Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
A török szófejtés és török jövevényszavaink - (Elöljáró megjegyzések. Magyar íz 'artus, articulus', török yüz 'ua.'; gyűrű, szérű) [MNy LIV/1958/, 435-450.]
67 a mandzsu-tungúz nyelvekből. Ez a hiány önmagában még magyarázható, de akadályozza a tisztánlátást, hogy ugyanakkor nagyon valószínű megfelelője jelentkezik a finnugor nyelvekben (magyar vol- ~ val-). Az egyezést korán észrevették, de komolyan csak azóta mérlegelik, amióta az NÉMETH GYULA szigorú kritikai szűrőjén is fennakadt (vö. Analecta Orientalia memoriae Alexandri Csorna de Kőrös dicata: Bibliotheca Orientalis llungarica V, 71—2). NÉMETH szerint ez egyike volna azoknak a szókincsbeli egyezéseknek, amelyek alapján ő a török és finnugor nyelvek között „ősrokonságszerű" érintkezést tesz fel. Magam ugyan ilyen jellegű érintkezést változatlanul nem tudok elképzelni (LIGETI: I. OK. V, 344—5), de úgy vélem, hogy — figyelmen kívül hagyva az urál-altaji nyelvrokonság ez idő szerint megközelíthetetlen lehetőségét — igenis számolnunk kell a finnugor és a török között különnyelvi érintkezésekkel, mégpedig különböző korokban. Meglehetősen réginek látszik a már Kááyarítól feljegyzett török qös, qdz 'fakéreg' finnugor, sőt szamojéd kapcsolata (magyar hárs; vö. LIOETI: Journal Asiatique 1938. I, 187—8). Későbbinek, legalábbis más csoportba tartozónak gondolnám a török nyelvek egy részéből (kipesak!) ismert maj 'zsír, zsiradék' összefüggését a finnugor megfelelőkkel (magyar vaj); ez esetben valahogy a kimiik-korszakra gyanakodnám. Nem hiányzik az egészen fiatal, alig lıâromszâf-kétszáz éves réteg sem; ezek egyikere-másikára alkalomadtán még visszatérnék. Másfajta problémák elé állítanak bennünket az olyan esetek, mint például török oima 'lábbelikészítéshez használt türkmen nemez'. Ez az eleddig csak KaS/ariból igazolt török szó kifogástalanul egyeztethető a következő adatokkal: XIV. századi mongol, kínai átírásban hoimosun, hoimusu 'nemez harisnya', arab írásban hoimasun, irod. mong. oyimosun, oyimasun, burját ojmoho(n), liallia ojms(on), ordosz óömos(n), kalmük ómsti (a -sun, -sün jól ismert mongol képző); mandzsu fomoci harisnya', fojt 'fagy ellen húzott prémpapucs', dzsürcsi fomoci és foci; koreai pe-syen (vö.: PELLIOT: Journal Asiatique 1925. 1, 241—2; LIGETI: Acta Orient. Hung. 1, 145, 169—70). Megvan a szó ezenkívül a szamojédban piica, faemu, pime stb. alakokban (K. DONNER : MSFOu. XL1X, 116—7); innen való az orosz пимы. Végül mongolból származik a tibeti o-mo su 'harisnya' (B. LALEEB: T'oung Pao XVII, 494). — Elsőben gondolni lehetne arra, hogy a fenti egyezések az ún. urál-altaji rokonságból inagyarázandók (A. SAVVAGEOT, Reclierclies sur le vocabulairc des langues ouralo-altaiques 22). Gondosabb vizsgálódás után azonban olyan nehézségekre bukkanunk, amelyek külön-külön mind lehetségesek és magyarázhatók, együttes jelentkezésük azonban az egyeztetés hitelét menthetetlenül aláássa. A szónak egyedül a szamojéd adatok alapján feltett uráli jellege erősen vitatható; nyilván ezért nem szerepel M. H ASANEN „Urala Itaische Wortforschungen" című (Studia Orientalia XVIII/3.) művében. Hasonló a helyzet a mandzsu-tungúz megfelelőkkel is. E nyelvcsoport déli (tágabb értelemben vett mandzsu) ága számos olyan korai mongol (kitaj, szien-pi stb.) szókészleti elemet tartalmaz, amely merőben ismeretlen az északi (tungúz) ág szókincsében. Nos, a kérdéses szó csak a mandzsuból és a hozzá közel álló dzsürcsiböl mutatható ki. — De nehézségekbe ütközik a török szó helyes magyarázata is, mert elszigetelt a régiségben, és teljesen hiányzik a mai nyelvekből. Az azonban már ma is világos, hogyha nem tartozik a török nyelv török szókészletéhez, igen korai — inkább mongol,
