Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
A török szófejtés és török jövevényszavaink - (Elöljáró megjegyzések. Magyar íz 'artus, articulus', török yüz 'ua.'; gyűrű, szérű) [MNy LIV/1958/, 435-450.]
66 finnugor nyelvekkel Ezzel szemben a török és mongol nyelvek — a történeti, elsősorban kínai források tanúsága szerint — majdnem kétezer év óta szakadatlan érintkezésben állnak egymással. Az érintkezés soha nem volt egyenletes, különböző földrajzi pontokon, különböző időkben, egymástól merőben különböző mértékben jelentkezett. Nem vitás, hogy ez érintkezések eredményeképpen különböző korokból származó, különböző intenzitású kereszteződésekkel, átvételekkel kell számolnunk. E kölcsönhatások nagy mértékben zavarják a nyelvrokonság elemi egyezéseinek a felismerését, hiszen gyakran megeshetik, hogy az altaji alapnyelvinek vélt egyezés voltaképpen a két nyelv külön életében végbement érintkezésnek az emléke csak. A félreértés lehetősége különösen nagy, lıa a kölesönbatásból eredő egyezés a török vagy mongol nyelv ma ismert legrégibb összefüggő emlékeit megelőző korból származik. A török és mongol nyelvek folyamatos együttéléséből származó kölesönhatásoknak a felderítése egymagában is nagy nehézség elé állítja az altaji összehasonlító nyelvészet művelőjét. De hasonló folyamatos kölcsönhatásokkal kell számolnunk a mongol és mandzsu-tungúz nyelvek között is. Ez a kölcsönhatás a már meglevőket újabb, nem kisebb nehézségekkel gyarapítja. A mandz-u-tungúzba került mongol elemek a vázolt török—mongol összefüggések révén mandzsu-tungúz—török összefüggések hamis illúzióját kelthetik. Ugyanakkor — ha nemcsak feltevés az altaji nyelvrokonság — a mandzsu-tungúz és mongol nyelvi kapcsolatok folyamatos ébrentartása és megerősítése révén fokozatosan halványodott a feltehető török—mandzsu-tungúz összefüggés képe, egészen addig a fokig, hogy az egyéb összefüggések mértékével mérve az ma már csak valószínűtlen hipotézisnek tetszik. Nem volna teljes az altaji rokonság feltevéséről alkotott kép, ha hallgatnánk a koreai nyelvről. RAMSTEDT, aki szerint a koreai az altaji nyelvek közé tartozik (e feltevés magában sem találkozott az altajisták egyöntetű helyeslésével), szintén figyelmen kívül hagyta nemesak a nyelvi érintkezések, hanem az egyszerű, aránylag kései szókészleti kölcsönzések kérdését is. Pedig a történeti források szerint ezúttal is számolnunk kell koreai és mongol, illetőleg mandzsu-tungúz—koreai nyelvi érintkezéssel, mégpedig nemcsak az aránylag kései mongol (Jüan, 1280—1368.) és mandzsu (C'ing, 1644— 1912.) dinasztiák közti időkben, hanem annál már jóval korábban, a kitaj és dzsiiresi (Po-liai birodalom!) kapcsolatok következményeképpen. Mindebhez járul, hogy az egyes altaji nyelvek (esetleg a feltehető altaji alapnyelv is) igen korai időkben érintkezésbe kerülhetett nem rokon nyelvekkel is. Nem puszta elméleti feltevésről van szó; az ún. altaji nyelvek szókészletének mégoly felületes vizsgálata is valósággal rászorít bennünket a tőrök—finnugor, török—iráni, mongol—szamojéd, tungúz—szamojéd stb. nyelvi kapcsolatok mérlegelésére. (Vő. LIGETI: MNy. XLÍI [1946.], 1—7 és Rocznik Orientalistyczny XVII [1953.], 80—91.) 3. Az altaji hipotézis megoldása tehát különleges nehézségekbe ütközik, s e nehézségek kiküszöbölésére — azok fel nem ismerése miatt — eddig komoly kísérletek sem történtek. De mindez mit jelent gyakorlatban a török nyelvtörténeti és etimológiai kutatások szempontjából? A török bol- 'lenni' (az oguz nyelvek egy részében ol , de vö. türkmen bol !) és a mongol bol- 'ua.' (már a XIII. századi emlékekből kimutatható) összefüggését minden altajista magától értetődőnek tartja. A szó hiányzik
