Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus

1947-08-21 [946]

0- Ky/Sk Mihály fi Ernő tá jékoztatásügy i miniszter Szent István napján Nógrádmegy ének számos községét lá.togafcta meg s mindenütt nagy lelkesedéssel és bizalommal fogadták* A miniszter kifejtette a Kis­gazdapáiít programját, behatóan foglalkozott az általános pwlitikai, gazdasági és kulturális helyzettel, hangoztatta, hogy a Kisgazdapárt fokozottan eulyt helyez a parasztság, a munkásság és a haladó értelmi­ség együttműködésére, aminek a hároméves terv megindulásakor különös jelentősége van* A magyar parasztságot minden téren erósiteni kell, mert ez az alapja annak az eredményes munkának, aminek végcélja a demokratikus Magyarország megszilárdítása és a lakosság jólétének eme­lése* Olyan mezőgazdasági, ipari és szellemi kultúra megterem: cséré van szükség, amely Magyarország számára megfelelő helyet biztosit a délkeleteur ó pai népek sorába^n* /A*0T/ A kohászat első két hónapja - a hároméves tervben* 0 Ky/Sk A hároméves terv különösen súlyos feladatok elé állit ja a magyar nehézipart* Nehéziparunk termelése az alapja az összes töb­bi Iparágak, a közlekedés, őt a mezőgazdaság termelésének is, A három­éves torv első évében már tul akarjuk szárnyalni az utolsó békeév ter^ meleset,'A termeles értéke a békebeli 5ll»ooo forinttal szemben 52o*oc© forint lenne az első terv-évben*- A havi termelés tehát, átlagban sz ­mitva,^ mint.egy 42 millió forint. Az egyes termékek termelése a követ­kezőképpen oszlik ^raeg^: Fehér es szürke nyers vasterme lésünk előirányzata évi 36o.oéo tonna a béketeli 335,o©o tonnával szemben, A havi átlag tehát 5o ,ooc tonna, amit a terv szerint szeptemberben már el is érünk, au­gusztusban 28,ooo tonnával erősen megközelít fink, A nyersacéltermelés a békebeli 647»ooo tonnával szemben 660,000 lenne az első terv-évben, azaz havonta 55ooo tonna, A felfejlődési idő figyelembevételével az első két hónapra' 52-52ooo tonnát irányoztunk elő, A terv kivitelében oroszlánrésze lesz a Rimának, a MÁVnG-iiak és a WM-nek»' Nyersacélból a Rima 25,-obo, a MÁVAÖ 17,000, a WÁ 97oo tonnát termel havonként* Amery­nyiben a tüzeláanyagollát^s, illetve jobb tüzelőanyagbeszerzzés lehet-

Next

/
Thumbnails
Contents