Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Egy XVIII. századi kínai forrás és szolon nyelvi glosszái [NyK LXI/1959/, 161-191.]
292 Ez első kiadás 18 pen (füzet)-jéből 4 a Liao, 4 a Kin és 10 a Jüan történet idegen szavainak a magyarázatával foglalkozik. A mű népszerűségét bizonyítja, hogy később még kétszer kiadták: másodszor 1824-ben 16 pen-ben, harmadszor 1878-ban 10 /Jen-ben; a 2. és 3. kiadás különben változatlan új lenyomatot jelent. (Megjegyzem, hogy a következőkben az 1878.-i, harmadik kiadást használom.) A három mű tartalma a következő. 1. Liao-si jü kiai, 10 fejezetből áll, ebből: 1. a császári család tagjainak a nevei, 2. a táborok (seregek) nevei, 3. a törzsek nevei, 4—5. földrajzi nevek, 6—9. személynevek, 10. közszavak. II. Kin-i'i jü-kiai, 12 fejezet: 1. a császári család nevei, 2. a törzsek nevei, 3—5. földrajzi nevek, 6. méltóságnevek, 7. nemzetség-nevek, 8—12. személynevek (a 12. fejezet végén foglal helyet a közneveknek egy igen szűkre szabott listája). III. Jüan-si jü-kiai, 24 fejezet: 1. a császári család nevei, 2. a paloták, táborok nevei, 3. a törzsek nevei, 4—7. földrajzi nevek, 8. méllóságnevek, 9—23. személynevek, 24. köznevek. Minden egyes tulajdonnév vagy közszó magyarázata általában két sort foglal el, hármat-négyet akkor, ha a név hosszabb (összetett), vagy több változatban is előfordul. Az első sorban található a szó „helyreállított" alakja mandzsu írással, alatta következik a mandzsu írásos alak betűnkénti átírása kínai írással. A második sor élén áll a szó „megreformált" kínai átírásban, ez után következik, hogy a bizottság véleménye szerint milyen nyelvből magyarázandó a kérdéses név vagy szó, továbbá mi a jelentése, végül a vizsgált mű melyik fejezetében fordul elő, s ott mi az eredeti kínai átírása. A bizottság, úgy látszik, mindenekelőtt megállapodott abban az alapvető kérdésben, hogy a három dinasztia történetének névanyagát, szavait általában az illető dinasztia nyelvéből kell magyarázni, azaz a Jüané t a mongolból, a Kinét a mandzsuból és a Liaoé t — a szolonból. Ennek megfelelően nem jelezték pl. a Jüan dinasztia történetének szavainál, ha a szó mongol eredetű, csak azt, ha az szerintük más nyelvből magyarázandó. A három mű idegen szavait a dinasztiák valódi vagy vélt nyelvén kívül más egyéb nyelvekből is magyarázták. Ezek a nyelvek: a tangut, a valóságban a tibeti, még pedig annak sem irodalmi, hanem egyik élő, nyelvjárási változata; a „mohamedán nyelv" (hui jü), ez gyakorlatilag az arabon kívül a turkesztáni törököt is jelenti; végül az „indiai" (szanszkrit) nyelv. Meg kell jegyeznünk, hogy a bizottság által létrehozott mű korántsem tartalmazza a három dinasztia történetének valamennyi idegen nevét és szavát, hanem azoknak csak egy töredékét. Mi több, a tárgyalt idegen nevek közül többnél csak a nyelvet jelzi, amelyből az állítólag származik, a nélkül, hogy a név magyarázatát megkísérelné. A bizottság munkájának érdemi részét legyen szabad néhány szemelvényen bemutatnunk. Példáinkat a Jüan-si jü-kiai-ből választottuk. A Jüandinasztia nyelve valóban a mongol volt, és számos esetben nehézség nélkül fel lehetett ismerni még a K'ien-lung-korban is a XIII—XIV. századi mongol szót, még akkor is, ha az a két korszakban hangtani tekintetben valamelyest eltérő formában jelentkezett. E téren a helyzet lényegében ma sem változott. Az elmúlt húsz-harminc év tudományos kutatásainak eredményeképpen ma is hasonlíthatatlanul jobban ismerjük a mongol kor szókészletét, tulajdonnév-anyagát, mint a dzsürcsi, vagy éppen a kitaj kor hasonló anyagát.
