Magyar Országos Tudósító, 1941. november/2
1941-11-20 [265]
A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK $0BÁB3FEJLESZTÉSÉRE UJABB 5 MILLIÓ PENGŐT FORDÍT A FÖVÉROS. s zendy Károly polgármester már az 1942. évi költségvetés tárgyalása alkalmával rámutatott arra, hogy a székesfóváros szociálpolitikai tevékenységének minden ágazatra való kiterjesztést után a legközelebbi feladatául a szociáFs munka összhangjának és egy *séges irányításának a biztosítását kell tekinteni., A főváros szociális tevékenységének minden szempontra kiterjedő átszervezése máris folyamaiban van. A főváros szociális rendeltetésű intézetei azonban csak akkor felelhetnek meg rendeltetésüknek, ha alkalmasak az egyre . növekedő szükséglet kielégítésére. A polgármester megállapította, hogy a fővárosi szociális intézetek egész sora szorult öővitésre és fejlesz* tésre. * legsürgősebben kell gondolkodni a Stefánia Szövetség budapesti szervezetétől átgett vódőintézetok, bölcsődék és napközi otthonok fejlesztéséről és modernizálásról. Szükség van ujabb védőintéző tek bölcsődék és napközi otthonok létesítésére is, erre a célra a polgármester másfélmillió pengőt kivan forditani. Általános kívánságnak igyekszik eleget tenni a polgármea-* ter, amikor a tanoncvédelem kiépítése érdekében egy központi fekvésű nagy befogadó képességű tanoncotthon épitésére tosz majd javaslatot a logközelobbi közgyűlésnek. A központi tanoncotthon épitésének ós a meglévő otthonok fejlesztésének költségeire a főváros 1,800.000 pengőt fordit. Ki kell bőviteni a főváros átmeneti gyermekotthonait, annál is inkább mert a mostani háborús helyzetben egyre emelkedik azoknak^a gyermekeknek a száma, akiknek eltartásáról és gondozásáról a főváros tartozik gondoskodni gyermekotthonok utján, mindaddig, amig a mostani helyzet megváltozik, vagy esetleg más, végleges intézeti elhelyezéshez juthatnak. Erre a legalaklamaaább a községi fiuárvaháznak gyermekotthon céljára való felhasználása, a polgármester erre javaslatot is tesz, annak hangsulyozüáával, hogy kl kell bőviteni a Mayoy Ferenc fiuárvaházat is. A főváros - mint ismeretes - Rozsnyón gyermeküdülőtolepet építtet, a telep télen J.60, nyáron 260 gyermegf befogadására alkalmas. A gyengetüdojü gyermekekorülnek az üdülőtele pro. A polgármester most javaslatot tosz a közgyűlésnek, hogy a ro^nyói üdülőtelepet kibővithcsse és további 150-200 gyermek elhelyezését tegye ezzel lehetővé. A főváros szociális intézményeinek továbbfejlesztése érdekében, a javasolt bővitések és épitkezések költségeire 4,400.000 pengő megszavazását kéri a polgármester a legközelebbi közgyűléstől. Ehhez az összeghez tartozik még a rozsnyói g ermeküdülőtelep ópitési többletkiadása: 380.000 pengő és a T omcsányi-uti s a Kerepesi-uti anya-. »csemsomő és klsdedvé^o intézetek berendezési és felszerelési költsége 210*000 pengő. Ujabb szociális kiadásokra ezek szerint a főváros:Jübzel b millió pengőt fordit./MOT/Vr. HÍREK A BOLSEVIZMUS FINNORSZÁGI PUSZTÍTÁSAINAK EMLÉKEI AZ ANTIBOLSEVTSTA KIÁLLÍTÁSON. A Antibolsevista kiállítás rendezősége már hónapokkal ezelőtt érintkezésbe lépett Finnországgal, hogy a szovjotpusztitás nyemai-ról készült felvételeket, ^emléktárgyakat a kiállítás céljára biztosítsa. A Zfinh zkormány készséggel vállalta az anyag összegyűjtését ós mint most jelezték az igen érdekes anyag Németországon keresztül légi uton máris Magyarország felé tart. Az elmúlt napokban különben a budapesti finn követ néhány napra Helsinkibe utazott és Ígéretet tett a kiállítás rendezőségének, hogy maga is utánanéz az Összegyűjtött anyagnak, főképpen a mostani háború dradalmas finn előnyomulásának emlékeit biztositja. A 'finn követ által összegyüjött ujabb anyag is külön repülőgépen érkezik ^S3uddoestro./MOT/m. . . ,, ,1 , t 'i p r 0 n. ra os a. SaItofönökség kari. a hir szivos a ••veto.ü.ot- •