Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Börtü és világosan török eredetű szavaink [MNy LXXIII/1977/, 146-154.]

154 hagyatkozik kizárólag a szótárak vallomására. Helyesen állapította meg: ,,A szótári adatok mellett saját kutatással szerzett nagy tömegű forrásanyagot is mozgósítani kell, és ajánlatos a szótárak adatait a lelőhelyeken, az eredeti szövegkörnyezetben visszakeresni" (NvtudÉrt. 50. sz. 5). Egy XVI. századból feljegyzett szó kutatójának is érdemes megszívlelni, amit HADROVICS az OklSz.-ról és a NySz.-ról mond: „mindkét szótárból kiszorult az a rengeteg magánlevél, végrendelet, egveseég, vagyonleltár, kelengyelajstrom, gazdasági utasítás, eéhszabálvzat, hivatalos árszabás Etb., stb., amelyek tömegesen ontják a mindennapi élet szavait" (i. m. 6). Persze ebben a módfelett gazdag anyagban egyetlen szó után kutatni annyit jelentene, mintha valaki egy tűt akarna megkeresni egy szalmakazaL ban. Ha azonban érdeklődésünket kiterjesztjük a börtü-t is magában foglaló ötvösműszavak egészére, fáradságunk nem lesz hiábavaló. 2. Az ötvöscéhek hazánkban a XIV. és XV. században kezdtek megalakulni, ez időtől fogva temérdek céh-irat készült, ezek nagy része ránk maradt, többségükben kéziratos formában. Tájékozódásul egyetlen egyet olvastam gondosan végig, azt, amelyet BALLAGI ALADÁR tett közzé terjedelmes bevezető tanulmány és hozzáfűzött szójegyzék kíséretében (ArchÉrt. Újf. Ill, Bp., 1884. 201 392). A mű, Kecskeméti \V. Péter Ötvöskönvve, 1660 táján készült, és igen sok érdekes szót tartalmaz. Bebizonyosodott ezúttal is, hogv régóta ismert könyv is számos új tanulsággal tud szolgálni. Kecskeméti W. Péter Nagyváradon született 1600 táján, ез Kassán halt meg az 1670-es évek végén. Szülővárosában kezdte meg az ötvösművesség tanulását, felszabadulása után Kolozsváron, Gyulafehérváron, Nagyszebenben, majd Brassóban „bújdosott" (így hívták akkor a mesterlegények tanulás céljából végzett vándorlásait). 1650 körül lett a nagyváradi céh tagja. A török elől Kassára menekült, ott polgárjogot nyert és az ottani céh tagjai közé került. 3. De lássuk a nyelvi adatokat. OklSz. (94) börtüa, bert üs alakokat ismer: 1572: „Vgan ezen nyakba uetonek az gombvaban kyt bortivsnek hynak" (OL. Nád. 47), „Vgan ezen borttis farmetrvnghben" (uo.); 1635: „Hutári műtől, a kit mi bert ия műnek |ötvöscéh jegyzékében] hívunk öntés girájától 2 f. 50 d. Azonképen öntés bertüs asszonynak való övektől girájától 4 f." (GazdtörtSzemle VIII, 474). Az OklSz. mindkét 1572-ből datált adata lószerszámra vonatkozik: a nyakbavető-nek ugvan több jelentése is van, de a farmatring szomszédságában nem lehet kétségünk e tekintetben. Vö.: 1527: „Vnum wlgo A"yakbanwetheuequestre argentum" (OL L. III. 16. 17.); 1552: „Hath nyakba vethw zekeres lónak walo" (OL. Nad. 48), „Sennev vram kochvs lowavnak chenalthak ket nyakbavethót" (uo. 48); 1556: „Eg harangos [= csengetvűs; vö. MNv. LXIV, 75—8] nyakba wethó" (uo. 48) (OklSz. 688). Az OklSz. 1635-ből való adatai a „Kassai céhek árszabása (limitatioja)" című iratból származnak. Az árszabásból kiderül, hogv a bertüs női öv öntése drágább, mint az egyszerű (?) bertüs műé. Ha ugvan a hutári mű valóban azt jelenti, mint a bertüs mű, mint az árszabás mondja. Sajnos a hutári mű megnevezést csak az OklSz. jelzi ugyanezen adat alapján (400). Nyilván idegen szóval van dolgunk, pontos meghatározása talán továbbsegítene ennek a sajátos ötvös eljárás külföldi elterjedésének, kapcsolatainak a felderítésében. E tekintetben további tájékoztatást a kassai ötvös céh egvób irataitól várhatunk.