Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1
1941-11-13 [264]
- — TIZ.. VI FEGYHÁZRA ÍTÉLTÉK A DUMKE8ZI GYILKOST. A pestvidéki törvényszék dr, Csikmák Lf j OS-tanácsa ma vonta felelősségre Szőcs Ferenc harminchat -'vas konzervgyári munkást, akit az ügyészség gyilkosság bűntettével és rablás bűntettének kísérletével vádolt meg, mert ez év január 25-én Dunakeszin öt baltacsapással meggyilkolta Mol»ár Mihály né jómódú ass zonyt, egy bognár-mester ötvenkétéves Özvegyét, majd az asszony hálószooájénah szekrény eit ki)forgatva, el akarta rabolni Molnárné nagyobb összegű Jeészpéuzót, de a pénzt nem találta meg, mert az asszony nem s szekrényében, hanem Vanrájában, egy burgonyarakás alá elrajtvo őrzött mintegy 2eoo pengőt. Szőcs a mai tárgyaláson tagadta, hogy előre megfontolt szánéival ölte rrjey ö r v. ív'olnár Mlhálynét, akivel ismeretségben volt ós aki azt aVarta, bog-- v^gye el feleségül. Az elnök a vádlott kihallgatásának egy részére zárt tárgyalást rendelt el, majd az uji*a nyilvánosság előtt folytatott tárgyaláson Szőcs előadta, hogy az eset napján az asszonynál vacsorázott és vacsora közb?n Molnárné megfenyegette: marólúggal megvakítja, ha. nem veszi feleségül és halogatja a házasságot. - Tagadó válaszom után - folytatta - az asszony felkapott egy bögrét és én a mozdulatát félremagyarázve azt hittem, máris be akarja váltani fenyegetését. Megragadtam a konyhában hevére baltát és addig vertem vele Molnárné fejét, Iáig az asszon?- ki nem szenvedette Az elnök kérdésére elmondotts rt zután, hogy amikor áldozatával végzett, a szekrényekben pénz ut:'a itatott. - De osak v iv'ncsiságból kotorásztam a szekrényekben- feje.ste be vallomásat Szőcs. -Meg akartam nézni, mennyi lett volna a hozományom, ha az asszonyt feleségül veszem... A bíróság a bi zonyit'-'ái eljárás befejezése és dr, Szakolczay Lajos ügyész vád-, valamin* d r. Csomor Jenő védőbeszéde után a vádtól eltérő minősítéssel szándékos eaoerölés bűntettében és rablás űüntc-tfén*k Visárle tében állapitot'ta meg Szőcs bűnösségét és ezért c vádlottat ne«j jogerősen tízévi fegyházra Ítélte el. /eOT/ Cs. ÍJ TÁBLABÍRÁK ESKÍfrÉTELE, A ^budapesti irir. Ítélőtábla dr. Alföldy Dezső elnöklésévc]. csütörtökön délelőtt teljes ülést tartott, amelynek keretében a legutóbb kinevezett uj táblai tanácselnök és az uj táblabírák tették le a hivatali esküt. Dr, Iyányi Lajos táblai tanácselnök, dr. Téglás Kéza, dr. Méthé László, dr. Váradj Brenner Alajos és dr, Hatvány László táblabírák esküt'tele után az elnök meleg s/.avakVal üdvözölte a budapesti klr. Ítélőtábla uj tagjait. / JO/ G. MEGSZÜNTETTÉK A BÜ1ÍÜÖY1 ELJÁRÁST A HALÁLRA ÍTÉLT EÖBENHBICH GYULA ÜGYÉBEN. A budapesti 'ív, Ítélőtábla büntetőtanácsa a mai napra tűzte ki Höoenreioh Gyula volt kispesti 'napszámos oünügyében a fellebbviteli f őtárgyalást, akit az elsőfokban eljárt pestvidéki törvénysaé 1- 1 ötéláltali halálbüntetésre Ítélt el. Höbenreich ugyanis tavaly tavasszal agyonlőtte Komlós Mór rákosáért! füs r erke re szedet és életveszélyeser- megsebesítette Korral ós feleságét és tizennégy éves fiát. A múlt hó elején kézbesítették ki Höbenrei chn^k az Írásba foglalt Ítéletet, amely ne?' tanulmányozásába fogott. Közben a cellájában lefordult a székről, szívszélhűdés érbe és meghalt. A 1-irályi itélátáola az iratok közé csatolt halotti anyakönyvi kivonat ismertetése után e halálraítélt vádlott bűnügyében a továboi eljárást megszüntettei /i0?/ G.