Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Régi török jövevényszavaink etimológiai problémái [Nytud. Ert. LXXXIX/1976/, 193-199.]
186 Az őst ör. r] megfelelői a régi és mai török nyelvekben: rj, та, m, у (g), j, V ée тау (ng) (vö. RÄSÄNEN , Materialien zur Lautgeechichte der türkischen Sprachen 194 — 203; az rj és rj szétválasztásának kritériumai nem mindig világosak). A régi török nyelvek (türk, ujgur, kipcsak, úz) általában megőrizték az eredeti tj-t, néhány nyelv újabban n-t ad helyette. Ide tartozik köztör. tár/iz (dAr/iz), mely a XI. századtól kezdve tűnik fel a korábbi talui helyett; az., oszm., dániz (vö.: DOEBFBB, TMEN. III, 2067; CLAUSON, Etym. Diet. 627). A csuvas és a mongol a köztörök alakot vette át. Az ócsuvas alak *tdr)ir (nem pedig tür/gir, mint GOMBOCZ, BTLW. 125 gondolta), ennek átvétele a m. tenger (o: teqger). A tör. r) megfelelői közt szóbelseji helyzetben у is előfordul. A csag. yaqaq, yarjay, turki yaqaq, kirg., kzk. yarjaq, yar/yaq, özb. yör/öq, kkalp. yar/yaq mellett igen korán kizárólag у-в alakok fordulnak elő: türk., ujg. yayaq, Kfiéy. yayäq. E régi alakok tanúságát figyelembe véve CLAUSON (EtymDict. 900) eredeti •yayög-ból magyarázza a többi változatot. Magam emlékeztettem arra, hogy a török szó a régi mongolba fa'aq, fi'aq (< *)ayaq, *fiyaq) alakban ment át (NyK. XLVIII, 242). CLAUSON feltevése nem lehetetlen, ám a feltett у > rj fejlődés igen ritka és perifériális (RÄSÄNEN, Lautgeechichte 154). Bárhogyan is álljon a dolog, a m. dió < gyivó forrása ócsuv. *fiyaq. Van olyan török jövevényszavunk, melyben az őstör. »7-nek та felel meg, ez a szúnyog. GOMBOCZ (BTLW. 126) szerint e szavunk forrása ócsuv. einiq. Már korábban rámutattam (Pais-Eml. 338), hogy a szúnyog nem ócsuvas eredetű, mert nem kezdődik í-sel mint azt a csuv. Sena, mong. Simuyul, Simayul alapján várnánk. Veláris hangrendűsége (ezt különben a mongol adat is jól támogatja) a köztörök nyelveken belül is elszigetelt; sir/dk és sdk mellett csak az azeriben és oszmánliban jelentkezett az »7 helyett та, ezek egyike sem lehet szavunk forrása. Mégis GOMBOCZ helyesen járt el, amikor a magyar szó forrásául та-t és nem »7-t tartalmazó előzményt vett fel. A szó forrását ez idő szerint pontosan megjelölni nem tudjuk, de egy párhuzamos esetre már most utalhatunk. Anonymus szerint egy X. században beköltözött besenyő főember neve Tonuzoba; ezt a nevet GOMBOCZ (MNYTK. 16. sz. 18) Tonuz-Aba-n&k értelmezte, és első tagját helyesen a tör. torjuz 'disznó' szóval kapcsolta össze. Sajnos, igen keveset tudunk a besenyő nyelvről ahhoz, hogy a szúnyog-ot habozás nélkül szintén besenyő eredetűnek tekintsük, mint a Tonuz-obában előforduló Tonuz-1. 5. A jelentéstani problémák rendszerint abban jelentkeznek, hogy kifogástalan hangtani megfelelés ellenére a magyar szavak szemantikailag nem egyeznek a feltett török szavakkal. A helyzetet rendszerint az is nehezíti, hogy a szó a törökségnek szűk területére korlátozódik. Ez a mellékesnek látszó körülmény különben a nehézség voltaképpeni forrása, amely onnan ered, hogy a bennünket érdeklő nyugati törökség régi szókészletét csak felettébb hiányosan ismerjük. Jó példánk erre a gyopár (< fipar) esete. A magyar szó értelmezése körül is zavarok mutatkoztak, mert a 'havasi gyopár' alapján 'illat nélküli virág' jelentés állott előtérben, ez viszont nehezen látszott összeegyeztethetőnek a yipar 'illat, parfüm' jelentésű török szóval (TESz. I, 1132). Magam aztán rámutattam arra, hogy a m. gyopár (fekete gyopár, sárga gyopár stb.) eredetileg 'illatos virág'-ot jelentett, és ugyanazt jelenti az oszmán-török adaton kívül & szó a török nyelveknek egy meglehetősen kis csoportjában is. Viszont eredeti
