Magyar Országos Tudósító, 1948. március
1948-03-08 [952]
Hogszigorítják a kórházak ellenőrzését. Bp Vr/Sk A főváros közegészségügyi szakbizottsága Fodor Gyula alpolgármester clnö klós ével ülést tartott. Tőkés Gyula főjegyző bejelentette, hogy a kórházi ágyhiány enyhitéso érdekébon a hosszú ideig tartó kozclésro szoruló betegek részérc a főváros fertőtlenítő intézete melletti pa Villonokban kisegítő osztályt" álli tanai: fel nyolcvan ággyal. Ebben az osztályban holyozik cl azokat a gyógyithatatlan botegeket is. akiknek nincsen hozzátartozójuk. Poilnor György dr. helyeselte a klscgitőooztály felállítását, do hangsúlyozta, ne logyon az osztálynak siralomház' jellege, gondolni kell a botogok lelkiállapotára is*' No ongodjék meg, hogy a borravalót adni non tudó, szegény botegoket á kórházakból kiszorítsák • a kisogitőosztályraRoök Iván szerint legalább kétszázágyas osztályt 1361 le ne felállítani, a nyolcvan'ágv_ laevés. Fodor Gyula a í po Igámres-ter válaszában hangsúlyozta, a kisegitóosztálynak nem lesz siralomház \ jellege. - x x Ezután TÜkés Gyula főjegyző számolt be a közterületi \ exhumá lá sokról. Hozzávetőleges becslés szerint a köz terű le te kon az V> ostrom alatt mintegy löooö halottat fomettek el, de idővel kiderült, hogy eddig már közöl 14ooo halottat exhumálták és-szakértői becslés szerint legalább még 3ooo halott kifő Ide lés ével kell számolni* Llost tavasszal folytatják a köztorüloti exhumálásokat, molyok során a budakeszi szanatórium, a Gyáli-uti volt katonai korház és többi között a Kercpesi-uti hajléktalanok menhelyén lévő tömegsírokat tárják fel, ezonkivül a főváros valamennyi körületénok ogy-ogy részén lévő egyéni sírokat is oxhurnáinak. Napirend után dr. Ádám Ernő kifogásolta a rossz kórházi fehérnemű-ellátást és sürgette, hogy a költségvetésben előirányzott l,3oo.ooo forintból szerezzenek be fehérneműt. 4 bizottság ezután tárgyalta a kórházak visszaélésénok ügyét, a vizsgálatok során kiderült, hogy sok helyen pa na máznak, súlyos károkat okoznak a fővárosnak,' Fodor Gyula alpolgármester javaslatára elhatározta a bizottság, hogy a szakbizottság tagjai osoportosan razziákat tartanak kórházakban, titokban, rajtaütésszerűén jolonnok meg - főleg a déli órákban - s ellenőrzik a kórházak élelmezését, tisztaságát és adminisztrációját. Szigorú ellenőrzés alá kerülnek a kórházi gondnokok is.' Zalka Ödön, a kórházak központi igazgatója megemlítette, hogy. voltaképpen nem a kórházak visszaéléséről van szó, hanem azokban a gazdasági szervekben történtek visszaélések, amelyek a kórházak ellátását végzik. Fodor Gyula alpolgármester végül bejelentette, hogy a kórházakban bontlakó, B-listázott alkalmazottak részére lakást jelölnek lei a Mária -Valéria.-te lepon és eltávolítják a kórházakból azokat is, akiknek nem jár természotboni lakás és mégis bent laloaak a kórházakban, /MOT/