Magyar Országos Tudósító, 1944. május/1

1944-05-12 [296]

\ +*m A KÚRIA KET ÉVRŐL HATÉVI FEGYHÁZRA ÉRJS2TOP L. ITOTTA A VÁDLOTT BÜN­TETÉSÉT. . , 1942 augusztus 16-án nyári mulatságot ronoeztek Biharugrán. A tánc­mulatság verekedésbe fult, Pincés József fiatal legényben túltengett a virtus és alaposan helybenhagyta az ugyanannak a loánynak kurizáló Szilágyi Dezsőt. Szilágya bó*snit forralt, hazsraant a lakjára a on­nan rövidesen egy éles konyhakéssel tért vissza a bál színhelyare, sőt Ga. Nagy Imre nevü barátját Í3 felbiztatta, hogy lágyon segítsé­gére a "megtorlásban"« Amikor u két legény újra találkozott Pincés Józseffel, Szilágyi nagyhangon felelősségre vonta a korábbi sérelemért* majd előkapva a hatalmas konyhakést, Y. azzal többször haabadö "te, sőt a Pincés József segítségére siető" Rózsa Imrét i-s meg­gabeaitette. Pincés Jóssef másnap a berettyóújfalui köskórházban a szú­rások következtében kiszenvedett. A gyulai királyi törvónyorék a tény­állás tisztázása után Szilágyi Dezsőt szándékos emberölés bűntettéért ós 3ulyos testi sértés vétségéért kétévi fegyházra, 03* Nagy Imrét mint bűnsegéd! bűnrészest négyhónapi fogházra Ítélte. A szegedi tábla a Szilágyira vonatkozó büntetést helyben­hagyta, ellenben Cs. Nagy Imre büntetését hathánepi börtönre súlyos­bította . A királyi Kúria Bán József-tanácsa most foglalkozott végső fokon az üggyel és dr» Miskolczy ágost királyi koronaügyé^zhelyettes meghallgatása után Szilágyi Dezső büntetését hatévi fegyházra súlyos­bította, Cs« Kegy Imre hathónapi börtönre szóló büntetését pedig hely­benhagyta, /HOT/ Ky. Íj. A LÉGOL'XALMI ELSÖTÉTITESSEL KAPCSOLATOS MEGVESZTEGETÉS. Jutási András sátoraljaújhelyi próbarendőr az 1943 év júniusának egyik napján az éjféli órákban észrevette, hogy Klein Olga magánzónő Kossuth Lajos-utcai lakásából fény szűrődik ki, Bement a lGká3ba,ohol Klein Lajos sétorpataki zsidó földbérlő fogadta* A föltfbárlő diktálta be a rendőrnek Klein Olga személyi adatait. Nemsokkal ezután Klein La­jos kiment a sátoraljaújhelyi pályaudvarra, hogy onnan Budapestre utfiB­zék, A pályaudvaron megpillantotta Jutási András próbarendőrt, akinek tiz pengőt osusztatott a markába, hogy Klein Olga nevü rokona ellen ne tegyen bűnvádi feljaisntéstí A próbarendőr as esetet jelentette feletteseinek a igy Klein Lajos foidbérlŐ ellen megvesztegetés vétsí­ge miatt megindult a oünvádi eljárás^ Klein Lajos vádlott a bátoraija- ' újhelyi törvényszék előtt azzal védekezett; hogy a tis pengővel o vár­ható büntetéspénzt kivánta előre leróni, A törvényszék asonbnn a vád­lottnak ezt a védekezését nem fogadta el ós ezért megvesztegetés vét­sége cimón egyhónapi fogházra Ítélte c A kassai tábla az Ítéletet hely­benhagyta s a Kúria Szolnok-tanácsa most dr? Kéler Béla koronaügyész­helyettes felszólalása után az olsóbiróságok Ítéletét jogerőre emel­| te* /MOT/ Ky,

Next

/
Thumbnails
Contents