Magyar Országos Tudósító, 1941. augusztus/2
1941-08-28 [259]
ÉRDEKES KÖZLEKEDÉSI BÜKPER* Kaufmann Béla, a Hungária gépgyár vezérigazgatója, *ult év őszén csillaghegyi nyaralojAbó , saját gépkocsiján "igyekezett gyárába, A Szentendrei u't kereszteződéséné nem vette észre a HÉV szerelsrény közeledését, illetve a pályaőr "Állj!" jelzését és közvetlenül a HÉV előtt keresztül robogott a síneken, Szerencsére baj nem történt, . miért a szerelvény vezetője az utolsó pillanatban lefékezte a kocsit, Az igazgató allén azonban gondatlanságból okozott közv^szlyü rongákás vétsége miatt megindult a bűnvádi eljárás. A királyi ügyészség ilyen oimen vádiratot is adott ki ellene, mert - miként a vádírat kifejti « Kaufmann magatartása, illetve vigyázatlansága a vasút _ { az utasok és a pályatest épségét veszélyeztette, Horváth Perére dr, elnöklése-, mellett targyalta ma az ügyet a büntetőtörvényszék, A vezérigazgató tagadta bünössépét, 'Ví-dekezésőben elmondta, hogy amikor a sin közelébe érkezett, di-3mma előtt állott. Vagy átsuhan a pályatesten ; vagy pedig hírtelen lefékezi a kocsit, utóbbi esettm nag yobb Daj tört-int volna, m^rt egy szekérbe ütközött volna és ugy az ő kocsija, mint a szekér összezuzóoYij Az előbbi megoldást választotta és örül, hogy komolyabb baja senkirask sem történt, liankovics Antal dr, ügyészségi alelnök fenntartotta a vádat, mig dr. Halász Miklós védő azzal érvelt, hogy egyszerű közlekedési kihágás esete forog fenn és kérte, hogy ha a bíróság Ítéletében bűnösnek mondja ki a vezérigazgatót, nyomban alkalmazza a rehabilitációs törvény idevonatkozó rendelkezés't és mondja ki, hogy az Ítélet nem körül. Kaufmann erkölcsi lapjára, A törvénys^'k a perbeszédek után közveszályü rongálásban mondotta kibühösnek a vádlott igazgatót, akit 80 pengő pénzbüntetésre ítélt, de a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. Ugyan ekkor a védelem indítványa értelmében kimondta a rehabilitáció alkalmazás't is. Az Ítélet jogerős, /MOT/Sy* —HOGY NE ÜTKÖZZÖN ÖSSZE A VILLAMOSSAL, FELSZALADT A GYALOGJÁRÓRA AZ AUTÓ, Dr, Alföldy Jenő főorvos, egyetemi tanársegéd ellen a királyi ügyész*ség gondatlansággal előidézett súlyos testi sértés miatt emelt vádat. Még 1939 november 19-én történt, hogy dr, AlföldJ: az Atilla körút és Szebeny-tér keresztezésénél nagy sebességgel vezette kocsiját, eközben felszaladt a járdára, ahol elütött egy leányt. Emiatt indult meg ellene a bűnvádi eljárás és a büntetőtőrvényszék Horváth-tanácsa vonta felelősségre, A főorvos tagadta bünösségét& Elmondta v '.c , ekezó^áben í hogy kényszerűségből vezette fel autóját a gyalogjáróra, mort ezzel egy sokkal súlyosabb szerencsétlenséget hárított el, Lz utolsó pillanatban vette ugyanis észre, hogy egy villamos közeledik ós hogy elkerülje az ezzel való Összeütközés?, kénytelen volt a gyalogjáró faló fordítani a kormánykerekei;,. így tört ónt, hogy szerencsétlenségre egy leányt ütött el. A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást, majd a perbeszédek elhangzása után megállapította it'létében, hogy a főorvos gondatlan volt és ezért loo pengő pénzbüntetéssel sújtotta, de a... büntetés végrehajtását próoaidőr felfüggesztette, Az indokoiáe szerint a bíróság különösen méltánylást érdemlő t'nynek vette a vá^l^íríak ezt az elhatározását, hogy a kisebb veszélyt választotta, a gyalogjáróra vezette fel kocsiját és ezzui ugy ssiözo^ehoset-» < lenséget hárított el c Az ítélet nyomban jogerőre emelkedett, ztoOT/Sy«