Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Török jövevényszavaink és a vitás etimológiák kérdése (Torontayl, torontal) [Pais Emi. /1956/, 336-346.]

174 De hadd lássunk egy ide vonatkozó példát is. GOMBOCZ a BTLw. 215. lapján dió szavunkat az elhibázott vagy valószínűtlen, ezért elfogadhatatlan etimológiák között említi; az EtSz. I, 1361 szerint eredete nincs tisztázva, de figyelemre méltó a javasolt török etimológia; BÁRCZI, SzófSz. 51 már való­színűnek tartja a török eredetet, de még utal bizonyos hangtani nehézségekre. Az etimológia teljesen kifogástalan, semmiféle hangtani nehézség nincs körülötte. Mindössze azt kell figyelembe venni, hogy a GoMBOcztól felhozott tengely és tenger szóközépi n/7-jével való analógia téves és félrevezető. Az emlí­tett két szóban ugyanis a régi és új török nyelvjárások megőrizték az y-t (legfeljebb szórványosan rjy, illetőleg n-es változatot mutatnak), ezzel szem­ben a dtó török megfelelőjében (yayaq) az t] ugyanazokban a török nyelvek­ben és nyelvjárásokban már igen korán у fejlődési fokot is mutat. Meg kell engednünk természetesen azt. hogy az átadó nyelv nem volt „őstörök típusú", erre azonban egész sor más körülmény is kényszerít bennünket. Más szóval, valóban hibás a jayny > dió származtatás, de megtámadhatatlan a jiyay > dió magyarázat. B) Kellő magyarázat nélkül helyesnek tartott etimológiák.—Mindjárt jövevényszavaink első rendezése során kiderült, hogy legrégibb török jövevény­szavaink között szép számmal akadnak olyanok, amelyeknek egészben véve tetszetős a magyarázatuk, ugyanakkor azonban mindegyikük tartalmaz valami — kisebb-nagyobb — hangtani vagy jelentéstani rendellenességet. E szavak nagyobb része e „szépséghibák" ellenére rákerült kétségtelen jövevény­szavaink listájára — még ma is ott szerepel —, és csak a kisebbik csoportot sorolták a kétes etimológiák közé. A szétválasztás azonban olyan indítékok alapján történt, amelyek rugóit nem mindig könnyű felderíteni. Annyi minden­esetre megállapítható, hogy a (szubjektív benyomásokon alapuló ítéleten kívül) a rendellenességek magyarázatában a fejlődési fő tendenciákat tükröző törvényszerűségekből indultak ki, azokat azonban hol torzították, hol erősza­kosan tágították. Mindezeknek az eseteknek természetesen a vitás etimológiák között a helyük mindaddig, amíg a rendellenességeket kellően meg nem tudjuk magya­rázni. A vitás etimológiáknak ily módon lényegesen magasabb a számuk, mint azt általában gondolni szokás. Felülvizsgálásuk napirendre tűzése éppen ezért fontos feladat. A gondos megvitatás legfőbb hasznát nem is abban látnók, hogy annak eredményeképpen a kétségtelen etimológiák száma minden bizony­nyal gyarapodik majd. Ismeretes, hogy a régibb török jövevényszavainkból leszűrt eredményeknek mit köszönhet pl. a magyar hangtörténet. Ügy hiszem, hogy a tervbe vett új kutatások az eddig elért, nem lekicsinylendő eredménye­ket lényegesen kiszélesíthetik. Nem kételkedem abban sem, hogy ugyanakkor az átadó török nyelv (njyelvek) hangtana az eddiginél világosabb körvonalak­ban fog kirajzolódni előttünk. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges az, hogy a korábbi szemlé­lettől eltérőleg komoly figyelmet szenteljünk a hangtani fejlődés mellék­tendenciáinak, azokat ne szeszélyes véletleneknek, „kivételeknek" tekintsük, hanem a nyelvfejlődés szerves részeinek, amelyeknek szintén megvannak a maguk — ha nem is könnyen felismerhető — belső törvényszerűségei. Arra kell törekednünk, hogy a vitás etimológiák számát az elkerül­hetetlen minimumra zsugorítsuk, és hogy ebben a kategóriában csak olyan

Next

/
Thumbnails
Contents