Magyar Országos Tudósító, 1947. június
1947-06-02 [944]
>árt köny vsátrában• 2. folytatás*/ I-a/HaS Rákosi Mátyás ezután megemlékezett arr°l az általános palaszrci. hogy bár az idei könyvnap könyvárai alacsonyabbak, mint a régieké volt, mégis aránylag olyan . D drágák, hogy a nagy tömegek ' lern tudják megvásárolni* Tolmácsolta a munkásság és parasztságnak azt i kérését, hogy tegyek lehetővé, hogy a következő könyvnapra a könyök árait leszállíthassák, A demokrácia tanait 25 esz'tendeig'neng leLetett terjeszteni - mondotta. "g e m engedte a Horthy-rendszer, Most,, íogy teljes a szabadság, mégis akadályba ütközik az egyszerű dolgozó ;mber, a munkás, a paraszt számára a jó könyvek megszerzése, mert drá;ák, Végül kérte az olvasó közönséget,, vásárpljon minél nagyobb számtan a magyar kultúra könyvnapokon bemutatott termékeiből, A köztársasági elnök és a kormány tagjai megtekintették a 9 >zikra sátorban kiállított könyveket, majd Tildy Zoltán, és kísérete Ltmentek a Népszava sátrába, ahol Szakosíts -^rpád miniszterolnökhelyetis üdvözölte a köztársasági elnököt. Itt Tildy Zoltán ismét beszédet íondott, s örömét fejezte ki af-e-lo-tt, hogy aegjelellhetett a Szociáldeokrata Írótársadalom köréhon, Jól tudom - mondottam-, köztársasági elöl; - hogy a Népszava ás a '"épszava könyvkiadó a legrégibb időik óta izolgálja azt az eszmét, hogy művelődésben, kultúrában fel kell cmelii a dolgozó milliókat, hogy annál öntudatos abban szolgálhassák orma;uk és nemzetük ügy-ét• i • • A lelkes tapssal fogadott beszéd után O r tutay Gyula vállás;s közoktatásügyi miniszter lépett a mikrofon elé és bos21,dobén hzn•oztatta, hogy a Népszava a magyar ?.ajlturpólitika egyik legjelentősebb legitő munkáját végezte,- amikor évtizedes nevelő munkájával emelte, intueatositotta a magyar munkásságot, hogy jó harcostársa legyen a parasztságnak a felszabadulásért vívott harcban. Ezt a munkáját folyatja most is a magyar demokrácia javára és erősítésére, •Ortutay Gvula-beszéde után a köztársasági 'elnök és a kormány •agjai megtekintették 'a Ngpaz«va ikönyysátrában íévő müveket, majd a eieulévő hatalmas közönség lolkes'ünneplése közben a köztársasági el,ök autójába szállt és elhajtatott, /hűl/ Nyolcszáz házból álló munkás &s parasztlakótelépet terveznek Tokodon, ?/H n é Tokodon bányászoknak és föIda Íveseknek juttatott 800 házhely ~>irto kiével ének ünnepélyes átadása vasárnap történt meg. Borbir 0 virril llamtitkár hosszabb beszéoben világította meg a házhelyeken épitendo nunkásotthorok megvaló s .;t ásának műszaki kérdéseit, V 0 s Miklós," az épi-.. bérügyi minisztérium politikai államtitkára a házheljfju-t tatás politikai jelentőségét méltatta. Mécs I s tván vezető jegyző a házhely juttatás előzaényeiröl Szólott, 'bégül üzeni István az ÜPT kiküldötte üdscSzölte -a tázhelyh.z juttetottakat. %QT/. — 'Falu és város" lakásépítési kiállítás. ) P/hm A'^alu és város" lakásügy* Kiállítást június 4-én. s zg.ro-'n lélután fél hat órakor a komzoti Szalonban nyit ja "cr V^^ s'fépi-