Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

A török szókészlet története és török jövevényszavaink (Gyöngy) [MNy XL1I/1946/, 1-17.]

50 ben máe!) mozzanatok nem kevesebb súllyal a mongol-mandzsutungúz huzamosabb együttélés mellett szólnak, ugyanakkor azonban nem hunyhatunk szemet a török-mandzsu-tungúz összekapcsolás meghökkentő idegenszerűsége előtt, mely úgy cem küszöbölhető ki teljesen, ha az utóbbiban nagyfokú paleoszibériai hatást teszünk fel. A koreai vagy éppen a japán kapcsolata az előbbiekkel mindenképen peremjellegűnek látszik, úgyannyira, hogy sokkal inkább ősi érintkezésre, mint rokonságra kell gondolnunk. Ilyen körülmények között, azt hiszem, teljesen indokolt felvetnünk a kérdést: mit is jelent az urál-altaji rokonság? Mivel rokon az uráli? Hiszen még távolról sincs tisztázva egy vitathatatlanul előbbre való- kérdés: mi az altaji? Álláspontom mégsem merev. Nem utasítom el a rokonság fokainak vázolt lehetőségét, mint egyesek kritikai felfogásomat tévesen értelmezik, de nem tudok csatlakozni azokhoz sem, akik kellő bizonyítás nélkül bizonyított ténynek veszik nemcsak az altaji, de az urál-altaji rokonságot is. Török szavak rokonnyelvi «adatainak számbavétele éppen ezért korántsem gépies művelet. Minden egyes esetben magunknak kell mérlegelnünk, vájjon a feltett rokon nyelvek adataiban megfelelő ősi összefüggést vagy pedig különnyelvi átvételt kell-e látnunk. Ez persze csak akkor lehet valójában eredményes, ha az első- és másodfokú rokonság problémáit állandóan szemmel tartjuk, és nem szorítkozunk arra, hogy csak a felmerülő egyes esetekben próbálunk állást foglalni. Egyelőre ennyit az eredeti török szókészlet kérdésének különleges nehézségeiről. A belső fejlődés útján keletkezett szóanyag tekintetében jóval kedvezőbb helyzetben vagyunk, összefoglaló monográfiák hiányzanak ugyan, s a kívülállók tájékozódása sok nehézséggel jár, de a turkológusok számára a török hangtörténet és a török szóalkotás, benne a szóképzés, sokszor igen finom részleteiben is tisztázottnak tekinthető. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a tőrök származékezavaknak alapszóra való visszavezetése általában nem ütközik különösebb nehézségbe. Az egyre szebb eredményeket felmutató szófejtés vetett fényt a török szókészlet egy igen jellegzetes sajátságára. Kiderült nevezetesen, hogy még primitív alapfogalmakra, többek között az elsődleges testreeznevekre is, képzett szavakat használ a török, pl. adaq 'láb' (tkp. 'lépő'), qaraq 'szem' (tkp. 'néző') etb. Ugyanez a jelenség megfigyelhető más altaji nyelvekben is, pl. mandzsu ilenggu 'nyelv' (tkp. 'nyaló'), sőt az uráliban eem idegen. Ez az igen ősi időkre visszanyúló nyelvújítás sok szókincsbeli különbözőséget megmagyaráz, s nagy segítségünkre lehet a rokonsági helyzet tisztázásában, ha — nem élünk vele vissza.