Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus
1947-08-21 [946]
A hároméves terv első két hónapjának ipari termelései 0 Ky/Sk _ . Jelentettük, hogy az Országos Tervgazdálkodási Tanáos legutóbbi ülóéén behatóan tárgyalta a hároméves terv első két hónapjának ipari termelési adatait és jóváhagyta az Országos Tervhivatal által előterjesztett terveket* Az ipari termelés értéke az első évben már ^erősen megközelíti a békebeli értéket, amennyiben a gyáripar az 1938 évi 13#6 milliárd forintra beosülhető termelésével szembon 11.9 milliárdot termel. A bányászat és kohászat termelése az első évben már meg is haladja a békebeli szinvonalat^' azaz 1153 millió forinttal szemben eltéri az 1228 millió forintot. Az előirányzat szerint a bányászat és kohászat egyhavi termelési értéke tehát kereken loo millió forint' lenne, a gyáriparé ennok korokon tizes-a^es©, vagyoe egymilliárd forint. Az első két hónapban nagyjában és egészében nem éri el est az összeget, mert az előirányzat szerint a termelés hónapr°l-hónapra emelkedik, az év első hónapjaiban alacsonyabb, az utolsó hónapokban pedig magasabb.' Viszont egyes iparágak termelése már az első két hónap folyamán meghaladja a havi átlagot• Más ip rágakban eléri az egész évre számított termelás 1/12 részét. A termelás i előirányzatoknál döntő szerepe volt a nyersanyagkérdésnek ós a munkaerőgazdálkodí'snak. Sajnos, egyes iparágakban nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű nyersanyag, ez gátolja a termelést.- Hogy ezek az anyagok beszerezhetők legyenek, előbb más iparágakban kell a termelést meggyorsítani, s igy a külkeresko de lemben a szükséges nyersanyagokat megszerezni. A most megkötött magyar-szovjet és magyar-jugoszláv kereskedelmi és gazdasági egyezményeknagyban hozzájárulnak a magyar ipa i nyers anyagkérdésének megoldásához. A termelési előirányzatoknál jelentős volt az a meggondolás is, hogy egyes áruk számára még nem biztositható a felvevöpiao és ezért ezeknek az iparágaknak a termelését csökkenteni kell. Mindezeknek a megfontolásoknak az alapjsn a bányászati termelésről az alábbi kép adható; Széntermelésünk a terv el3Ő két hónaljában még nem éri 01 a havi átlagot, amannjiiben augusztusban 667ooo, szeptemberben 755 ? ooo tonna szén termelését irányozzák elő a MÁSz programja szerint. Ezzel a mennyiséggel még nem érjük el a tervben előirányzott havi átlagot, de erősen megközelitjük már a békebeli termelést.-A vasércternelés havi 18ooo tonnával meghaladja az előirányzott havi átlagot,noha még elmarad a békebeli termelés mögött. Bauxit terme lé síink pJaohiány miatt alatta "marad a békebeli, de jelentékenyen felette lesz az első év havi átlagának, A 22ooo tonnának megfelelő havi átlaggal szemben 3535ooo tonnát termelünk augusztusban és szeptemberben*- Ásványola jtermelésünk előirányzata igen óvatos, ezért osupán az átlagos havi tereiélest irányozzuk elő 45-45ooo tonnával.- /MOT/ Ky.' r ——