Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
A jó szagú gyopártól a havasi gyopárig [MNy LXV/1969/, 136-144.]
144 amit GOMBOCZ E. számos j>éldával igazolt (i. h.), hogy tudniillik a szó jelentését „későbbi szótárak és növénytani munkák alapján az Oklevélszótár rosszul határozta meg". A szó tulajdonnév! előfordulásai különben kronológiai okokból igen tanulságosak: 1346: „Montioulum Gyparthetew nominatum" (UklSz.); 1471: „Ad montem Gyparthewthew vocatum" (uo.); 1493: „Ad facies dicte vinee in promontorio Gyopáron"(uo.): 1494: „In pionte Gyopáron" (uo.); 1346/1405: „montem Gyaparue nominatum" (MNy. X, 80); 1497: „ad quandam vallem Gyaparon appclatam" (uo.). 8. A tőrük és a magyar szó jelentéstani egyezése kifogástalan: a török ben ugyanúgy illatos növényeket jelent, mint a XV XVIJJ. századi magyar adatokban. Feltűnő azonban, hogv a szó a törökben ebben a jelentésben felettébb gyéren adatolható, bár nem az oszmán-török adat az egyetlen. Egy kazáni tatár adat torzított formában hagyományozódott ránk: "p'r 'садовый иссонь (раст.): kerti ? (növény)' (BUDAGOV, Sravn. slov. tureckotatarskicb nereéij í. 6). Ez az adat tovább vándorolt RADLOFF nagyszótárába (1, 613): ujxír 'Name einer Blume'. A virágot, illetőleg növényt közelebbről is meghatározhatjuk: иссонъ ugyanis sajtóhiba иссопь belvett. azaz BUDAGOV értelmezése magyarul 'kerti izsóp (növény)'. Az iznóp-ról (Hyssopus I..) fentebb már szóltunk, mint a дуо}мг körébe tartozó illatos növények egyikéről. A szókezdő « t az elif fölé írt medda látszik biztosítani. Az ajxír < ipar a kazáni tatárban meglehetősen szokatlan, még akkor is, ha idegen nyelvjárásból magyarázzuk. Meglehet, hogy másodszor is megtréfált bennünket a sajtóhiba koboldja, és tévedésből került a medda az elif fölé; ez esetl>en a szót egyszerűen t/x/r nuk vagy t'par-nak olvashatjuk. Az apar (ipnr) BUDAGOV idejében is nyelvjárási alak lehetett, a kazáni tatár mai forrásaiban ugyanis semmilyen változata nem ismeretes. Másodikként szólnék az oszmán-török ipar -ról. Ezt az alakot déli türkmen, vagy ha tetszik, azerbajdzsáni nyelvjárási sajátságok jellemzik: a szókezdő y- f=jf hiánya, palatalis i a veláris t helyett. Kár, hogy ez idő szerint sem a mai uzerbajdzsáni nyelvjárásokból, sem a türkmenből nem mutatható ki, sem eoben a hangalakban, sem ebben a jelentésben. Az oszmán-török szó különl>en alighanem a sárga-gyopárnak valamelyik változatát képviseli. Harmadik adatom az afganisztáni özbeg nyelv kipcsak típusú kongrat nyelvjárásából származik. A szót fapar alakban jegyeztem fel. Közlőm, Unejn szerint a szónak közismert 'pézsma-illat' jelentése mellett 'egy virág (yák gúl)' jelentése ie van; a szónak sajnos nem ismerte tádzsik megfelelőjét, és a virágot közelebbről nem tudta meghatározni. Hozzáfűzte azonban, hogv a helyet, ahol ez a virág nő, fâparlâ-n&k nevezik (mutatis mutandis, ez a szó a magyar gyopáron-nsík. felel meg). A törökből jövevényszóként átkerült a perzsába: ipar 'thymium, al. orjgani species, satureja C. thyme, wild marjoram Shaksp.' (VULLKRS, Lexicon Persico Latinum I, 65); ipär 'thyme, sweet marjoram' (S TRINGASS , A Comprehensive Persian-English Dictionary 12); 'душица; origanum vulgare' (BUDAGOV i. m. 11, 347). A jelentések a már jól ismert körben mozognak: 'kukukfű', 'szurokfű v. fekete-gyopár egy fajtája , 'pereszlény', 'vad majoránna, édes majoránna'. A perzsa alak egy déli türkmén típusú török szó
