Magyar Országos Tudósító, 1943. július/1
1943-07-02 [284]
p ő f L IÍ o s -—P R 0 D 0 110! Nómethy Károly tanácsnok arra kéri tisztek) ttol a lapok t. Szerkesztőségeit, hogy folesógénok pénteken ' délután történő tehetősével no f oglalkozzanak./MOT/Vr, —F^AAí FERENC TANÁCSNOK ELŐADÁSA A SOPRONI NYÁRT ^OTTSW. Dr. Polkay 'cronc székosfóvárosi tanácsnok a soproni Nyári Egyetemen "Eg ásza ég véd elem e közigazgatás tükrében H ciműel nagy érdeklődéssel kisért előadást tartott, Megemlékezett arról, hogy 137G-bcn torontóttők meg országosan a hatósági egészségügyi gondoskodást, s azóta az intézményesített egészségügyi közigazgatás szálai a fővárostól a legkisebb faluig behálózzák az országot. A tisztiorvosok feladata - Mondotta Polkay Poronc - hogy az egészségügyi viszonyokat figyelőmmel kísérjék és azok megjavítására javaslatok, 1 l:.kizit3enek. ök irányítják a fertőző betegségek cllonl védokozóat, ők gondoskodnak a népbetegségek, valamint az egy!© ellőni küzdelem megszervezéséről .Feladatuk az egészségtelen lakások okozta és ejyéb ipari munkákból származó megbetegedések megszüntetése is. A továbbiakban Polkay i^eronc tanácsnok vázolta, hogy hatósági orvosi állást már a legalább S.ooo lélekszámú nagyközségek is kötelesek szervezni, az önnél kisebb községek hatósági orvosi leendőit pedig a kürorvosok látják ol« Istx>rtctto a kornány közegészségügyi programjának irányvonalait, a betegségek megelőzését célzó egészségvédelmi intézménye kot, amelyeknok fejlődése nálunk, különösen az utóbbi negyedszázadban igen jelentős. Ezután a székosf őv'-ro3 hatos ági orvosi szolgálatáról beszélt, amely éppen most érkezett el 5o.-ik évfordulójához.'A fővárosban 19,ooo kórházi ágy áll o botejek rendélkezésére, obből 7,ooo a székosf óváros tulajdonában lév- közkórházakban. Megrajzolta a főváros egészségvédelmi rendszerét, valamint az egészségvédő intézetek működését, s hangsúlyozta, mennyire fontos, ho t :$y minél több hi.^ónikus lakás épüljön, mert a levegő, a napfény, a világosság, a korszerű közmüvek s a kortea házak a legjobb segítőtársai az orvosnak, s ezek kiépítése ás megszerzése az igazi nemzetvédelem. Ilyen eszközökkel gondoskodik a kormányzat és a főváros is az egészségügyi közigazgatási szervoken keresztül a lakosság egészségvédelméről, különösen, hogy n jövő reménységének, a magyar ifjúságnak erkölcsi, szellemi és tocti ovelése minél tökéletesebb legyen és képessé váljon az elkövetkező nagy feladatok teljesítésére. /MOT/Vr.No. *» H I R II K —A FAGYAR JOGI SZEMLE JÚLIUSI SZÁMA közli Sárffy Andornak az uj olasz perrendtartás jogorvoslati rendszerét ismertető tanul.^ó.yát, rex KLss Béla orvoskari adjunktusnak a törvény szeld vórcsoportvizsgálntról ís Zubovich Tibor kir* ügyésznek a keresztlevél és áttérési bizonyítvány hamisítás okról szóló oikkót. Az uj szavában közlik még Gorgics Károly i kúriai tanácselnök, valamint Harmat^ János ügyészségi alelnök cikj két. A köny vismertetés rovatban Szontagh Vilnos e/^yetemi tanár, Uagyaiy 1 Zoltán "Magyar közigazgatás" cimü könyvéről ir./MOT/B, \ú