Magyar Országos Tudósító, 1943. július/1

1943-07-02 [284]

-f^yJUKCR- ES Z S IRHALM)Z ÁSÉR T EZER PENGŐ PÉNZ BÖK®? S, Szauter Antal apatlni lakos ellen közszükségleti olkkek jogellenes elvonásának vétsége miatt eljárás :ndult, mert kamrájában loo kiló kristálycukrot )B két hordóban sertészsírt ugyancsak loo kilós súly­ban, elrejtett. A zombori törv -nyszék vonta folelőasógro, ahol azzal védekozott, hogy a szóbanforgó áru. nem volt alkalmas közéloltSB zés" re, A cukorral saját termésű borát akarta javítani, a zsír pedig nyoic tagból álló osaládja a amára kellett, E védekezés alapján a törvényszék felmentő Ítéletet hozott, Ezzel szömben a szegedi tábla mogállapította Szauter Antal bűnösségét ős egyhónapi fogházra Ítélte el, Semmlségl panaszok folytán a kúria Is foglalkozott ezzel az Üggyel dr. Szolnok Jenő tanácselnök vczotánóvel és dr, Káler Béla koronaügyészhelyottes felszólalása után, ioocapengő pénzbüntetést szabott ki a vádlottra, /MO'f/G. ~~' ­v. ^LMáJÁT III AMffi FÜSTÖLNI A LAKOSBÓL, özvegy Csókás Jánosné ooglédi lakos bérbeadott a házában egy szoba­konyhás lakást Londőr Mihálynak, aki családjával beköltözött, A bérbeadó utóbbrosaa Információkat kapott alakokról, meg tudta, hogy az előze lakásukban is adósok maradtak a bérrel. Ezért felmon­dott kendereknek, de a felmondást nem fogadták el s igy perre ke­rült a sor# A bíróság elrendelte, hogy Lendór Mihály ürítse ki a lakást. De özvegy Csókás Jánosné nem várta be az Ítéletben meg je­lölt határidőt, mert elhatározta, h ogy korábban kiazokirozza" a la­kékat a lakásból, Levötotto a lakó 0 üvegajtóját, javítás örve alatt. Aztán a lakás kémény ót ol dugaszolta óe a visszatóduló füst kibírhatat­lanná tette a lakiban vfai« 4>u.rtézk lést. De ez a kifüstölős sem si­került a bérbeadónak, mert a lakó feljelentést tett cl3eno ós a kecs­keméti töí^tjysz^k özvegy Csökáenét zsarolás vétségének kísérlete miatt loo jaehgó pénzbüntetésre ltultos Fellebb* zós folytán a buda­pesti tátin dr, Szab^ József elnöklés ével tartott tárgyalás u tón ezt az Ítéletet helybenhagyta, azonban annak végrehajtását h&omévi próbaidőre felfüggesztette, /MOT/G. —8GY KOi^iítmiSTA SZABoS EGEDET FÉLÉVI FOGHÁZRn ITELT A KÚRIA, Illés Sándor szabócéged 1941 karácsony tá^űn Budapestre költözött. Itt ismerőseit gyakran felkereste ós besz«lg_tés közbon a háborftra tarelte a Bzot s ilyenkor rendszerint olyan kifejezéseket hasznait, amelyekből kiderült, hogy szélsőséges kommunista érzelmű* Bűnvádi el­járás Indult ellőne folytatólagosan elkövetett íllamfelforgatáora irá< nyúló izgatéa vúteége miatt, A budapssti büntetőtörvény szók ötös­tanácsa ezért kóthóna^i fogházra Ítélte ol, A bejelentett sommisségi panasz k alapján a kúria G©rgice-tanúo a. dr. Kovács ?tterkojrna­tigyészhelyettos felszólalása után a vádlott b".nt^tosót hathénapi fog­házra emelte fel, /MOT/G,

Next

/
Thumbnails
Contents