Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Török jövevényszavaink és a vitás etimológiák kérdése (Torontayl, torontal) [Pais Emi. /1956/, 336-346.]
172 ra is hiányzanak azok az egykorú művek és feljegyzések, amelyek kellő részletességgel, hitelesen tájékoztatnának bennünket azokról a török nyelvekről, amelyeket a IX. sza- idban és az azt megelőző időkben beszéltek Dél-Oroszország földjén, elsősorban azokról, amelyek bennünket a legközelebbről érintenek: a bolgár-törökről, a kazárról (kabarról), valamint az akkori besenyőről és úzról. A rendelkezésünkre álló új török és mongol anyag sok mindent tartalmaz. de korántsem mindent, amire szükségünk volna. Alig lehet vitás, hogy a soron következő egyik legfontosabb feladat: szókészletünk török elemeinek monografikus feldolgozása. A honfoglalás előtti réteget, igaz, GOMBOCZ ZOLTÁN két ízben is vizsgálat tárgyává tette, 1907 —8-ban egy rövidebb, magvar, 1912-ben egy bővebb, tovább fejlesztett, német nyelvű monográfiában. Érthető okokból ennek a rétegnek szentelték mások i« a legnagyobb figyelmet; itt a legtöbb a hozzászólás, kiegészítés, vita. De éppen ennek a megkülönböztetett érdeklődésnek a következtében itt a legtöbb az ellentmondás és, látszólag, itt a legtöbb a megoldatlan részletkérdés. Hogy tovább juthassunk, elengedhetetlenül szükséges az újabb összefoglalás. A középső rétegbe tartozó török elemeinkkel sok igen jó cikk, kisebb dolgozat foglalkozik; monografikus feldolgozásukra azonban eddig nem került sor. Hasonló a helyzet a legújabb, oszmán-török rétegbe tartozó jövevényszavainkkal is. A mondottakból, gondolom, világos, hogy az új feldolgozás nem elégedhetik meg a török jövevényszavainkról szóló eddigi kutatások egyszerű összefoglaló regisztrálásával. Ha török jövevényszó-kutatásunk eddig felgyülemlett anyagát megvizsgáljuk, vagy valamely újonnan javasolható etimológiát mérlegelünk, az egyes 6zavak — ugyanúgy, mint egyéb jövevényszavaink — e három kategória egyikébe sorolhatók: 1. kétségtelen, 2. vitás, 3. helytelen etimológiák. Végleges helye a szónak természetesen csak az 1., vagy a 3. kategóriában lehet. Talán kevésbé természetes, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a szavak a legtöbbször csak igen nehezen találják meg végleges helyüket. Kategóriáról kategóriára vándorolnak, többször is, gyakran ugyanazon kutató megítélése szerint is; még gyakoribb persze az az eset, hogy ugyanannak a szónak a helyét különböző kutatók különböző kategóriákban jelölik meg. De olyan jövevényszavaink is lehetnek vitásak, amelyek török eredetéhez semmi kétség nem fér. Nem mindig dönthető el ugyanis minden kétséget kizáró módon, hogy ez vagy az a szó török jövevényszavaink melyik rétegébe sorolandó. Egyes esetekben ugyan kellő útmutatással szolgálnak világos hangtani kritériumok, másokban az ugyancsak a hangtan területén mutatkozó magyar régiségjegyek, ismét más esetekben a magyar szó legrégibb előfordulásának kronológiai vallomása segíthet bennünket bizonyos mértékig az eligazodásban. Ezzel szemben nem csekély ojyan török elemeinknek a száma, amelyek közömbösek mindeme kritériumokkal szemben, és helyes besorolásukhoz nem számit hatunk a legcsekélyebb ilyen természetű segítségre sem. Ez indított arra, hogy török jövevényszavaink első és második rétegét együttesen vizsgáljam, és hogy a két rétegbe tartozó szavakat 1933 óta „régibb török jövevényszavaink" elnevezés alatt foglaljam össze, szemben az „újabb", oszmán-török réteggel. Ezzel az egybefoglalással természetesen közel sem az a célunk, hogy a két réteg közti határokat, különbségeket elmossuk; ellenkezőleg, hogy azokat az együttes mérlegelés alapján még jobban megközelíthessük.
