Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-02 [944]
/A köztársasági elnök és a kormány tagjai megjelentek a két munkáspárt könyvsátrában ,l,Folytatás./ ** ila/lk-._é • A köztársasági elnök és a miniszterek érkezésének hirére hatalmas közönség vette körül a két munkáspárt .könyvsátrait és mikor Tildy -oltán megérkezett a ^emzeti ^zinház elé, percekig tartó lelkes ünneplésben részesítették, A Szikra sátrában Rákosi Mátyás miniszterelnök fogadta é>3 üdvözölte a köztársasági elnököt, aki a mikrofon előtt méltatja a könyvnap jelentőségét, A magyar demokráciának szép ünnepe ez a mai nap - mondotta a köztársasági elnök- amikor a magyay szellem uj alkotásai megjelennek a szinen, utat keresnek az egész magyar nép szive felé, Xét-szempontból uj ez a mostani és az elmúlt ket esztendőben rendezett könyvnap. Az egyik szempont az, hogy ezen a könyvnapon szabad utat kap az a magyar szellem, amely eddig bujdosó volt. ebben a hazában, vagy bujdosásra kényszerült a haza határain kivül. Most kitárulnak az igazságok a magyar nép előtt, amelyeket eddig nem ismerhetett meg x kitárul a tudat, amelyet eddig nem szereztetett meg, A másik szempont, amely ujat jelent a magyar demokrácia könyvnapjain a régi világhoz képest az, hogy a magyar könyv most az ' egész magyar néphez akar szólani,'nom egy kicsiny, szűk réteghez,' nem külön csak a szellemi.viiágbhz, hanem az egész dolgozó ráphez. Amikor az elmúlt két esztendő alatt ...súgható ttan szemléltük a dolgozó magyar milliók hallatlan hősi erőfeszítését a romok eltakarításáért, hétszeres az örömünk, amikor köszönthetjük iroxnkat ás tudósainkat, akik a maguk szellemi kincseiket Bzórják szét könyveiken keresztül az egész nemzet felé és köszönthetjük a magyar népet, a mely előtt nyitva á11 az ut, megszerezni az irodalom a zépségéit, gyarapítani a tudását önmaga és az egész nemzet javára. Aoban a tényben, hogy az egész magyar kormány itt van ezen a könyvnapon, láthatja a nemzet,Jaz irodalom^ a tudáás emberei, hogy a .magyar demolarácia hallatlan megbecsüléssel fordul feléjük és mindent megtesz, hogy munkájuk egyre gyümölcsö- .zöbbé váljék az egész nomzetnok„ J láthatjak Ezután Dinnyés L a jos miniszterelnök lépett a mikrofon elé és beszédében hangoztatta, hogy valamikor a könyv, az olvasás csak egy kiváltságos rétegé volt, ma már a könyv a kultúrának az úttörője és mindenki számára mindinkább hozzáférhetővé válik, A könyv a demokrácia szolgálatában állt és áll most is, s ennek a jegyében üdvözölte a áönyv nap alkalmából az Írókat és jeladókat, valamint a könyvnyomtatás mun-*. kásáit. Uténa Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes mondott beszedet, rámutatott arra, ho<ry c két minőségben van jelen a^könyvndpon: egy- részt hivatalosan, mint minis zterclnökhe Ív ette-s, másrészt, mint a könyvnapon szereplő egyik szerző, kenden magyart büszkeség töltheti el, hoay erre a napra majdnem,száz uj könyv hagyta el a sajtót. Ez a szám mutatja, hogy a magyar rr odalom a demokrácia- hatása-alatt erőteljes fejlődésnek indult, -* . /p 0 lyt,köv./