Magyar Országos Tudósító, 1943. október/2

1943-10-20 [289]

ELME BETEGSÉGI G FAJULÓ F£LTIKEií¥ÖEG. Kovács Jinoa hatvani MÁV segédtiszt egész fiatalon, tizenkilencévé:! koréban megnősült, Több mint hu3Z esztendőn keresztül boldog családi életet élt a feleségével. Házasságukból három gyermek származott, A mult év elején hirtelen felbomlott ez a s-íóp családi élet, mort a férj féltékenykedni kezdett, Észrevette,,hogy a felesébe elhidegült tőle, de tapasztalta azt is, nogy Varga Árpid kezeli pékmester sokét forgolódik a felesége körül, udvarolgat az asszonynrk. Tavaly január 2o-an egy vada s z v c;C s or án vettek részt, a férj ott is idegeskedett, mert észrevette, hogy Varga sokat nézi az ő feleségét és az asszony is "szemez "e pékmesterről. Néhány nap múlva Kovács János idegesen fel­keresett hivatali helyiségében egy detektivfolügyelőt, akinek elpa­naszolta, hogy a felesége megcsalja* Ezt e gyenuJ-H arra al'-.pitotta, hegy egy alkalommal a pékmester jegy nélkül adott kenyeret a felesé­gének, ezenfelül a vadászvac s ora b-ó-ii" s re mezéét "ia olycn kétaégtelen bizonyítéknak t^kiníette nz' asszony hűtlenségére, amelytől senki el­téríteni nem tudta. Felsorakoztatott még néhány hasonlóan apró jelen­tőségű tünetet, amely "ok eserinte mind nzt bizonyítják, hogy a fele­sége hűtlenné vált. Február 21-én revolverét megtöltötte éa kabátja zsebébe helyezte, így szólította fel a feleségét arra, hallja be a bűnét, mert ő mindent tud, Az asszony kétségbeesve tiltakozott a gya nusit'.s ellen éa körömszakadtig tagadta, hogy egy pillanatra 1^ meg­tántorodott yolna. Kovács János erre szembesítést rendelt el. át­üzent Varga írpád pékmesterért, aki gyanútlanul éa rögtön megjelent Kovácsok ház .nál. Kovács János minden átmenet nőikül ráripakodott szomszédjára, akivel egyébként eddig jó barátságban élt: -i Bemocskoltad erőszakkal a feleségemet! Ezért lakolnod kell! A pékmester nem értette az egész helyzetet s ennyit vda­szoltt - Jani, talán viccels-z? y. következő pillanatban eldördült pisztoly Kovács Jánoo kezében, aki Varga Arpódro lőtt, A golyó a pékmester karjába fúró­dott, A megdühödött Kovács ezután a felesége ellen fordult, aki fut­va menekült a férje elől é3 könyörgött, hogy ne bántsa. A férj aaon­ban közvetlen közeleől kétszer rálőtt a feleségére• Az egyik golyó a fejébe fúródott 03 az asszony plllunetok alatt meghalt. Kovlca Já­nos sarkonfordult, a rendŐraéere sietett, ahol bejelentette, hpgy megölte Varga Árpádot és » gaját feleségót ia, Varga iáéhányheti'be­tegség utén felgyógyult, AZ egri '.örvényszék házastárson ' elkövetett szándékos e^berölós büntette miatt vonté felelős­ségre és a bizonyít '.ai eljárás utón tízévi fegyházra itálte el. A. budapesti tábla korábban elrenielte ár, Braun Bertalan védő indítvá­nya alapján ez igazságügyi orvosi tanács megkeresését, hegy ez a le;. • felsőbb orvosi fórum adjon felülvéleményt a vádlott elmeállapotáról, Ma tartotta meg a tábla eboen ar ügyben a folytatólagos f«ll«bbvitel főtárgyalást« Dr. Kuber József táblabíró ismertette az iiozaá^ügyi orvosi tanács szakvéleményét, amely szerint a v^dl">tt féltékenységi téveszméjénél konokul megmarad minden felvilágosítás és bizonyíték ellenére. Mrkecsul kitart féltékenységi te-veazmóje mellett úgyannyi­ra, hogy az orvosi megállapítás szerint a bűncselekmény elkövetések de most is paranoiás elmebetegnek tekintendő, A királyi Ítélőtábla ez alapon dr, Braun Bertalan védő felszólalása után megsemmisítette a törvényszék Ítéletét é3 a vádlottat az ellene emelt vád alól fel­mentette, mert az orvosi megállapítás szerint tlmebetegt De elronde. te a tábla, hogy a vádlottat zárt elmegyógyintézetben helyezzék el és evégből az illetékes hatóságot a tábla megkereste, Dr. Lukács Já­nos királyi főügyészhelyett^a a felmentő Ítéletet semmisségi pana3Z oza1 tImádta meg, /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents