Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Török jövevényszavaink és a vitás etimológiák kérdése (Torontayl, torontal) [Pais Emi. /1956/, 336-346.]
173 Az eddigi módszer további követése a sematizálás kétféle következményét vonná maga után, mint ahogy véleményem szerint a múltban vonta is. Az egyik az, hogy egyoldalúan csak azt mérlegeinők, hogy a kérdéses szó beletartozhatik-e a legrégibb rétegbe, figyelmen kivül hagyva teljesen a másik lehetőség mellett szóló ugyanolyan értékű érveket. Ez persze azzal jár, hogy indokolatlanul és helytelenül felduzzasztjuk az első rétegbe tartozó szavak számát a második réteg rovására. A másik következmény az, hogy ez a módszer eleve útját vágja ama fontos kérdés firtatásának, vajon honfoglalás előtti jövevényszavaink között voltak-e köztörök típusú elemek is. Szinte magától értetődőnek kell tartanunk, hogy GOMBOCZ ZOLTÁN, éppen e módszer meglehetősen merev alkalmazásának következményeképpen, erre a kérdésre nemmel választolt, illetőleg az egészet nagyobb figyelmet nem érdemlő kérdésnek minősítette. A történeti körülmények latolgatása után elvileg is nehéz ezt a választ elfogadni. Aki pedig elfogadná, annak a számára gyakorlatilag is egész sor kérdés kielégítő magyarázat nélkül maradna. Hogyan vélekedjünk pl. az olyan esetekről, mint szúnyog szavunk, melynek régiségét nincs okunk kétségbevonni, de amely a csuvas és a mongol vallomása alapján nem tartozhatik ún. bolgár-török jövevényszavaink közé (ez esetben ugyanis szókezdő s /= 8]1 várnánk), és amely veláris hangrendű alakja miatt nem sorolható minden további nélkül kun, besenyő jövevényeink közé sem ? Vagy hogyan magyarázzuk azt a tényt, hogy a honfoglaló magyarság vezetői, közülük legalábbis egyesek, félreérthetetlenül köztörök jellegű nevet viselnek, mint amilyen Tas (csuv. f.fyl, mong. f.ila-yun) ? Helyes GOMBOCZ kazár—kabar elmélete ? Mármost a problematikus szavaknak — ezeket nevezem vitás etimológiáknak — nagy általánosságban két csoportját különböztetjük meg, feltéve, hogy nem kell törölnünk török jövevényszavaink listájáról (erre végérvényesen csak akkor kerülhet sor, ha a kérdéses szó eredetét valamely más nyelvből kielégítő módon már igazoltuk). A) Fel nem ismert helyes etimológiák. — GOMBOCZ ZoLTÁNt kritikai munkájában a török és magyar hangtörténet akkor ismert törvényszerűségei vezették: elfogadta azt, ami ezekkel összeegyeztethető volt, elutasított mindent, ami azoknak ellentmondott, óriási módszertani haladás volt ez akkor, amikor elődei etimológiáikban csak több-kevesebb alaki és szemantikai — olykor igen távoli — össze csengés re, hasonlóságra támaszkodtak; nem egyszer pedig ugyanaz a szerző ugyanannak a szónak a magyarázatára két-három egymással merőben ellentétes etimológiát is javasolt. GOMBOCZ módszertani eljárása helyes ma is, persze némi — nem lényegtelen — megszorítással. Az ő törvényszerűségei csak a főbb fejlődési tendenciákat tükrözték. Azonban nincsen olyan nyelv (nem volt ilyen az az ócsuvas típusú nyelv sem, amelyből legrégibb török jövevényszavaink származnak), amelyben a fő tendenciák mellett ne kellene számolni különböző okokra visszavezethető aberráns melléktendenciákkal. Nem lehet tehát egy percig sem kétséges, hogy legrégibb török jövevényszavaink forrása nem volt valami desztillált, kivételeket neni ismerő, „őstörök típusú", afféle „minta-nyelv", amely „kivételeket" nem ismert volna. Ellenkezőleg, bizonyosra kell vennünk, hogy voltak nyelvjárásai, sőt voltak jövevényszavai is; mindez persze nem közömbös a belőle merített jövevényszavaink szempontjából sem.
