Magyar Országos Tudósító, 1942. szeptember/2
1942-09-17 [279]
I J. • i y o v Á a o s A B3E GYÁSZÜLÉSE VITÉZ NAGYBÁNYAI HOTHY ISTVÁN KORMÁNYZóHELYETEL'S .ÉS GRÓF KÁROLYI GYULA EMLÉKEZETÉRE. A Budapest Sport Egyesület választmánya csütörtökön délután vitéz Becske Kálmán székesfővárosi tanácsnok elnöklésóvel a központi városháza tanácstermében vitéz nagybányai Horthy István Kormányzóhelyettes és nagykárolyi if j. gróf Károlyi Gyula társelnök halála feletti mélységes gyász^kifejezoséro Uloet tartott. Vitéz Becske Kálmán székesfővárosi tanácsnok az ülés megnyitása után kegyeletes szavakkal emlékezett meg arról, hogy vitéz nagybányai Horthy István Kormányzóhelyettes ur őfőméltósága a BSE repülőszakosztályának hosszú éveken át volt társelnöke a bolsevizmus elleni harcban augusztus 20-án hősi halált halt. Valahol az orosz puszták felett zuhant le gépen és halálával keserves csapás érte nemzetünket. A mostoha viszonyok között tengődő magyar repülésnek lelkes apostola volt és mint sportrepülő a legtehetségesebb és legbátrabb magyar repülők közé tartozott. Személyes bátorsága szinte legendás volt és minden munkáját és feladutát magyar hivatásnak tekintette. Hazafiúi kötelességérzettől áthatva jelentkezett Önként harctéri szolgálatra. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar nemzetet, a főméltóságu családot, főképpen édesatyját, aki a magyar történelem dicsőségét és lelki nagys ságát képviseli az ege3Z világ előtt. Vitéz nagybányai Horthy István, mint a repülő szakosztály társelnöke, mindig szeretettel karolta fel a repülős zakósztály ügyeit és jBgértő figyelemmel kisérte a Budapest Sport Egyesület működését. Temetésén az egyesület és a repülőszakosztály testületileg képviseltette magát, koporsójára koszorút helyezett el. Vitéz Becske Kálmán tanácsnok ezután gróf Károlyi Gyula, a repülő szakosztály társelnöke tragikus körülmények között bekövetkezett haláláról emlékezett meg. Gróf Károlyi Gyula a 3SE-ben szerezte meg az I. és II. fokú pilptavizsgáit és egyike volt az ország legjobb mürepülőinek. Katonai bevonulása előtt szinte naponta gyakorló repüléseket végzett ós ilyen repülés közben, néhány nappal ezelőtt szerenesétlen körülmények között lezuhanva, lelte halálát. Alig néhány héttel ezelőtt kérte fel az egyesület választmánya ebben a teremben a repülőszakosztály társelnöki tisztségének elvállalására. Munkájához nagy reményeket fűztünk, mert őszinte barátja volt a repülés ügyének és odaadó lelkesedéssel szállt sikra a BSE minden ügyéért. Temetésén a BSE testületileg vett részt, a repülős zakósztály Nagymágőcson öt géppel képviseltette magát. - Amikor a kegyetlen sors a magyar repülés ügyét s ugyanakkor a Budapesti Sportegyesületet ilyen sulyor csapásokkal sujtga - mondotta végül vitéz Becske Kálmán tanácsnok, áldozzunk a repülés hősi halottainak kegyeletes emlékezésünkkel ós hlgyjük, hogy nemes, példaadó életük ós haláluk nem volt hiábavaló. Az egyesület tagjai az elnök kegyeletes szavait állva, némán hallgatták végig, s a hősi halottak emlékét a gyászülésről felvett jegyzőkönyvben örökítették meg. 7 * A gyászülésen a honvéd légierők parancsnoksága részéről vitéz Eperjessy József alezredes, a M.Kir* Légügyi Hivatal részéről Bisits Tibor alezredes, a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap részéről Ember Sándor elnök és Czirmay Zoltán főfelügyelő,a Magyar Aero Szövetség részéről dr. Madaassy , Aurél alelnök, a székesfőváros részéről dr» báró Babarozy István tanácsnok és Dulácska Jenő igazgató jelentek meg. A különböző repülőé gye sülő te k küldöttségekkel képviselk tették magukat. /MOT/S. , . ü o r f ORSZÁGOS LVVtiTTir*