Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2

1942-03-25 [270]

— A TOLVAJ BICSKÁT RÁNTOTT ES IGY IGYEKEZETT lffilTOKuI.NI, Raskő István dr* büntetőt örvény széki egyesbiró ma tárgyalta Pisch Sala* uon rongykereskedő bűnügyét* A királyi ügyészség lopás büntette és teati sertés miatt emelt ellene vádat s Pisch e i:ó elején szökésbon léví, Kovácu László nevü társával együtt bement a Bodnár testvérek cég Üllői** uti divat áruházába s előbb inget, majd zoknit kértek* Ariig válogattak, Pisch két törülközőt felvett a paltról és belegyömöszölte társa zsebé­be, A jelenetet figyelte az üzlet egyik tulajdenosának a felesége, s elállta az ajtót, nehogy kiszökhessenek. Az egyiknek, Kovácsnak mégis sikeült elmenekülni, Fischet azonban a kiszolgáló segéd felatrtBztattá* Dulakodás keletkezett közöltük, e az uocáról akkor jött be ludányi Il­lés klinikai altiszt, aki a segéd segítségére sietett* Azelszánt tolvaj ekkor előrántotta z obkését és Ludányit megszúrta a kezén, majd kisza­ladt az üzletből* A járókelők azonban utánairamodtak és elfogtál: s ösz­sze vissza verték, ugy, hogy a rendőrnek kellett kiszabadítani őt a iel*» háborodott ombaskk kezei közül? Kovács ma la szökésben van s Így csr.k PIscht vonhatta fele­lősségre a bíróság, A vádlott tagadta bűnösségéi.. Azzal véSekezett,hogy nem lopott semmit az üzletben és nem is akarta megszórni az altisztet* - Hogy került akkor a kezébe a nyitott két t - kérdezto a bí­ró* - Kinyílt a zsebemben s azért vettem elő, hogy meg ne szúr­jon, - hangzott a valószínűtlen védekezés, A törvényszék kihallgatta a tanukat, majd a perbeszédek után bűnösnek mondta ki Pisoh Salamont lopás bűntettében ós testi sértés miatt s ezért négyhónapi fogházbüntetésre Ítélte, Az Ítélet jogerős«ó vált,/&CT/ •'. W-e' • v ' **.J • -^LTOKÓIHIÁGITÓK BŰNÜGYE A TÁBLA ELŐTT, Dr* Popper Béláné «zuletett Székely Edíth Üllői uti festókkereskedő 6«Booo bengő készpénzt kapott Versatz Tibor müszerészsegédtől clyan r^mék:.. .éáBBel, hogy ezért üzlete számára árukat vásároljon es az els> adási árhál mutatkozó baBznon osztozkodni fognak* Dr, PÓpperné huszonhét métármézsa lugkővet vásárolt ^z érvényben levő irányárnál drágábban, majd később ezt az árut még , drágábban adoa el szappangyártás eóljaira* Dr 9 Popper Bélánénuk kugiv.0 eladásra külön engedélye nem volt* Megindult mindkettőjük ellen üzletszerűen elkövetett árdrágité vissza* élés bűntett . miatt az eljárás, A budapesti büntetőtörvényszék, mint uzsorabiróság a lefolytatott bizonyítási eljárás utón Vereitz Tibort kétévi ós kéthónapi gegyházra, looo pengő pénzbüntetésre és looo pengd vagyoni elégtétel megfizetésére itélte e Dr* Popper Béláné két ós félévi fegyházbüntetést, looo pengő pénzbüntetést kapott s őt is kötelezték looo pengő vagyoni elégtétel megfizetésére. Az uzsorabiróság Popperné iparengedélyét elvonta és mindköt vádlottat öt évre eltiltotta közszük­ségleti cikkekkel való kereskedéstől, Az Ítélet kihirdetése után az UzsorabirÓBág elrendelte mindkét vádlott előzetes letartóztatását­A bejelentett semmis égi panaszok folytán a budapesti tábla dr. Tokay Gyula kir, kúriai biró elnőklósével ma tárgyalta ezt a bűnügyet ós dr, Lukács János kir« főügyóezhelyettes, továbbá dr# Schwei­ger Béla és dr e Virág Gyula védők felszólalása után az uzsorabíróság Íteletét megvemmisitette,, Versitz Tibort egyévi ós négyhónapi börtön­re, 3oco pengS oénzbüntetésre ítélte ós looo pengő vagyoni elégtétel JJgfizetásóre - v ötelezte, Dr 0 Popperné-.. a tábla egyévi ós tizhónapí börtön: oo pengő pénzbüntetésre ós 5oo pengő vagyoni elég** tétel megfizetésére éltet A tábla is elvonta Popperné iparigazo.lvá­nyát és mindkét vádlottat kétévi időtartamra tiltotta el közszükségle­ti cikkekkel való kereskedéstől* /MCT/G C

Next

/
Thumbnails
Contents