Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

A török szókészlet története és török jövevényszavaink (Gyöngy) [MNy XL1I/1946/, 1-17.]

63 bilgä qayan) az egyik, a nyugati türköktől nyugatra lakó török törze, a sie-yen-t'o (=etr iardui?) fejedelme, aki 628-tól 644-ig uralkodott; c) Cen-éu sí-hu k'o-han (= Jinjü jabyu qayan), nyugati türk fejedelem, uralkodott 655—656-ban. E három névben joggal kereshetjük a török j/fnéfi-nek egy jinjü alakú nyelvjárási változatát; a Cen-tu ho idevonása mégsem magától értetődő, mert Kína belsejében, Sí-ngan fu közelében szinten iemeretes egy Cen-tu ho 'Drágagyöngy folyó', ez pedig kétségtelenül kínai eredetű elnevezés. A kínai ten-tu közszó semmiképen sem mondvacsinált kifejezés, megvan nemcsak a mai nyelvjárásokban, de a rendelkezésemre álló szegényes forrásanyagból is egészen a Mingkorig tudom követni; megvan a sino-japániban is: shinjv (=éinju), jelentése egyezerűen 'gyöngy*. A kínai szó történetét ezután kell még pontosan összeállítani. A kölcsönzés irányát illetőleg szókészleti szempontból annyit máris megállapíthatunk, hogy legalább is különösnek , kellene tartanunk, hogy amikor a 'gyöngy'-re a kínaiban ősi szó (tu) áll rendelkezésre, akkor a kínaiból is megmagyarázható szabályos ten-lu, amely máig él, a VI. századi északi nomádok nyelvéből származó jövevényszó volna. Hangtani tekintetben a helyzet ez: A kínai ten-tu egy török yintü átvétele semilyen körülmények között nem lehet. A kínai szó feltehető forrása csakie egy *jinjü alak lehetne, ez azonban a törökben másodlagos, nyelvjárási alakulat. Hogy azoqban a kínai egy fontos türk műveltségszót éppen egy általánosnak nem mondható nyelvjárásból kölcsönzött volna, az szinte elképzelhetetlen. Marad tehát ez idő ezerint egyetlen megoldásnak a másik lehetőség: a türk kölcsönözte a ezót a kínaiból. Ha csak az ó-mandarin alakot tekint jük, akkor szinte semmiféle hangtani nehézség nem áll feltevésünk útjában, mert, pl. a 'phags-pa átírásban pontosan jin-jü a kínai ten-tu átírása, amelyben mindkét j zöngétlen médiát jelent. Ez a jinjü változatlanul megmaradt volna a nyugati türk nyelvjárások ama részében, amely ismerte a szókezdő j-t; hogy ilyenek voltak, azt igazolja többek között a Aaíx, Ьоүш, EiXZípouXoç, а kínai feljegyzésű jabyu (a nyugati türk nyelvterület azonban a ^/-nyelvjárásokat is jól ismerte, vö. a Talas-vidéki iovásírá606 feliratokat, a kínai feljegyzésű Bing yul stb. szórványemléket). A keleti, illetőleg északi türk nyelvjárásokban viszont, amelyek, úgy látszik, csak a szókezdő y-t ismerték, a j-t nem, még szó belsejében sem, 6zabályo6 hanghelyettesítéssel a szó elején j/-t, a szó belsejében M ejtetlek helyette. A kínai ten-tu ó-mandarin jin-jü megfelelése vitathatatlan tény. KARLGREN ugyan felteezi, hogy az aspirálatlan zöngétlen explosivák és affrikáták már a T'ang-korban İ6 zöngétlen médiáknak hangzottak, e feltevésből bizonyosság azonban csak akkor le6Z, ha az idevonatkozó belsőázsiai feljegyzésű anyagot