevésbbé fontos oldala is van : kínai történeti, nyelvi vonatkozások, melyek kutatására a szanszkritisták nem vállalkoztak, s nem is vállalkozhattak. Az újabb középázsiai anyag ismerete óta most már rámutathatunk arra is, hogy igen nagy mértékben becses e tibeti nyelvű irodalom — közvetlenül és közvetve — Közép-Ázsia történetének, műveltségének kutatása szempontjából is. A régi, jórészt budhista anyagban is találunk már érdekes adalékokat bizonyos kérdések tárgyalásához, melyeket természetesen az újabban napvilágra került középázsiai leletek még időszerűbbekké tettek. Vegyük csak az ismert nyelvek történeti emlékeire, vagy az egészen ismeretlen nyelvekre vonatkozó fontosabb adatokat. Buddhista művek tibeti fordítósa mindenkor a mű eredeti címével kezdődik (néha kettő is akad), s csak azután következik az idegen cím vagy címek tibeti jelentése utón maga a mű. Legtöbbször természetesen szanszkrit címmel van dolgunk, de néhány esetben ott találjuk azt a megjegyzést is, hogy a régi buddhizmus másik szent nyelvéből, a paliból készült a fordítás. (Vö. Körösi Csoma Sándor Kanjur-katalógusót.) Szempontunkból szanszkritnál, palinál jóval fontosabb mór az a néhány kínai nyelvű cím, melyet a tibeti buddhista fordítósok őriztek meg számunkra. Hozzátehetjük még azt is, hogy ilyen, kínaiból fordított tibeti munkák szövegében is bőven találunk kínai nyelvtörténeti adatokat. Ugyanis nyelvtörténeti emlék a kínai szempontjából minden, tibeti fordításban, tibeti betűkkel átírt kinai írásjegy, mert e fordítások a IX—XI. században készültek. Annál becsesebbek ezek a nyelvtörténeti adatok, mert a kínai írás hangtörténeti szempontból jóformán teljesen hasznavehetetlen : a kiejtésben időről-időre végbemenő változásról képtelen számot adni.
