Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Egy XII. századi mandzsu-tungúz írás. A "kis" dzsürcsi írás értelmezése [Ért. a Nyelv- és Szép-tud. O. kör. XXVI/9/1948/, 1-43.]

285 5. A dzsürcsi helyesírás az előző fejtegetések alapján igen egyszerűnek látszik: a szójelek után következnek a képzők, a ragok; az interpunctio kérdése a szójegyzékben fel sem merül, de nyoma sincs a minta-okmányokban sem, mint az különben a kínai írás természetéből következik. A fan-c'ie rendszerű tagolás az egyetlen, ami a szavak sírna olvasásában némi bonyodalmat okozhat. A legegyszerűbb eset az, amikor a szójelben foglalt tőszó ugyanarra a magánhangzóra végződik, mint amelyikkel a fan-c'ie-szótag kezdődik. Ilyenkor csak arra kell ügyolni, hogy egy vokális olvasandó, nem kettő, esetleg hiátussal, mint a mongol átírásokban (pl. qa'alqa 'kapu', üjü'ür 'vége valaminek'). Ilyen típusú példák. 64. fd-da-an 'fal', fadan; 848. ja-la-an 'nemzetség', falan; 81. fo-on 'idő', fon; 5. edu-un 'szél', edun; 569. gu-un 'jade', gun; 39. ali-in 'hegy', alin; 580. uli-in 'vagyon', ufin. A fan-c'ie kínai szabású értelmezéséből következik, hogyha a fan-c'ie szótagok utolsó és első magánhangzója eltér egymástól, a második a mérvadó. Szójegyzékünkben ilyen a 820. ke-an, kan (kín. k'an); 842. ke-ai, kai (kín. k'ai); 669. osu-on 'kicsi', oson; 255. doro-un* 'pecsét', dorun. Ez utóbbi szabály alól kivétel, ha az első szó végén i vagy u áll; ilyenkor azok is olvasandók: 813. ki-u, kiu (kín. k'iu); 179. yali-u 'vidra', /a/iu mong. qaliyun, qali'un > ma. yailun; 118. su-an kócsag', suan, ma. suwan; 607. íu-e 'igaz, egyenes', hue, ma. huwe. A szójegyzék Ming-kori szerzője alkalmi fan-c'ieket is gyártott néha; ezekre különösen kell ügyelnünk. Ilyen a 89. tételben előforduló [127]-es szójel, amelyet tévesen 'o*lin-nak ír át (jelentése: 'évszak, idő'), de helyesen eri-nek olvasandó, azaz szóvégi n nélkül, minthogy szójellel van dolgunk; vö. II, 1. Az írásjegy szabályosan fordul elő a négy évszak nevében: 73. nie.nien 'odin 'tavasz', nienie eri (a szóvégi n jelölése mindkét szóban helytelen), ma. niyengniyeri; 74. fwa 'O'lin 'nyár', jua eri, ma. juwari; 75. pu-lo 'o*lin 'ősz', bolo eri, ma. bolori; 76. t'w'o 'o»/in 'tél', tue eri, ma. tuíceri. A 6zójelet azonban ezenfelül még teljesen idegen, etimológiailag vele össze nem tartozó szavakban is felhasználták: 517. 'oAin-'o 'lélekzet, életerő'. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kifogásolt, helytelen szóvégi -n-et, a szó nehézség nélkül elolvasható eri-ge alakban, ós természetesen egyeztethető a ma. ergen 'ua.' < *eri-gen szóval (a GmJBEtól javasolt oori 'folyadék' nem tartozik ide). A Ming-kori szerző még itt sem állt meg, hanem szójelünket fan-c'ie-ként is felhasználta: 46. (és 176., 177.) me*t'e-'o>lin 'tenger', a szó mede-ri-nek olvasandó (dzsürcsi helyesírása: mede-eri); 768. (és 769., 827) to-'otlin-mei 'rámutatni, jelenteni', jo-eri-mei, azaz jo-ri-mei, ez azonos a ma. fori- ige -me végű adverbium verbale-jával. 1 Ezek a esetek igen tanulságosan a szójelek Kin-kori kiejtésére vonatkozóan adnak felvilágosítást, mert pL a jelen esetben az derül ki belőlük, hogy a [43] wo.sn, osu szójel második magánhangzója még u éppúgy, mint a korai mandzsu bizonyos ilyen típusú szavaiban. A [668] to-lo, doro semmi meglepőt nem tartalmazna, hiszen második magánhangzója a Kin-korban is az volt, mint ma a mandzsuban, új benne mégis az, hogy ez a bizonyos o a Ming-korban, egyelőre ismeretlen okokból, bizonyos ideig, bizonyos nyelvjárásokban u-nak hangzott.