Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Régi török jövevényszavaink etimológiai problémái [Nytud. Ert. LXXXIX/1976/, 193-199.]

Régi török jövevény szavaink etimológiai problémái 1. Régi török jövevényszavaink kutatása során kezdettől fogva számolnunk kellett és még mindig számolnunk kell etimológiai problémákkal. E problémák leginkább hangtani, szókészleti és jelentéstani természetűek. Ha a belőlük adódó nehézségeket nem sikerült sorra-rendre tisztázni, a magyar szó javasolt török eredete vált és válik vitássá; turkológiai ismeretekkel fel nem vértezett nyelvészeink itt újabban szívesen meg is állnak. A rendhagyó jelenségek helyes magyarázatai viszont — eddig fel nem ismert összefüggések felderítése után — újabb hasznos útbaigazítással szolgálnak a kölcsönzés korára, nyelvjárására vonatkozólag. Ugyanezek a nehézségek jelentkezhetnek persze a magyar oldalon is. Ha aztán a forgalomban levő „szabályszerűségekkel" összeegyeztethetetlen mozzanatok jelentkeznek nemcsak a török, hanem a magyar oldalon is, akkor a török etimológia — legalább jó időre — elveszettnek tekinthető. Hasonló problémák persze nyelvünk egyéb jövevényszavai körül is bőven mutatkoznak, a török jövevényszavak problémái azonban különösen bonyolult előzményekből táplálkoznak. Példaképpen csak hadd utaljak közülük néhányra. 2. A nyelvünkre gyakorolt török hatás korán kezdődött és sokáig t Artott. Figyelmet érdemel ebből a szempontból, hogy a magyar szókészlet olyan török elemeket is őriz, amelyek egy ugor kori török hatás emlékei (hód, hattyú, ezó; BABCZI: A Or. XV, 383 — 8; magam még ide sorolnám, többek között, a MSzFgrE. 405 — 6 ellenére, ló szavunkat is). Legrégibb török jövevényszavainkat, melyek az ugor egységből való kiválás után kerültek nyelvünkbe, török nyelvi kapcsolataink kiváló értőié, BÁBCZI GÉZA az Urál vidékéről, az időszámításunk kezdete körüli időkből származtatja. E jövevények ezáma érthetően nem nagy, a bennük jelentkező hangtani sajátságok а későbbi törvényszerűségektől olykor meghökkentően különböznek (harang, homok, nyár, nyak, ér és talán ír, író; BÁRCZI: A Or. XXV, 388-90). A részletekben nem mindig értek egyet BÁsczival (MNy. LIX, 381 — 93), a lényegben azonban igen, sőt úgy vélem, hogy a nyelvi paleontológia még további meglepetéseket tartogat számunkra. A további századok török elemeinek kronológiájára csak feltevésszerű közelítések tájékoztatnak, egyes rétegekre az V—VI. század, másokra a VII — VIII. század került szóba (GOMBOCZ: NytudÉrt. XXIV, 29). Az azonban bizonyosra vehető, hogy a török nyelvi hatás egészen а honfoglalásig tartott; ha a kabar törzsek ma még ki nem tapintható szerepét figyelmen kívül hagyjuk is, számolnunk kell besenyő, úz és mindenekelőtt kun nyelvi hatással. Gyakor-