Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Régi török jövevényszavaink etimológiai problémái [Nytud. Ert. LXXXIX/1976/, 193-199.]

187 jelentését tükrözi a török nyelvek széles skálája, s ez: 'jószág, illat; jószagú; illatos állati termék' (MNy. LXV, 136 — 44). A tör. yipar képzett szó, bár összetett képzője (-par) fossilis, töve nem elszigetelt, belőle való pl. yi-d 'illat'. A törökben kifogástalan etimológiája van ocsú szavunk török forrásának, az uluq (kun ulu/)-nak. Ugyanis a törökségben általánosan elterjedt u('repül, elrepül' ige -q (-le) képzős névszói származéka elsődlegesen 'repülő'; ezt a jelentést minden török nyelv ismeri. Ebből a másodlagosan keletkezett: 'szeleléskor, szóráskor elszálló törmelék, szemét, üres szemek', innen pedig a 'gabonának szóráskor, rostáláskor visszamaradt szemetje, hulladéka; a gabona alja, szemetes gabona; ocsú' (MNy. LV, 456 — 7). E szűkebb jelentések a török nyelveknek csak egy kisebb csoportjában ismeretesek. Régi török jövevényszavaink közt nem egy olyan akad, amely a jelentés speciális beszűkülésével a török nyelvek bizonyos csoportja felé mutat. Közülük elsősorban olyanokra utalnék, amelyek jelentéstani sajátságaikkal a csuvas, illetőleg ócsuvashoz kapcsolódnak. Ilyen pl. eke szavunk, amely ugyan a törökségben általánosan ismert dk- 'vet, megműveli a földet' származéka, az *dkdg, illetőleg annak megfelelője (aoa) csak a csuvasból mutatható ki. De ez nem minden, 'eke' jelentése szintén csuvas specialitás; а csuvas származékszó jelentése ugyanis a törökségben általában 'földművelő (eszköz)' volna, nem pedig 'szántó (eszköz)' — 'eke'. (Az dk- igének — ellentétben a TESz. I, 733 állításával — nincsen 'szánt' jelentése.) Az eke funkciójának ez a tág meghatározása a bolgár-török vagy kazár földművelés eajátsága lehetett. A szántás és eke régi török terminológiája érdekes tárgyi tanulságokkal szolgálhat. A tör. amal 'eke' régi iráni jövevényszó (CLAUSON, EtymDict. 156), boqurei 'fa-eke' (i. m. 319), saban ua.' (i. m. 790). Érdekes, hogy a tör. siXr- 'szánt' ige eredeti jelentése '(ökröt) hajt' (vö.:RADL.,Wb.IV,808 — 11;CLAUSON, i.m.844);ugyanezzela jelentéssel találkozunk a perzsából átvett mogol 'szánt' igében is (vö. АОг. XXVII, 302). Ide tartozik — két okból is — süllő szavunk, melynek szó szerinti jelentése 'fog as, (hal, amelynek) foga van'. Először a köztör. tii 'fog' csak a csuvasban hangzik iâl-nak, másodszor а csuv. isla (•< *iil—liy)-nak van ez a 'hal' jelentése, s nincsen a köztörök nyelvek közt egyetlen egy sem, amelyikben a tiiliy 'fog-as' süllőt vagy valamilyen ahhoz hasonló halat jelentene. Ogy látszik, olyan esetekkel is számolhatunk, amikor a szemantikai beszűkülés nem az ócsuvas felé irányítja figyelmünket. Ismeretes, hogy a bocsát, bocsánik, búcsú szócsalád tagjait nem magyar belső fejleménynek szokás magyarázni, hanem mindegyiket külön-külön kölcsönzésnek tartják. Persze ilyesfajta kölcsönzéshez hozzátartozik bizonyos fokú nyelvi symbiosis feltevése. E szócsalád névezói tagja körül a problémák — éppen jelentéstani szempontból — amúgy is eléggé bonyolultak. Ezek közül emelném ki az egyiket, mégpedig a TESz. (I, 376) szerint a 2.-at: 'bűnbocsánat; Abläse'. Valóban lehetséges, hogy a búcsú < *boiay (v. boiov) 'elbocsátás, elengedés' jelentéséből a magyarban fejlődött ki az egyházi terminológia ismert szava. Lehetséges, hogy a kun boiat- 'megbocsát (bűnt)' (ebben: yazuqlarimízni bizgd boiatqil 'bocsásd meg nekünk a bűneinket') szemantikai egyezése a magyarral szemben puszta véletlen. Ám a CodCum.-ban (121; ed. KOTJN 157—8) a vallási szövegek közt azt is olvassuk, hogy bizonyos jámbor cselekedetek árán a kegyes hivő lelki baszna altigil bozak: alti yil boiaq '6 év búcsú', máskor alimiz kun bozak: altmii Icün boiaq '60 nap búcsú', ismét máskor ivoz Icum bozac : yüz Icün boiaq' 100 nap búcsú'. Megjegyzendő, e szöveg a kódex 2. részében talál-