Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
A jó szagú gyopártól a havasi gyopárig [MNy LXV/1969/, 136-144.]
143 45 [dosten]: NySz.); 1588: „Fekete-gyopár leuele virágostul 8 lat" (Frank: HasznK. 19b: NySz.); 1595: „Ha az isopot fekete gyoparral. figeuel ózue temperálod, vizi korsagot gyogit" (BejtheA: FiivK. 68: NySz.); 1647: „Fekete gyopár szabasu fú, máj gyogvito fú: ageratum" (Major: Szót. 20: NySz.); 1667: gyopár-fü [origanum; wolgemut]: „Isopot eszik a retekre vagv fekete gyopár füvet" (Lipp: PKert. II, 166: Nyfiz. I, 1022); 1673 (1643): „Kertiek: az isten-fája, mely nústény és hím, pápa fú, fekete gyopár szabású fú" (Com: Jan. 25: NySz.), „Meleg természetűek: fekete gyopár, erdei vad kúménv" (i. m. 26: NvSz.); 1680: „Szurok fú, mellvet szú-fúnek és fekete gyoparnak is hívnak" (PP:PaxC. 16: NySz. I, 1031); 1702: „Mikor a gólya megsebesíttetik, menten fekete gyopár és bolha füvet keres, azt tészi a sebre s meg gyógyul" (Misk: VKert. 236: NySz.); 1767: Szúfű, fekete-gyopár: oritis; fekete-gyopár, szú-fű, szurok fú: origanum (PP.l.: NySz.); MÁRTON. 1807.: „Gyopár 1. Fekete gyopár; szúrfft, varga majoránna, die gemeine Dosten. 2. Sárga gyopár, die Rheinblume. Gnaphalium Stoechas" (575 — 6). 1708, 1767: Jó szagú gyopár: stoechas (PP.l., PP.l.: NySz.). Vörös gyopár: 1557 kör.: „Ifopoth, Fekete es reorls gyoparth, un 3, j. tegy озза аз meny vya3 elegh" (OrvK. 315). Az eddig felsorolt jelentéstani kategóriák valamelyikébe tartoznak: 1702: gyopár (Misk: VKert. 336); 1604 (1621): gyopár: stoechas citrina (MA: NySz.; valószínűleg ez a sárga gyopár); 1578: gyopár: oraganum (Mel: Herb. 115: NySz.; oraganum olv. origanum; a fekete gyopárról van szó). 6. Valamennyi idézett adat illatos növényt jelent: illatos a fekete-gyopár, az a jószagú gyopár, sőt az a sárga-gyopár is, valamint a szorosabb meghatározás nélküli gyopárelőfordulások is. A régi adatok közt nincs egyetlen egy sem, mely a mu ismert illat nélküli gyopárra vagy éppen a havasi gyopárra volna vonatkoztatható. Vajon miért? De beszéljen a botanikus RAPAICS RAJMUND (MagyVir. 19): „A XVIII. század vege felé HENKŐ JÓZSEF, aki elsőnek kísérelte meg LINNÉ rendszerét átültetni a magyur botanikába, a Gnaphalium növénynemzetség magyar neveként javasolta a gyopárt és ezzel gyopárrá lett a botanikában mindaz a növény, amelyeket LINNÉ a Gnaphalium nemzetségbe foglalt össze. így született meg DIÓSZEOIÉK fűvészkönyvében a sokféle gyopár, közöttük a »havasi gyopár« is, amely később egészen lefog lalta magának a közhasználatban a gyopár nevet." DiószEOiék erőfeszítését tökéletes siker koronázta: a mai köznyelvben az ÉrtSz. II, 1113 már csak (1) 'havasi gyopár' és (2) 'gnaphalium' neveként ismeri. Érdekes, hogy a botanikusok, bár jól ismerik e növénynevek történe tét, már maguk sem képesek szabadulni a mai szóhasználatté»l: a TerinTudLex. (III, 18) az említett két jelentésen kívül harmadikként megemlíti még u 'szalma-gyopár (Helvchrysum = sárga gyopár)' értelmezést is, de CSAPODY PRI8ZTEK, MNövSz. 72 csak a 'Gnaphalium' és 'havasi gyopár' jelentésről tud, az eredeti értelmezést idéző 'szurokfű (= fekete gyopár)' elé odafűzi a tilalmazó fekete háromszöget, hogy ebben az értelemben „semmiképpen sc használjuk, sőt lehetőleií irtsuk ki nyelvünkből". A „kiirtás" gyakorlatilag megtörtént. 7. Ilyen körülmények közt magától értetődik, hogy a szó tulajdonnévi előfordulásainak eddigi értelmezése módosításra szorul. Ezúttal is az történt.
