Magyar Országos Tudósító, 1948. március
1948-03-08 [952]
4 XXXVI, Sgooiáldcmokrata Pártgyülés harmadik napja, /ll» J^>lytaiás./ "Na/Hm SLzután S z akasits Árpád minisztorcT.nöldaolyottos válnszolt a felszólalásokra. Hangoztatta, a tomgrosszuson ogyotlcn felszélalás som hangzott ol roforátuma ollón, 4 kongresszus magatartása egyértelmű volt es a teljes feloldódás ér zése vált úrrá a lelkeken. Megemlékezett a baloldal heorikus küzdelméről és ezzel kapcsolatban kiemelte a 3ZIM odaadó és buzgó munkáját. Hangoztatta, sok volt a' pártban a tömjénfüst és kevés a ventillátor. Tömj kiozték a multat, de nom voltak elég könyörtolenek, hogy a hagyományoktPl olválasszák a hanyatlás, a kétértolmüség körszakait és tényeit, a forradalmárok-* ' tpl, az osztályárulókat • Nom martok hozzányúlni., az opráció s kéához, mert a pártogység babonája, ; mint valami lidérc ült/rajtulc. 4 pórtegysóg illúziójának hálójából nom tudtak kiszabadulni# - 4 szoptemberi lázadás után - ^ondotta - végre szalcLtottujj; a pártogység babonájával• és azt mondottuk: tisztulást minden áron, még pártszakadás árán is. 4 baloldal megszabadult a gátlásoktól, nekilátott a munkának. Tegnap kömények tudtunk lenni, amikor a mult kiisértotolt, az osntályó.ruló,s szellemét kiűztük a pártból* De oz nem elég, Ez-zol nom fejeztük bo, csak mogkozdtük a párt tisztítását, minden olyan elemtől, amely kárára lehet az előrehaladásnak. Súlyos fo-^ i ládátok, torhok hárulnak roánk, 1 H a volt bátorság Rákosi Mátyásban arra, hogy rámutasson szollomi életünk fogyatékosságára és a magyar munkásmozgalom f olemolésénok szükségességére, akkor bonnünk i s kell bátorságnál: lonni arra, hogy leszámoljunk a reánk terhe sülő 'hibákkal és merészen tovább menjünk a mogkozdett uton és minden konzokvohoiát menjünk le minden téren, ha még oly fájdalmas • lesz is. Le kell számolnunk a hamis ós tévútra vezető illúziókkal, belső élotünkben és nomzotközi vonatkozásokban is,' Lépjünk tohát felszabadult léloldcol a munkásegység Htjára, Marx,' Lenin és Sztálin dicsőséges útjára. Jó... és kipróbált ut oz az igazság és a szocializmus utja, ypOlyt. köv./ 4 belügyminiszter "a rendőrség lakásöllátásáért, 4 bolügyminisztórium sajtóosztálya közli: */Hm 4't -ügyminiszterhoz számos panasz órkezott főleg vidékről, hogy órsparanc^iokok, tlsztok ós a logénysófe nagyrészénok még nom sikerült az őrség halyen lakást biztosítani. Ennek nomcsak a lakáshiány az oka, hanem az a körülmény is, hogy a lakásigénylósi kérolmokot ol birálé helyi bizottságok figyelmen kivül hagyták az idevonatkozó rendelő tokot, 4 belügyminiszter utasitotta .az alispánokat, polgármesterekot, hogy a rendőr parancsnok arra vonatkoz 0 lakásigénylését, hogy az őrs székhelyén lakhasson, minden más igénylővel szombon foltétlenül teljositsék. 4z örsre beosztott rondórtisztok ós'logénysóg lakásigény lését -ugyancsak clőnybcn'koll részcsitoni. /MOT/. — .w »