Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Török jövevényszavaink és a vitás etimológiák kérdése (Torontayl, torontal) [Pais Emi. /1956/, 336-346.]
174 De hadd lássunk egy ide vonatkozó példát is. GOMBOCZ a BTLw. 215. lapján dió szavunkat az elhibázott vagy valószínűtlen, ezért elfogadhatatlan etimológiák között említi; az EtSz. I, 1361 szerint eredete nincs tisztázva, de figyelemre méltó a javasolt török etimológia; BÁRCZI, SzófSz. 51 már valószínűnek tartja a török eredetet, de még utal bizonyos hangtani nehézségekre. Az etimológia teljesen kifogástalan, semmiféle hangtani nehézség nincs körülötte. Mindössze azt kell figyelembe venni, hogy a GoMBOcztól felhozott tengely és tenger szóközépi n/7-jével való analógia téves és félrevezető. Az említett két szóban ugyanis a régi és új török nyelvjárások megőrizték az y-t (legfeljebb szórványosan rjy, illetőleg n-es változatot mutatnak), ezzel szemben a dtó török megfelelőjében (yayaq) az t] ugyanazokban a török nyelvekben és nyelvjárásokban már igen korán у fejlődési fokot is mutat. Meg kell engednünk természetesen azt. hogy az átadó nyelv nem volt „őstörök típusú", erre azonban egész sor más körülmény is kényszerít bennünket. Más szóval, valóban hibás a jayny > dió származtatás, de megtámadhatatlan a jiyay > dió magyarázat. B) Kellő magyarázat nélkül helyesnek tartott etimológiák.—Mindjárt jövevényszavaink első rendezése során kiderült, hogy legrégibb török jövevényszavaink között szép számmal akadnak olyanok, amelyeknek egészben véve tetszetős a magyarázatuk, ugyanakkor azonban mindegyikük tartalmaz valami — kisebb-nagyobb — hangtani vagy jelentéstani rendellenességet. E szavak nagyobb része e „szépséghibák" ellenére rákerült kétségtelen jövevényszavaink listájára — még ma is ott szerepel —, és csak a kisebbik csoportot sorolták a kétes etimológiák közé. A szétválasztás azonban olyan indítékok alapján történt, amelyek rugóit nem mindig könnyű felderíteni. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a (szubjektív benyomásokon alapuló ítéleten kívül) a rendellenességek magyarázatában a fejlődési fő tendenciákat tükröző törvényszerűségekből indultak ki, azokat azonban hol torzították, hol erőszakosan tágították. Mindezeknek az eseteknek természetesen a vitás etimológiák között a helyük mindaddig, amíg a rendellenességeket kellően meg nem tudjuk magyarázni. A vitás etimológiáknak ily módon lényegesen magasabb a számuk, mint azt általában gondolni szokás. Felülvizsgálásuk napirendre tűzése éppen ezért fontos feladat. A gondos megvitatás legfőbb hasznát nem is abban látnók, hogy annak eredményeképpen a kétségtelen etimológiák száma minden bizonynyal gyarapodik majd. Ismeretes, hogy a régibb török jövevényszavainkból leszűrt eredményeknek mit köszönhet pl. a magyar hangtörténet. Ügy hiszem, hogy a tervbe vett új kutatások az eddig elért, nem lekicsinylendő eredményeket lényegesen kiszélesíthetik. Nem kételkedem abban sem, hogy ugyanakkor az átadó török nyelv (njyelvek) hangtana az eddiginél világosabb körvonalakban fog kirajzolódni előttünk. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges az, hogy a korábbi szemlélettől eltérőleg komoly figyelmet szenteljünk a hangtani fejlődés melléktendenciáinak, azokat ne szeszélyes véletleneknek, „kivételeknek" tekintsük, hanem a nyelvfejlődés szerves részeinek, amelyeknek szintén megvannak a maguk — ha nem is könnyen felismerhető — belső törvényszerűségei. Arra kell törekednünk, hogy a vitás etimológiák számát az elkerülhetetlen minimumra zsugorítsuk, és hogy ebben a kategóriában csak olyan