Magyar Országos Tudósító, 1947. október
1947-10-20 [947]
Nyolcévi kényszermunka ut-'n felmentés, Tö J/Sk A népbiróság a rault év júniusában nj^olcévi kényszermunkára itélte if j , Hadházi Imre á.cseegédet, mert a vádirat szerint a házukban lakó zsidókat feljelentette a nyilas pártban tisztséget viselő édesanyjánál s anyja a feljelentést továbbította az Andrássy-ut 6o-ba, ahonnan járőr ment ki a házba, megverte a lakókat és a z üldö- . z öt tekét elhurcolta. A bántalmazások következtében néhányan meghaltác « Az ügy fellebbezés folytán a NOT elé került, amely a büntetést háromévi kényszermunkára szállite-cta le. Hadházi védője később újrafelvételi kérést nyújtott be, amelynek a népbiróság helytadott. Ilyen előzmények után tárgyalta az ügyet a népbiróság Tutsek-tanácsa és elfogadta a vádlottnak védekezését, amely szerint már csak azért sem jelenthetett fel senkit az anyjánál, mert állandó ellentétben állott nyilas szüle ivei,! kzt a bejelentett tanuk is igazolták s igy a népbiróság ifjHadházi Imrét az ellene emelt vádak alól felmentette. 1 /MOT/ — Meg ö lt e n a gy b át y j át • Tö Km/Sk Fellebbezés folytán ma tárgyalta a tábla"Hegedűs-tanácsa Szappan János mátraszöllősi föl dm Íves bűnügyét.. Szappan kötekedő, izgága ember, állandó összeütközései voltak környezetévél. Nagybátyjával, Tóth Mihállyal haragos viszonyban élt. Egy alkalommal," a miko r Szappan éppen a kocsmából jött ki, találkozott Tóthtal. Szappan minden ok nélkül belekötött nagybátyjába, összeszólalkozott vele, majd felragadott egy követ és azt Tóthra dobta. Tóthot a kő halántékon találta és a földre esett. Seappan ekkor előrántotta kését és több szúrást mért a földön fekvő eszméletlen emberre, Tóth a bántalmazás következtében néhány óra múlva meghalt. Ilyen előzmények után indult bűnvádi eljár's Szappan ellen. A balassagyarmati törvényszék nyolcévi fegyházra" itélte ct. A tábla tekintettel Szappan elferdült lelki alkatára, amely tette elkövetésekor szabad elkatározóképességében eresen befolyásolta őt, a büntetést ötévi fegyházban állapította meg. Az itélet még nem jogerős, / .01/ A Rózsafa-vendéglő tulajdonosát elitéltek árdrágítás miatt, Tö Ke/Sk Meg irtuk, hogy az államügyészség vádinditvány t adott ki Mcnárkovics Károly, a Rózsafa-vendéglő tulajdonosa, fivére, IVánáirkovics Ferenc pincér és Majdan Károly pincér ellen, mert a vádinditvány szerint a vendéglőben október 14,-én egy feketekávéért hárem forintot, egy fél deci konyakért 6 forintot, fél deci Triple Secért 6 forint 6o fillért és egy bécsiszeletért lo forint 6o fillért kértek és ezzel árdrágítást követtek el, mert kevesebbet lett volna szabad félsz amit aniok. Az uzsora bíróságon Jávor Iván egyesbiró foglalkozott az üggyel. A mai tárgyaláson szakértőket hallgattak ki, /Folyt .köv./