Magyar Országos Tudósító, 1941. július/1
1941-07-12 [256]
1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1941. Július 12. VALUTA BŰNÜGY EGY COUR BET-FESTMÉNY KORUL. Brachfeld György magánhivatalnok hosszú esztendőkkel ezelőtt egy Bécsöén elhalt nagynénjétől "többek között egy festményt örökölt, amely egy táj képet ábrázol a2 előtérbon két pihenő őzzel. E festmény körül különös uuupör koletkezett. Brachfeld Parisba akart költözni és azt tervezte, hogy magával viszi ezt a képet, hogy ott értékesítse. Evégből átadta a festményt Frankéi Pálnak, egy műkereskedelmi r.t. igazgatójának azzal, hogy a Szépművészeti Múzeumnál mutassa be a festményt, mert ugy tudta, hogy csak a muzeum hivatalos véleményének alapján nyerhet kiviteli engedélyt a festményre. A Szépművészeti ^uzeumnál tüzetesen megxjizsgálták a képet, amelyen a festőművész neve egyáltalán nem volt látható. Megállapították a múzeumi szakértők, hogy a kép balsarkában volt a hires francia flestÖnek, Courbetnak a névaláírása, amelyet azonban temperával átfestettek. Ezért bűnvádi eljárás indult Brachfeld György ollen, mert a vád szorint azért festették át a művész szignóját a képen, hoggy megtévesszék o Szépművészeti Muzeumot ée a Nemzeti Bankot is. Az eljárási szabály ugyanis Ilyen esetekben az, hogy a kiviteli engedély megadásánál meghatározzák a kép értékét, amelyet aztán utóbb effektív külföldi valutában koll itt beszolgáltatni és ennek ellenértékét előzetesen pengőben letétbe kell helyezni. A vád álláspontja szerint azért festették át a multszázadbeli himeves francia festőművész sz&gnóját, hogy ezzel a kép valódi értékét leszállítsák és olyan látszatot teremtsenek, mintha a fe&tmóny Ismeretlen festő müve lenne. A fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettének kísérlete cimén folyamatba tett bűnvádi eljárás során Brachfeld György tagadta, hogy a képet ő vagy tudtával bárki más átfestette volna. Elmondotta, hogy a festményt ilyen állapotban örökölte annakidején. De véd ekezése során tagadta azt Is, hogy a szóbanforgó festmény valóban Courbet alkotása lenne. A biröság ilyen körülmények között több szakértőt hallgatott ki. A hivatalos szakértők ugy nyilatkoztak, hogy a kép eredeti Oourbet-festmóny. amelynek értéke legalább ötezer pengőre rug. Ezzel szembon az ellenőrző szakértők ugy nyilatkoztak, hogy a bűnjelként lefoglalt festmény közönséges és csekély értékű másolat. Az uzsorabiróság a lefolytatott bizonyítási eljárás után bűnösnek mondotta ki Brachfeld Györgyöt fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés büntottének kísérletében és ezért héthónapi börtönre itélto el. A védelem részéről bejelentett semmisségi panaszok folytán a kir. kúria dr. Szolnok JenŐ tanácselnök vezetésével tartott tárgyaláson dr» Kéler Béla korona ügy észhelyettes felszólalása után a z uzsorabiróság Ítéletét helybenhagyta, ^ÍOT/G. ONDUL FŐSZEREKET ÉS RUHÁKAT LOPOTT. Horváth Ferenc huszonhat éves napszámos tavaly szeptemberben a ferencvárosi pályaudvaron nyílt helyről egy ruhákkal telt bőröndöt, majd décembarben a Baross-utcában egy kerékpárra hely ezett irattáskát lopott el, amely fésűk iít Ö ? o? dulal0sz orekkel volt megrakva. Néhány nappal később a Corvin áruÖ2Í íF*!!??^ té ^abátot lopott. A büntetőtörvényszék őzért egyévi börtönre itelte. A tábla, tekintettel arra, hocry a vádlott már korábba ?5í * V ?*Í Jüntetve, felemelte a büntetését kétévi és háromhónapi fefrv5ffí a * + l^y k £ 2t az eletét a kir. kúria dr. Szolnok-tanácsa helyoenhagyta. /MOT/ ö, J